Adriano visszatért a futballpályára, bár egyelőre csak gurul

Vágólapra másolva!
2013.12.18. 17:46
null
A futógép megdolgoztatta Adrianót, de Adriano is megdolgoztatta a futógépet (Fotó: 101greatgoals)
Az egykoron hátvédek és kapusok által szinkronban rettegett, de karrierjét húszas évei végén „elbrazilozó” csatárzseni, Adriano visszatért a futballpályára. A jelentős súlyfelesleggel terhelt, 31 éves futballista sokadszor is felvette a küzdelmet démonaival, ezúttal a brazil élvonalban szereplő Atlético Paranaense együttesénél állt edzésbe. Ha jól dolgozik, a nagy fogyás vége akár egy új szerződés is lehet.

Adriano kedden hivatalosan is bejelentette célkitűzését, miszerint ismét a legmagasabb szinten szeretne futballozni. Nincs túl jó kondícióban, így kemény felkészülés vár rá. Mindenekelőtt új klubjának, a Paranának mondott köszönetet.

„A mai nap egy különleges nap az életemben. Köszönettel tartozom az Atlético Paranaensének, mert hisznek bennem” – nyilatkozta Adriano első edzését követően. A tréningről készült videón nem nehéz kiszúrni a csatárt: más színű mezben játszik, hatalmas a mérete és lassabban fordul, mint...

Az egykoron a Roma és az Inter együtteseit is erősítő csatár az ünnepekig folyamatosan edzésben lesz, majd január 2-án folytatja a megkezdett munkát. A hírek szerint az Atlético 90 napot adott neki, hogy megszabaduljon a zsírpárnáktól. Ha Adriano határidőn belül formába hozza magát, egyéves szerződést írhat alá a klubbal, a bajnokságban, valamint a Libertadores Kupában is szerepelhet majd.

Csak rajta múlik a happy end, az mindenesetre becsülendő, hogy nem adja fel, pedig hányszor és hányszor „eltemettette” már magát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik