Joey Barton: Ousmane Dabo egy kis p**ci

2011.04.09. 12:23
null
Itt még jóban voltak (Fotó: bbc.co.uk)
A kelleténél kissé agresszívebb angol középpályás egy francia lapnak mondta el, miként okozott agyrázkódást egy edzésen történt szóváltás után csapattársának. Szerinte nem ő kezdte a bunyót.

A csapattársaival és vadidegenekkel is előszeretettel összeakaszkodó Joey Barton a francia So Foot magazinnak mesélte el a maga verzióját arról, mi is történt közte és Ousmane Dabo között azon a 2007-es edzésen a Manchester City edzőpályáján. Rendhagyó beszámoló következik.

„Eddig soha nem mondhattam el a saját verziómat, úgyhogy elöljáróban azt kell leszögeznem, hogy ő kezdte a bunyót, de én fejeztem be. Igazából Ousmane egy kis p**ci. Ő volt az, aki hátulról megütött engem. Én meg visszaütöttem, az egész csak annyi volt, hogy „beng, beng, beng" és már vége is volt. De nem vagyok egy vadállat, nem szeretek verekedni. Egyszerű emberi dolog, hogy, ha megtámadnak, megvédem magam."

Hát persze, tesszük hozzá, de hangunkban azért van némi kétkedés, pláne, amikor Barton kifejti az utcai harcról vallott nézeteit.

„Az volt a gond, hogy háromszor ütöttem meg. Jó, persze tudom, hogy nem ez volt a legjobb válasz, de én az utcán nőttem fel, olyan környéken, ahol, ha megtámadtak, megvédtem magam. Az utcai bunyóban pedig nincsenek szabályok."

Barton verziója szerint az egész egy, az edzés végén Dabo által végrehajtott elfuserált becsúszás volt, ami után az angol középpályás egy „darab sz*rnak" nevezte a franciát, amit az sem hagyott szó nélkül, és felfuvalkodott hólyagnak titulálta az angolt. Szó szót követett, majd Dabo hátulról ütött.

„Kemény srác akart lenni, de végül ő volt, aki a földön fekve végezte." Barton amondó, ha holnap

Itt már nem (Fotó: bbc.co.uk)
Itt már nem (Fotó: bbc.co.uk)

találkozna Dabóval, ő biztosan bocsánatot kérne tőle. Az angol, saját bevallása szerint már vagy másfél tucat csapattársak közti bunyót látott (a híres angol profizmus, ugye...), és szerinte az ő esetükben is csak az volt a gond, hogy túl sokszor ütötte meg a franciát. Háromszor, ugyebár.

Nos, talán nem meglepő módon, Dabo egészen máshogy emlékszik a történtekre:

„Hátat fordítottam neki, mire ő halántékon ütött, mint egy gyáva senkiházi. Elestem, és még mielőtt magamhoz tértem volna, lefogta a fejem, és jobb kézzel vagy tízszer az arcomba csapott. Egy igazi férfias harcban esélye sem lett volna, hiszen fele akkora, mint én. Kizárt, hogy egyetlen ütéssel kiüssön. Ez minden volt, csak tisztességes nem.

Dabo fotóját tanulmányozva lehet találgatni, melyik sztori áll közelebb az igazsághoz.

Legfrissebb hírek

Őrizetben Joey Barton, az angol futball fenegyereke; a gyanú szerint véresre vert egy férfit

Angol labdarúgás
2026.03.10. 12:49

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Haaland: Csak adták volna meg a gólt, és ne állították volna ki Szoboszlait

Angol labdarúgás
2026.02.08. 20:36

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37
Ezek is érdekelhetik