Mininacis Beckhamné, gólok a kapu mögül

Vágólapra másolva!
2012.06.22. 09:02
null
A futball művészei labdát rúgnak művészien, magasan a hétköznapi halandók felett
A nagy labdarúgótornák mindig színes kavalkádot jelentenek a mérkőzéseken túl is –játékosokkal, szurkolókkal, eseményekkel, furcsaságokkal. És persze újságírókkal, akik manapság már nem elsősorban a meccsek tudósításában nélkülözhetetlenek, hiszen a találkozókat a mindent bekamerázó és megmutató televízió, valamint a mindent leközlő és kimutató internet segítéségével a legegyszerűbben talán itthonról, a képernyők elől lehet figyelemmel követni. A helyszínre eljutó tollforgatók azonban nyitott szemmel járva emberközelibbé tehetik a népes seregszemléket, érdekes sztorikkal kényeztetve az olvasókat. Alább a 2006-os németországi vb egy mindössze pár napos szakaszának NS-beli terméséből szemezgettünk, az akkori szerzők akkor írt szavaival, négy „fejezetben".

Egy agyongyötört feleség

Victoria Beckham két órával az angol–trinidadi mérkőzés előtt a hozzátartozókat szállító busszal érkezett meg a nürnbergi stadionba (Coleen McLoughlinnal, Wayne Rooney barátnőjével, a többi feleséggel, kedvessel és néhány szülővel együtt). A szervezők igyekeztek távol tartani a fotósokat attól a kaputól, amelynél leszálltak a hölgyek, ám néhányan így is centikről vakuztak az egykori Spice Girls-sztár arcába.

Férfitársaimat talán érdekli néhány részlet: a volt énekesnő, Mrs. Beckham ujjatlan pólóban jött, valamint egy rövidnadrágban. De nem is rövid volt az. Nem sok anyagot kellett elhasználni, amikor ezt a bizonyos kis nadrágot gyártották. Victoria fél feneke egyszerűen kilógott belőle, a közelben állók figyelmét igencsak felkeltve.

Engedjenek meg némi szubjektív megjegyzést (írta munkatársunk a nőnemű VIP-személyiségek közeléből): a földkerekség egyik legismertebb szépsége három lépés távolságról inkább tűnik riasztónak, semmint vonzónak. Ránézésre negyven, maximum negyvenöt kiló, a trikó pántja mellett a vállcsontja szinte átszúrta a bőrét, mintha éhezne. Pedig állítólag a famíliának van pénz ételre...

Azért ha belegondolunk: nem könnyű élet ez sem. Sokan tán cserélnének vele, de lám, a nürnbergi stadion sarkában sem tehet két lépést anélkül, hogy a képébe fotóznának. Arról nem beszélve, hogy örökké a kirakatban élve néha azt is a világ nyilvánossága előtt kell megélnie, hogy apu ezzel-azzal randizgat, esetleg össze is fekszik... Szóval, Victoria Beckham inkább tűnt szánnivaló, mint irigyelt embernek.

Balján Romeo nevű fiát húzta maga után, aki a klasszikus angol mezben battyogott, közben maga előtt terelte Brooklyn nevű elsőszülöttjét – ők azok a srácok, akik alanyi jogon viselnek Beckham feliratú dresszt. A harmadik lurkó, Cruz nem volt itt, talán a nagyiéknál nyaral.

Victoria persze hatalmas napszemüveggel próbálta eltakarni az arcát, mégis mindenki felismerte. A hozzátartozókat az oldallelátó alsó részén helyezték el, s nem véletlen, hogy Peter Crouch és Steven Gerrard is arrafelé szaladt a gólját követően. A meccs végén pedig David Beckham körbesétált az angolokkal zsúfolt lelátók előtt, mindenhol integetett, az egyik sarok felé pedig csókot dobott. Ő is tudta, hogy hol ülnek a szerettei.

A mérkőzés lefújása után együtt vitték a családtagokat a buszhoz – de Victoria már sehol sem volt, talán a rá váró hisztéria elkerülése érdekében korábban eltűnt. Meg tudjuk érteni...

Rés a pajzson

A brazilok ellen lecserélt Ivan Klasnicnak már nem jutott feladat a pályán, mégis feltűnt ott... Néhány perc volt hátra a mérkőzésből, amikor a horvát válogatott 17-es számú szerelésébe öltözve egyszer csak a gyepen termett valaki, és vígan futkározni kezdett. Az addig szigorúnak tartott rendfenntartók közül senki sem mozdult, így „Klasnic" azt is megengedhette magának, hogy két tiszteletkör után Dado Prsóhoz sétáljon, térdre boruljon előtte, és megcsókolja a cipőjét.

