Ezért brillírozott Balotelli a németek ellen: megtudta, hogy apa lesz!

Vágólapra másolva!
2012.07.02. 14:29
Címkék
A vasárnapi, olasz szempontból szomorú kimenetelű Európa-bajnoki döntő után kürtölte világgá a nagy hírt az olasz csatár korábbi barátnője, Raffaella Fico.

„A Németország elleni elődöntő előtt hívtam föl Mariót, és mondtam el neki, hogy gyermeket várok tőle – idézi Raffaellát a football-italia.net olasz labdarúgással foglalkozó honlap. – Pár másodpercig csönd volt a vonal másik végén, utána viszont azt mondta, ez a legjobb hír a világon."

Raffaella és Mario újra egy pár, sőt egy család lehetnek (Forrás: dailymail.co.uk)
Raffaella és Mario újra egy pár, sőt egy család lehetnek (Forrás: dailymail.co.uk)

Az Eb-n három gólig jutó – ebből kettőt a nagy hír után vágó – olasz csatár és szemrevaló modell kedvese április végén szakított egymással. A gyermek jövetelére két héttel ezt követően derült fény.

„Május közepén mentem el egy gyógyszertárba, hogy vegyek egy terhességi tesztet. Elvégeztem a próbát, és beigazolódott, amit sejtettem: gyereket várok Mariótól. A hírt csak a anyukámnak és a testvéremnek mondtam el, senki más nem tudott róla."

Raffaella biztos benne, hogy ezek után újra összejönnek Marióval, és úgy folytatják kapcsolatukat, mintha mi sem történt volna.

„Mario mindig is szeretett engem. Figyelmes apa lesz, és kedves, szerető és szeretetre méltó társam a mindennapokban" – reménykedett őszinte naivitással a szép Raffaella.

Aki cáfolta azokat a rosszindulatú pletykákat is miszerint csak azért kavart Marióval, hogy előbb-utóbb feleségül mehessen egy pénzzel jól kitömött futballistához. Ebből azonban egy szó sem igaz: Raffaella elmondása szerint Mario tavaly karácsonykor azt mondta neki, hogy szeretné feleségül venni, és gyermeket is szeretne tőle.

„Történt, ami történt, egy dolog azonban biztos: a kis jövevény büszkén fogja majd viselni a Balotelli nevet!"

Jeeee, apa leszek! (Fotó: Action Images)
Jeeee, apa leszek! (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik