Premier League: az Ígéret földje, a Kánaán

BAKOS GÉZABAKOS GÉZA
Vágólapra másolva!
2011.03.05. 09:39
null
A Man. City tulajdonosa, Manszur bin Zajed al-Nahjan (Fotó: Action Images, archív)
Három éve került pont a Premier League egyik nagy visszhangot kiváltó klubadásvételi kísérletének végére. A patinás Liverpool nem került arab kézre, maradt amerikai tulajdonosainál – akik azóta már továbbadták honfitársaiknak. Ez azonban nem csak egy kiragadott példa: az utóbbi két évtizedben hatalmas összegeket megmozgató liga gazdasági híreinek főszereplői többnyire külföldi, sokszor keleti befektetők. E kérdéskört járjuk egy kicsit körül, belepillantva, milyen pénz(ember)ek mozognak a PL-ben, és ez milyen helyzetet biztosít az angol futballnak kontinentális összevetésben. 

Fernando Torres 2008. március 5-én a maga módján ünnepelte meg, hogy előző nap eldőlt: a Liverpool nem megy át arab olajmilliárdosok kezébe. A spanyol válogatott csatár fantasztikus produkciót nyújtva triplázott a West Ham United elleni 4–0-s győzelem során a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzésen, és ezzel 1946 után az első Liverpool-játékos lett, aki egymást követő két hazai találkozón is mesterhármast tudott elérni.

A meccs előtt enyhe rosszullétre hivatkozó, ezért a csapatból majdnem kimaradó klasszis 11 nappal korábban a Middlesbrough-nak is háromszor köszönt be az Anfield Roadon, ráadásul így mindjárt az első angliai szezonjában 24 bajnoki gólt termelt, amivel Robbie Fowler 1995–1996-os teljesítménye után neki sikerült először a „vörösök" színeiben 20 találat fölé jutni a PL-ben.

A remek támadó, aki idén januárban brit átigazolási rekordot jelentő 50 millió fontért átszerződött a Chelsea-hez és ezzel rögtön jelentősen esett a népszerűsége a Mersey partján, az egyik olyan nemzetközi sztár – s az említett eset óta már világ- és Európa-bajnok is –, aki emeli a Premier League nimbuszát. Természetesen nem az járt a fejében a WHU védőivel küzdve, hogy bosszantsa az Öböl-menti pénzembereket, de tény, hogy mutatványa is aláhúzta: kiváló befektetés (lett volna) megvásárolni az őt is alkalmazó klubot.

A Liverpool és az amerikaiak

Csakhogy a bő egy évvel azelőtt birtokon belülre kerülő Tom Hicks és George Gillett, a Pool tulajdonosai 4-én hivatalosan is visszautasították a Dubai Investment Capital (DIC) 400 millió fontos kivásárlási ajánlatát, amely pedig majdnem célba ért, mivel a két amerikai között ekkorra ellentétek képződtek, és Gillett állítólag már meg is egyezett saját ötven százalékának eladásáról. Ez azonban kevés volt az üzlet létrejöttéhez.

Hicks eltökéltebben ragaszkodott az egylethez, annak ellenére is, hogy a szurkolók nagyon nem szívelték a hagyományaikat szerintük nem tisztelő, pökhendinek tartott jenkiket, és ennek többféleképpen kifejezést is adtak – a nagyfőnök fiát, az igazgatótanácsban is helyet foglaló ifjabb Tomot például a drukkerek Amerika-ellenes jelszavak kíséretében leköpték és sörrel is leöntötték egy kocsmában...

A papa azonban tisztában volt vele, mekkora érték van a kezében – a másfél esztendővel korábbi BL-győztest, az épp egy újabb (Milan elleni) döntős részvétel felé menetelő gárdát vette meg 2007 elején a társával. Most, egy idénnyel később már mindkét kupából kiestek Steven Gerrardék és a tabellán is csak ötödikek voltak éppen, ám a BL-szereplés jogának ismételt kivívásával (amelyhez egy hellyel feljebb kellett kapaszkodniuk, és ez végül sikerült is) máris pozitívra fordulhatott a gazdasági szaldó. Ez esetben meg ugye kár eladni...

Azonban hatalmas adóssághalmazt is maguk előtt görgettek a tulajdonosok, és az is új helyzetet jelentett, hogy tavaly már nem sikerült hozzáférni a BL-nek nevezett „mézes bödönhöz" (a hetedik hely mindössze Európa-liga-indulást ért...). Végül múlt ősszel sor került a már régóta érni látszó eladásra: a New England Sports Ventures nevű konzorciumhoz vándorolt a kontinens futballtrónjára történelme során ötször is fellépő csapat.

A City és a keletiek

A világ egyik leggazdagabb emberének számító Mohamed bin Rasid al-Maktum sejk és a DIC erről a lehetőségről tehát lemaradt három éve, és úgy alakult, hogy egy másik arab emírségekbeli mágnás lett a térség olajhatalmainak úttörője a PL-ben: Dubai helyett a főváros, Abu-Dzabi egy befektetési csoportja vásárolta be magát a ligába Manszur bin Zajed al-Nahjan sejk (az államfő féltestvére) vezetésével.

Ő 2008. szeptember 1-jén a Manchester Cityt szerezte meg, amely a hatalmas tőkeinjekció segítségével megindult a „nagy négyeshez" (MU, Chelsea, Arsenal, Liverpool) való szakmai felzárkózás útján (jelenleg jó esélye van a dobogóra, vagyis hogy végre kvalifikálja magát a BL-be).

Mivel a közel-keletiek nem helyi embertől, hanem a thaiföldi ex-miniszterelnöktől vették meg a Cityt, azt nem lehet állítani, hogy ezáltal került újabb angol együttes „idegen" kézre, de az arányok sokatmondóak: a húsz élvonalbeli gárda felének van(nak) külföldi többségi tulajdonosa(i), és további kettőben játszanak számottevő szerepet.

Ha pedig súlyozunk, láthatjuk, hogy az imént felsorolt négy plusz egy „szuperklub" egyikét sem britek irányítják, és egyedül a londoni „ágyúsoknak" vannak (még) angol gazdáik is (viszont kisebbségben).

Hogy al-Nahjan(ék) miért éppen a patinás, de eredményeit tekintve a városi rivális United mögé szoruló manchesteri csapatot szerezték meg? Nyilván lényeges szempontot jelentett a már említett thaiföldi „előd", Thaksin Shinawatra szorult helyzete.

A volt kormányfő ellen sikkasztás és korrupció vádjával bírósági eljárás indult hazájában, és amikor hazatért tisztázni magát, le is tartóztatták. Nyolcszáz millió fontos (csaknem 1.6 milliárd dolláros) számláját már hónapokkal azelőtt „befagyasztották", és csupán különböző homályos csatornákon keresztül tudta működtetni a klubot. Hosszabb távon így azért meglehetősen nehéz...

A PL és a „rosszfiúk"

Ennek kapcsán érdemes lehet megnézni, hogy az utóbbi években az angol klubokban külföldi magánszemélyként tulajdonjogot szerző milliárdosok közül ki milyen előélettel érkezett. Nyilván a vizsgálat nem lehet teljes, hiszen befolyásos személyek esetében nehezebben nyílik ki egy-egy bűnügyi dosszié, de azért jelzésértékű, hogy a Nemzeti Sport kutakodó szakírói csak az Aston Villát gardírozó amerikai Randy Lernernél nem bukkantak égbekiáltó ügyek nyomaira. Ilyenkor azért bólogat az ember, hogy a Voetbal International című holland lap miért is nevezte pénzmosodának a Premier League-et...

A Chelsea-t világtényezővé emelő orosz Roman Abramovics furcsa meggazdagodása például máig rejtély. A nyolcvanas évek második felében, Mihail Gorbacsov regnálása, azaz a peresztrojka idején kezdte meg a ténykedését, majd 1992 és 1995 között öt céget is alapított olaj-, illetve gázügyletek intézésére. A csúcsot viszont a legnagyobb olajipari cég, a Szibnyeft megszerzése jelentette, százmillió dollárért. Hogy a piaci ár ennek legalább másfélszerese volt, csak utóbb tűnt fel az érintetteknek. A vizsgálatok későn történtek, Abramovicsra semmit sem sikerült rábizonyítani.

Egykori honfitársa, Alexandre Gaydamak viszont még nála is ártatlanabb, legalábbis papíron. Merthogy a papa, Arkagyij Gajdamak (a Beitar Jeruzsálem korábbi tulajdonosa) a homályos brókerüzletek mellett a fegyverkereskedelemben is érintve volt. „Az apám üzlete az apámé, az enyém meg az enyém" – mondta erre az izraeli és francia útlevéllel is közlekedő fiatalabb Gaydamak, az azóta már kiesett Portsmouth egykori első embere. (A nevek eltérő írásmódja a különböző állampolgárságban keresendő.)

A West Ham megvásárlásánál előtérben lévő Eggert Magnusson kezéből később szinte mindent kivevő Björgólfur Gudmundsson ellen hűtlen kezelés és sikkasztás miatt is eljárás folyt Izlandon, de csak ötrendbeli hibás könyvelést tudtak rábizonyítani, ami 12 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést ért. Őt egyébként az északi szigetország bankválsága azóta elsodorta a „kalapácsosok" éléről is.

A már kitárgyalt George Gillett az egyik cége ellen a kilencvenes évek elején elkövetett szándékos csődbe vitelt megúszta, és több mint 30 millió dollárral „sétálhatott el". A Manchester Unitedet dirigáló, szintén egyesült államokbeli Malcolm Glazer pedig előszeretettel próbálkozott a részvényárfolyamok mesterséges befolyásolásával: vételi ajánlatot tett azokra a cégekre, amelyekben neki is résztulajdona volt, a papírok ára elindult felfelé, ő meg megvált tőlük, busás haszonnal. Indult ellene kartellellenes vizsgálat is – eredmény nélkül.

És hogy a végén egy régebbi motorosról is szóljunk: a Fulhamet majdnem másfél évtizede vezető, egyiptomi származású Mohamed al-Fayed a Harrods 1985-ös megvétele előtt hazudott a valós vagyoni helyzetéről, és a költségvetésében lévő lyukakat – legalábbis vetélytársa, Tiny Rowland szerint – az áruház trezorjából származó gyémántokkal „tömte be". Valószínűleg „ültek" a vádak, mert Rowland halála – és rövid őrizetbe vétel – után az időközben vesztegetéssel is gyanúsított al-Fayed ismeretlen összegű kártérítést fizetett a családnak.

Az aranybánya és a megtollasodók

Abba itt most nincs mód részletesen belemenni, miért is lett ilyen vonzó a PL „rosszaknak és jóknak" egyaránt, de azért az ismétlés kedvéért: a nyolcvanas évek botrányai, tragédiái után helyre tett és modernizált ligába, amely 1992 óta már mint Premier League működik, irgalmatlanul nagy pénzek áramlanak a fokozatosan csillagászatira növő tévés jogdíjakból.

A jegybevétel sem elhanyagolható, de ezt behatárolja a stadionok férőhely-kapacitása. Annál könnyebben tágíthatók az egyéb kereskedelmi bevételek, az ajándéktárgyak eladása révén szépen fialó merchandising, főleg hogy a Távol-Keleten több száz millióan nézik az angol meccseket, különösen a kedvükért az ottani főműsoridőhöz igazodva rendezett délután fél kettes találkozókat...

Így történt, hogy az elmúlt húsz évben jókor volt jó helyen, aki PL-klubot mondhatott magáénak. Hogy legyen min felszisszenünk, az alábbi összeállításban azon egykori tulajdonosok között szemezgetünk, akik jelentős haszonnal adtak túl angol egyletekben meglévő üzletrészükön (az összehasonlíthatóság kedvéért euróban megadva az összegeket).

Martin Edwards (MU) 900000 euró 140000000 euró
1962 és 1978 között 900 ezer euróért többségi tulajdont (50.6 százalék) szerzett a Unitedben, majd 1991 és 2002 között 140 milliót keresett a tulajdonrészek eladásán.

David Moores (Liverpool) 18000000 euró 135000000 euró
1994-ben lett a „vörösök" többségi tulajdonosa (51 százalék) 18 millió euró fejében. Az amerikai Hicks és Gillett 135 millióért vették meg tőle a klubot 2007-ben.

David Dein (Arsenal) 450000 euró 130000000 euró
1983-ban 450 ezer eurónak megfelelő összegért szerezte meg az Arsenal tulajdonrészének 16 százalékát úgy, hogy Peter Hill-Wood klubelnök azt mondta, „döglött pénz" az általa kiadott summa. Aztán 1992 és 2007 között összesen 130 millió euróért vált meg a papírjaitól.

Sir John Hall (Newcastle) 4500000 euró 115000000 euró
Az üzletember és családja 1989 és 1992 között 4.5 millióért tette rá a kezét a „szarkáknak" becézett klub tulajdonjogának 51.8 százalékára, amelytől 1998 és 2007 között összesen 115 millió euróért vált meg.

Alan Sugar (Tottenham) 12000000 euró 70000000 euró
A Spurst 1991-ben az ő 12 millió eurója mentette meg a totális csődtől, ezért 2007-ben 70 millió euró lett a „jutalma".

Freddy és Bruce Shepherd (Newcastle) 4000000 euró 55000000 euró
A klub 28 százalékos tulajdonrészét négymillióért szerezték meg, 2007-ben pedig csaknem 14-szeres haszonnal váltak meg a részüktől.

Terry Brown (West Ham) 3000000 euró 47000000 euró
1992-ben potom pénzért lett résztulajdonos, aztán amikor 2006-ba felbukkantak az izlandiak, jó 15-szörös hasznot eredményezett Brown befektetése.

Ken Bates (Chelsea) 1 font 25000000 euró
Jelképes összegért, 1 angol fontért lett a csőd szélén tántorgó Stamford Bridge-iek feje 1982-ben. Abramovicsnak már 25 millió euróért adta el az üzletrészét 2003-ban.

Anglia és a többiek

A hatalmas összegek láttán nem csodálkozhatunk, hogy egy ideje az angol csapatok kezdtek dominálni a BL-ben is, feledtetve a valamivel korábban – még a televíziós „tőkerobbanás" előtt –jellemző olasz hegemóniát. Azonban a PL képviselőinek méltó kihívói akadtak: a neves könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég által minden esztendőben elkészített pénzügyi rangsor, az immár hagyományosnak nevezhető Deloitte Fooball Money League élén a 2004–2005-ös évadban már a Real Madridé lett az elsőség, noha előtte sorozatban nyolc évig az MU könyvelhette el a legnagyobb árbevételt a klubok közül.

A kapcsolódó elemzés szerint újfent bebizonyosodott, hogy a futballban egy csapatnak manapság már nem feltétlenül szükséges trófeákat gyűjtenie a kasszasikerhez. A „királyi klub" például 2003 után éveken át semmit sem nyert, de ettől még – a Florentino Pérez-féle „galaktikus korszak" alatt – leváltotta a legnagyobb árbevételt elkönyvelő egyletek listáján az abban a szezonban hozzá hasonlóan semmit sem nyerő manchesterieket. (A Deloitte nem vizsgálja a játékosok vásárlására és fizetésére fordított kiadásokat, csak a folyamatos bevételeket, mint a jegyeladások, a tévéközvetítésekből és az ajándéktárgyak értékesítéséből befolyó pénzek.)

A Real mögé ráadásul azóta felzárkózott a Barcelona, amely két kivétellel mindig második volt az utóbbi időben, vagyis e téren is ellensúly képződött, ahogy az a pályákon is meg szokott látszani. Ehhez jön, hogy egy-egy jobb garnitúra Itáliából is még mindig beleszólhat olykor a legnagyobbak dolgába, amint azt az Inter tavalyi BL-diadala tükrözte (a személyi tényezők is felülírhatnak néha gazdaságiakat, lásd José Mourinho szerepe), valamint hogy a Deloitte négy esztendeje azt jövendölte: a jövőben a németek és a franciák ugyancsak javíthatnak, mivel ott is jelentősen emelkedik a televíziós bevételek mértéke.

A franciáknál a kiugrásnak még semmi nyoma, viszont a németek a 2004–2005-ös kimutatásban még csak egy csapattal voltak jelen a top 20-ban, és a Bayern is mindössze a tizenegyedik helyig jutott, legutóbb azonban már négyen képviselték a Bundesligát az első húsz között, és a tavaly majdnem Bajnokok Ligáját nyerő müncheniek felkúsztak a negyedik pozícióba.

Egyszóval még a Premier League gazdagsága és minőségi átlagszínvonala sem garantálja Európa trónját, a felsorolt néhány ország viszonylatában bizony előfordulhatnak változások az erőviszonyokban. Egyetlen dolog látszik biztosnak: az elitnek ebbe a zártkörű szűk klubjába más nemzetek csapatait nem veszik fel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik