Schumachert rögtön az évadnyitón kizárták

Vágólapra másolva!
2011.03.26. 11:26
null
Brawn, Schumacher és (jobbra) Briatore a benettonos időkben
Tizenhat évvel ezelőtt is ilyenkor kezdődött az F1-es idény, de Ausztrália helyett Brazíliában. A szereplők és a nézők szépen megemlékeztek a hazája futamáról immár sajnos hiányzó Ayrton Sennáról, majd a világbajnoki címvédő Michael Schumacher végül is simán győzött – miután legfőbb riválisa műszaki hiba miatt kiesett, Nigel Mansell pedig eleve be se fért az autójába. A németet a második helyezettel együtt utóbb kizárták üzemanyagjuk szabálytalansága miatt, később viszont ők ketten visszakapták pontjaikat. A Ferrari nehezen viselte, hogy leendő hőse ezzel megúszta...

Az 1995-ös szezon volt az első Ayrton Senna nélkül. Éppen ezért Sao Paulóban, a megelőző esztendő folyamán tragikus versenybalesetben életét vesztő háromszoros világbajnok brazil hérosz hazai versenyén róla is illő módon megemlékeztek az évad nyitó viadalán. Volt ott speciális sisakfestés (Rubens Barrichellóé), az ország zászlajával integető főszereplők a pilótaparádén, az égre S betűt rajzoló vadászgépek és autópálya-keresztelő is. A végén pedig a dobogón kegyeleti okokból elmaradt a szokásos pezsgőzés.

Egyáltalán nem számított viszont ünnepi eseménynek, hogy még az évad előtt bojkottal fenyegettek a versenyzők a vezetői szuperlicencek kiadásának jelentős szigorítása miatt, de a nemzetközi szövetség (FIA) végül elhárította ezt a veszélyt. Így aztán a csapatok már csak a pálya állapota miatt háborogtak: az eleve hepehupásként ismert interlagosi ringet a tél folyamán újraaszfaltozták, ám a pilóták szerint ettől csak még göröngyösebbé vált a felszíne...

Az edzéseken hamar kiderültek az erőviszonyok. Az új évadra vonatkozó kötelező aerodinamikai változások nyomán jelentősen csökkent a leszorítóerő – a sebesség mérséklése bevallott célja is volt az 1994-es tragédiáktól megijedő sportági vezetőknek –, és a jelek szerint a konstruktőrök között címvédő Williams négykerekűi sikerültek a legstabilabbra.

A Benettonok is Renault-motorra váltottak, lecserélve a Fordot, de az 1989 óta a franciákkal dolgozó nagy riválishoz képest még kipróbálatlan, friss partnerség hátrányt jelentett számukra, amint azt az idény előtti legutolsó teszt eredményei is megmutatták: Estorilban Damon Hill rekordideje 35 századdal jobb volt, mint az egyéniben világbajnok Michael Schumacheré. Egyébként is, a Williams sokkal több kilométernyit gyakorolt a holt szezonban, mint Flavio Briatore olasz-angol alakulata.

Mindenesetre e két csapat egyértelműen jobbnak tűnt a többinél, és ki is sajátították az első két rajtsort: Hill került a pole pozícióba, miután az időmérők második napján leggyorsabbnak bizonyuló Schumi nem tudta túlszárnyalni angol vetélytársa pénteki eredményét. A némettől amúgy első nekifutásra azért nem tellett többre, mert csúnyán beleszaladt a gumifalba – mint kiderült, kormányhiba okozta a bajt (éjszaka ezt a szerelők teljesen orvosolták).

Mivel a harmadik és negyedik helyen a két csapattárs, vagyis az előző évi beugrását követően immár állandó williamses szerződéssel száguldó David Coulthard (aki a GP előtti héten mandulagyulladással küszködött), illetve a benettonos Johnny Herbert zárt, Hill azzal tudott viccelődni, hogy „az angolok körbezárták Michaelt" (a skót DC-t ez alkalomból nyilván tiszteletbeli „nemzettársává" fogadva...).

A Renault-motoros kvartett mögött a két Ferrari következett (Gerhard Berger, Jean Alesi), majd a Peugeot-t épp ekkor Mercedes-hajtóművekre cserélő McLarenek a hetedik (Mika Häkkinen), illetve kilencedik (Mark Blundell) helyen. Apropó, Ron Dennisék: jól befürödtek vele, hogy a Wiliamstől szélnek eresztett veterán Nigel Mansellt szerződtették a finn mellé.

Az évek múlásával kicsi terebélyesedő 1992-es világbajnok nem fért be a pilótafülkébe, ezért egy héttel a rajt előtt derült ki, hogy az első két versenyen helyettesíteni kell. Amikor aztán a módosítások révén már újra szerepelni tudott, két próbálkozás után végleg lezárult az F1-es karrierje – a szép múltat nem lehet tőle elvitatni, de a befejezés nem volt valami sikeres.

Na, de vissza 1995. március 26-ához, a Brazil Nagydíj napjához. Schumacher jobban kapta el a rajtot, mint Hill, és az első kanyarban rögtön meg is előzte. A 18. körig maradt ez a sorrend, amikor a német kiment a boxba, tudniillik a két nagy rivális alakulat eltérő taktikát alkalmazott: a Benetton három kiállással tervezett, szemben a Williams kettőjével.

A brit ezért három körrel később állt csak ki, és bár alig, de a kerpeni pilóta elé tudott visszajönni. (Azért nem az első helyre, mert csapattársa, Coulthard még tovább húzta szerelőinek első meglátogatását, így egy forduló erejéig ő vezetett az élen.)

Hogy valóban a grove-i istálló autója volt ekkor jobb, kiderült abból, hogy Hill fokozatosan növelte az előnyét, noha nehezebb tankkal száguldott. Csakhogy a 30. körben elszállt a váltójából a kettes sebességi fokozat, és így a következő körben kicsúszott, azaz kiesett.

Utólag kiderült, hogy a hátsó felfüggesztésben tört el valami. Schuminak innentől már nem volt gondja, egyedül a 37. és 47. kör között adta át ideiglenesen a vezető pozíciót DC-nek, ám aztán annak is eljött az újabb kerékcseréje, s a benettonos oly jó helyzetbe került, hogy harmadik kiállásakor már senki sem veszélyeztette a győzelmét.

Michael Schumacher úgy nyert, hogy Coulthardon kívül mindenki mást lekörözött a végére! Még a ferrarisokat, vagyis a harmadikként leintett Bergert és az ötödiknek befutó Alesit is! Ugyanez a sors várt az élmezőnytől egyelőre még messzebb lévő McLarenekre is: Häkkinen lett a negyedik, míg Blundell a hatodik.

A futam után következett a feketeleves – bár már előtte „feltették főni". Néhány perccel a start előtt adta ki az FIA a közleményét, mely szerint az első két helyezett autójából vett üzemanyagminta eltért az év elején a szállító cég által kötelezően leadott kontrollmintától. Ez bizony az új szabályok szerint tiltott anyag használatának minősült és kizárást vont maga után – kemény lépés, de a Nemzetközi Automobil-szövetség előre jelezte, hogy így fog tenni.

Most azonban még csak az érintett csapatoknak jelezték, hogy eljárás alá vonták őket – a Schumi, Coulthard duóig nem jutott el az információ, hogy csak a vezetésre koncentrálhassanak. A végén persze megtudták, mi az ábra, és hogy így a harmadik helyezett Berger ölébe hullott a győzelem.

Ott is maradt április 14-ig, tehát majdnem három hétig, akkor azonban az FIA fellebbviteli fóruma megállapította ugyan az üzemanyag illegális voltát, de azt nem látta bizonyítottnak, hogy ez előnyt is jelentett-e a versenyzőknek. Ezért utóbbiakat nem tartotta felelősnek, és visszakapták pontjaikat, magyarán visszaállt az eredeti kimenetel – leszámítva azt, hogy a konstruktőrök küzdelmébe nem számítottak bele az elért eredmények. Csapatonként 200 ezer dollár büntetést is kiróttak a Benettonra és a Williamsre.

Ezen aztán a Ferrari háza táján igencsak kiakadtak. Berger „silány döntéseket hozó viccnek" nevezte a Formula–1-et, míg az akkoriban a maranellóiak tanácsadójaként ténykedő háromszoros világbajnok legenda, Niki Lauda ekképp fakadt ki:

„Nem lehet teljesen különválasztani a pilótát és az autót. Ha ez lesz a szabály, nyugodtan létrehozhatsz szabálytalan kocsikat, aztán legfeljebb majd fizetsz a győzelmekért. Innentől kezdve ez pusztán kereskedelmi kérdés, amelynek semmi köze a sporthoz. Olyan, mint fél gólt rúgni a fociban, pedig az képtelenség: vagy rúgtál gólt, vagy nem. Véleményem szerint ez a határozat a lehető legnagyobb vereség az FIA számára, amelynek nem szabadna többé irányítania a sportágat."

A Scuderia tehát egy olyan klasszis visszakapott pontjai ellen berzenkedett (igazából nem rá haragudva persze, hanem a döntéshozókra), aki már a következő szezontól a saját alkalmazottja lett – később pedig hétszeres, illetve ezen belül velük ötszörös világbajnok. Ezúttal azonban hiába sírtak-ríttak, a technikai igazgató Ross Brawn és a járművel az ő stratégiai iránymutatása alapján köröző Schumi párosa olyan diadalt aratott, amelyet aztán a Benetton a zöldasztalnál is meg tudott védeni, legalábbis a pilóta számára visszaszerezve.

Más kérdés, hogy a Renault bivalyerős erőforrásai révén az egész idényben domináló két team különcsatájából – egy kivételével (Alesi, Ferrari, Kanada) mind a 17 futamot megnyerték, a maranellóiak megközelíteni sem tudták őket –annak ellenére is Sir Frank tapasztalt alakulata jött ki rosszabbul az év végén (mégpedig nagy különbséggel), hogy Brazíliában négy ponttal kevesebbet vesztett a csapatokra érvénybe maradó büntetés miatt.

1978 óta ugyanis ez volt az első – s egészen 2004-ig az egyetlen – alkalom, hogy nem a nagy hármas (Ferrari, McLaren, Williams) valamelyike nyert vb-t a gyártók között. És amikor 2005-ben e hosszú korszak lezárult, a trónra lépő Renault sikere nagyban hasonlított a szóban forgó kivételhez, a '95-ös Benetton-diadalhoz: mindkettő mögött ott áll a dörzsölt Briatore.

Aki – Fernando Alonsónak is köszönettel tartozva – nem mástól vette át a hatalmat, mint 16 évvel ezelőtti munkatársaitól, az utóbb a Ferrarit (Jean Todt csapatfőnökkel együtt) csúcsra juttató Brawn, Schumacher párostól. Kicsi a (Formula–1-es) világ... Vagy fogalmazhatnánk úgy is: az elmúlt másfél évtizedben (majdnem) minden út e trió tagjaihoz vezetett...

BRAZIL GP (1995)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik