Balotelli szobrot rendelt magáról új háza udvarára

2013.02.27. 10:52
Az életnagyságú alkotás munka, azaz gólszerzés közben ábrázolja majd Mariót, méghozzá az antik hősök mintájára.

A Giornale di Brescia című napilap számolt be arról, hogy Mario Balotelli nagyszabású letelepedési programba kezdett hazájában. A Manchester Citytől januárban az AC Milanhoz igazoló futballista házat építtet Bresciában, az udvarra pedig szobrokat rendelt – köztük egy életnagyságút saját magáról.Giornale di Brescia című napilap számolt be arról, hogy Mario Balotelli nagyszabású letelepedési programba kezdett hazájában. A Manchester Citytől januárban az AC Milanhoz igazoló futballista házat építtet Bresciában, az udvarra pedig szobrokat rendelt – köztük egy életnagyságút saját magáról.

Mi ezt a pozitúrát tudnák elképzelni – persze Philipp Lahm nélkül... (Fotó: Action Images)
Mi ezt a pozitúrát tudnák elképzelni – persze Philipp Lahm nélkül... (Fotó: Action Images)

„Már megkaptam a felkérést, de magával Mario Balotellivel még nem találkoztam – mondta el a lapnak Livio Scarpella, helyi szobrászművész. – Fényképek alapján fogok dolgozni. Már több tervet is készítettem, egyelőre csak papíron, Mariónak azonban egyértelmű a kérése: azt szeretné, ha gólszerzés közben ábrázolná a szobor. Látszódjanak az izmai és az a dac, amivel mindennel szembeszegül.”

Míg Mariónak az örökkévalóság számára megörökítendő pózról van határozott elképzelése, addig a művésznek a konkrét megjelenítésről is.

„Úgy képzelem el Mariót, mint egy ókori atlétát. Ezt a stílust szeretném vegyíteni a modern popkultúrával: a bronz szobor szemeit színes drágakövekből fogom kirakni.”

Livio Scarpella elismert helyi szobrász: legutóbb a Premio Faenza művészeti pályázatán hirdették győztesnek (Fausto Salvival egyetemben) Fekete lélek (Black Soul) címet viselő munkájáért (a cím ezúttal is találó lenne...).

Mint említettük, a szobor nem egyedüliként fog állni, és nem a Balotelli szülők ugyancsak bresciai házában. Mario saját kecót építtet Roberto Falconi építésszel.

 

Legfrissebb hírek

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
1 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
14 órája

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
17 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
22 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
23 órája

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
Tegnap, 8:14

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
Tegnap, 7:22

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
2026.11.05. 22:44