CR a Barnsleyban is remekel, neki kell adni az Aranylabdát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.13. 15:35
null
Az FM alapján C. Ronaldónak kell kapnia az Aranylabdát (Fotó: Reuters)
A Football Manager számítógépes játék készítői is szerettek volna hozzájárulni egy érdekes statisztikával az Aranylabda-gála eseményeihez, így szimuláltak egy fél szezont a három esélyessel, C. Ronaldóval, Ribéryvel és Messivel, hogy kiderítsék, játékuk alapján ki a legjobb. Az unatkozó programozók picit változtattak a „szabályokon”, hiszen a sztárok most az angol másodosztály utolsó három helyén szerénykedő klubhoz kerültek.

Cristiano Ronaldo a Barnsleyhoz került, amelyben a januárban érkező portugál összesen 17-szer talált be, többször, mint bárki más az egész szezon alatt, ráadásul Buzsáky Ákos egykori csapata a 15. helyig száguldott CR-rel, így bent is maradt.

Messinek sem volt sokkal egyszerűbb dolga, az argentin a Yeovil Townba igazolt a Barcelonából, de a 11 gólt vágó Lionel sem tudta bent tartani a másodosztályban szenvedő zöld-fehér együttest.

Franck Ribéryt a Doncaster szerződtette, és bár a szélső hat asszisztot is jegyzett, sőt kilenc gólt is szerzett, csapata szintén a kiesés sorsára jutott.

Nincs minek örülni, a Yeovil és a Doncaster is kiesett (Fotó: Reuters, archív)
Nincs minek örülni, a Yeovil és a Doncaster is kiesett (Fotó: Reuters, archív)

Az FM készítői szerint ez is egyértelmű jele annak, hogy jelenleg bizony Cristiano Ronaldo a világ legjobb játékosa, így neki kell kapnia az Aranylabdát. Meglátjuk, a sorsolás mindenesetre 18.30 órakor kezdődik, és állítólag ott nem számítanak a játékban elért eredmények.

Legfrissebb hírek

Aranylabda: a spanyol és a német újságírónál Mbappé nyert, a brazilnál Messi

Minden más foci
23 órája

Harry Kane: Még nem fogtam fel teljesen, mi is történik velem

Minden más foci
2026.10.31. 10:14

Nem sokon múlott – kiderült, Kane mennyivel előzte meg Mbappét az Aranylabda-szavazáson

Minden más foci
2026.10.30. 21:20

Véletlenül megy jó helyre? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
2026.10.30. 00:13

Cristiano Ronaldo mesterhármasával nyert az Al-Naszr, 15 gólra az álomhatár – videó

Minden más foci
2026.10.29. 22:26

„A labdarúgás a szurkolóké” – C. Ronaldo üzent, miután minden idők legjobb aranylabdásának választották

Minden más foci
2026.10.29. 16:15

A gólgyártástól az üzletbirodalomig – a kétmilliárd dolláros CR7-modell

Minden más foci
2026.10.29. 11:48

„Minden egyéni díját odaadná egy angol válogatott trófeáért” – az angol szakíró Harry Kane-ről

Angol labdarúgás
2026.10.29. 08:55