A 72 ezres publikum tombolt – és feltehetően a biztonsági főnök is... Végül az istenített támadó volt az, aki kedvesen az oldalvonalon kívülre tessékelte a fanatikust – addigra csak befutott két sárga mellényes is...

A FIFA egyébként másnap sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a balhés szurkoló kilétét. A nemzetközi szövetség illetékesei azt közölték, hogy a renitens drukkert valamennyi vb-meccsről kitiltották, eljárás indult ellene szabálysértés és könnyebb testi sértés miatt (állítólag megütötte az egyik biztonsági embert), és minimum 1200 dolláros (256 ezer forintos) pénzbüntetésre számíthat. Nem mondhatjuk, hogy olcsó poén volt beszaladni...

A dóm és a menny(ezet)

A gótikus kölni dóm Németország leglátogatottabb műemléke, 157 méterre nyúló tornyaival a földkerekség harmadik legmagasabb temploma a sevillai katedrális és a milánói dóm után, sőt 1888-ig, nyolc esztendőn át az egész világ legmagasabb épülete volt. Évente akár hatmillió turista is felkeresi az 1248-ban elkezdett és véglegesen csupán 1880-ban befejezett építészeti remeket – majdnem annyian, mint ahányan a párizsi Eiffel-tornyot.

A környéken hemzsegnek a bámészkodók, közöttük megannyi szurkoló, néhány cseh drukker (a csapat a városban játszott Ghánával) talajrészegen. Hrabal kapatos honfitársait leszámítva úgyszólván mindenki kattogtatja a digitális fényképezőgépét.

Ájult tisztelettel mutogatnak az ég felé, fejük kilencven fokban hátradől, szinte nyakukat szegik, csak azért, hogy ne mulasszanak el egyetlen apró részletet sem a látványból – mindenki eltátja a száját, ők bizony ilyesmit még életükben nem láttak. Az emberi fantázia, a találékonyság utolérhetetlen remeke, mondogatják.

Igen ám, de az ámulattól földbe gyökerezett lábú turisták nem a dóm kőcsipkés tornyait, hanem a tér túlsó peremén, a Hauptbahnhof monumentális várócsarnokának tetejét bámulják – konkrétan a plafont díszítő freskót.

A falfestmény nem a teremetés pillanatait ábrázolja, még csak nem is az Urat vagy Ádámot és Évát – hanem a felhők között labdát rúgó David Beckhamet, Michael Ballackot vagy éppen Zinedine Zidane-t, akiket legalább akkora vallásos tisztelet övez napjainkban, mint hajdan a bibliai szereplőket. Merthogy a vb sztárjainak színes képmásai ékesítik a kölni főpályaudvar várójának mennyezetét (egy neves sportszergyártó cég reklámja keretében... – a szerk.).

Kifordított művészgólok

A Westfalenstadion gyepén tartott egyórás brazil edzés cirkuszi látványossággal ért fel. Ronaldót például csak úgy ismertem meg, hogy egy brazil kolléga megmutatta, ki az. Olyan vaskos, mint egy dór oszlop. Hurkás tarkója a feledhetetlen 1990-es MDF-es választási plakátot idézi (az NS 2006. június 22-i számában megjelent kis színes anyag szerzőjének számára): a „Tovariscsi konyec!" szövegűt, amelyhez Kaposi Sándor, a legendás játékvezető állt modellt. Állítólag négy kilót fogyott „Ronnie" – a kérdés csak az: mennyiből?

Mielőtt elkezdődne a kétkapuzás, Ronaldinho, Ronaldo, Kaká és Juninho Pernambucano beáll a felezővonalhoz elhelyezett kapu mögé, jó ötméternyire. Ronaldinho leejti a kezéből a labdát, és pattanásból átíveli a léc felett. A labda lehullik a túlsó oldalon, de akkora fals van benne, hogy elkezd visszafelé pörögni, és átpattog a kapuvonalon.

Gól – de úgy, hogy a labdát öt méterről a kapu mögül indították útjára. El tudják képzelni? Ha nem, akkor figyeljük Ronaldót. Neki harmadik próbálkozásra sikerül, Kakának ötödikre, Juninhónak úgyszintén. Nincs vita: Ronaldinho a legpengésebb...

RONALDINHO OTTHON IS SZOKOTT SZÓRAKOZGATNI
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik