Asztallábbal ütötték a rendőröket

2012.10.22. 13:19
null
A szurkolók egymással és a rendőrökkel is összecsaptak (Fotó: Action Images)
Címkék
Erőszakos hangulatban kezdődött és erőszakos hangulatban ért véget a 141. Ruhr-vidéki derbi, a Bundesliga 8. fordulójának szombati játéknapján. A pályán a Schalke 2–1-re győzte le a bajnoki címvédő és házigazda Borussia Dortmund együttesét, a stadionon kívül pedig a meccs előtt és után is dúlt a harc a két szurkolótábor között.

Egy átlagos Bundesliga-mérkőzéshez képest megduplázott védelemmel, azaz 500 helyett 1000 rendőr szolgálatba helyezésével készültek a hatóságok az összecsapásra. A két klub drukkerei a stadionon kívül már a 15.30-as kezdési időpont előtt órákkal nekiláttak a rendbontásnak.

Helyi lapok beszámolói szerint egy dortmundi éttermet szinte a földdel tettek egyenlővé felpaprikázott Borussia-szurkolók, akik később a helyiségben talált berendezési tárgyakat (asztalok, székek) használtak fegyverül. A rivális szurkolókkal, rendőrökkel és lovasrendőrökkel szemben egyaránt.

SPORTSZERŰTLEN HANGULAT DORTMUNDBAN

A rendőrség vízágyúkat és könnygázt is bevetett, hogy a két tábort minél távolabb tartsa a másiktól, a drukkerek eközben kövekkel dobálták meg a rendőröket. A balhé végére 200 drukkert tartóztattak le, továbbá nyolc rendőr sérült meg a délután folyamán.

Legfrissebb hírek

Vizes Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
1 perce

Vizes Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
30 perce

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
36 perce

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
42 perce

Edzőt váltott Szánthó Regő csapata

Minden más foci
49 perce

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
1 órája

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája