Nemzetisport.hu 2011.07.16 08:48 Frissítve: 2015.03.11 02:26

Kovács Zoltán esete a csalfa aranyhallal

Kovács Zoltán több mint tíz éven át volt (kisebb külföldi megszakításokkal) az Újpest labdarúgója, s ezalatt a klub emblematikus játékosa lett. Négy esztendővel ezelőtt a kezdetekről, illetve, mint később kiderült, a „végről" – pontosabban az új szezonhoz kapcsolódó reményeiről – nyilatkozott az NS-nek. Másfél idénnyel később ismét megkereste a lap, és akkor már más szemszögből értékelt.

 

Kovács Zoltán szép karriert futott be Újpesten, az aranyhalra viszont joggal volt dühös

 

Kovács Zoltán, vagy másképpen Kokó... Az egykori MTK-, BVSC-, majd PMFC-futballista 1996-tól fokozatosan eggyé vált az Újpesttel, és még a Nemzeti Sport 2007. július 16-i számában is úgy beszélt róla, mint valami varázslatról. A 34 esztendős támadó persze nem a csodában bízott, hanem abban, hogy az előttük álló évadban feledtetik az előző nyár csalódását.

– Megnyerik a bajnokságot?
– Nagyon szeretnénk – csillant fel Kovács Zoltán szeme. – Régen, kilencvennyolcban volt legutóbb első az Újpest, és úgy érzem, most van realitása annak, hogy újra aranyérmes legyen. Az öltözőben legalábbis beszéltünk már arról, hogy befuthatunk.

– Még el sem kezdődött az idény, máris ez a téma?
Naponta azért nem vetődik fel, de volt már róla szó. Immár kimondott cél, hogy az utolsó pillanatig harcban kell lennünk az aranyért.

– Kell... Hát ha valakinek a szavára adnak arrafelé, az Ön. Született Újpest-drukker?
– Ha nem is születtem annak, azzá váltam. Édesapám negyvenöt éve jár Újpest-meccsre, emlékszem, gyerekkoromban nem győzött áradozni Göröcs Jánosról, Bene Ferencről, Zámbó Sándorról és a többiekről. Apunak ők voltak a példaképei, nekem Bácsi Sándor. Ő is csuda dolgokat művelt ám a labdával. A hovatartozásomra visszatérve: életem legjobb döntésének tartom, hogy tizenegy éve elfogadtam a klub ajánlatát. Lila-fehér mezben játszva értettem meg, miért dolgoztam annyit, miért érdemes futballistának lenni. Megjegyzem, az utolsó lehetőséget ragadtam meg, amikor Újpestre igazoltam, azt megelőzően ugyanis nem éltem, nem edzettem úgy, hogy az elég legyen álmaim megvalósításához.

– Nocsak, az éjszaka császára volt?
– Nem voltam az a bulizós fajta, ám tény, az életmódom nem volt megfelelő. A BVSC-ben gyakorlatilag eltékozoltam két évet a pályafutásomból, s bár a lehetőséget megkaptam Egervári Sándortól, nem éltem vele. Csak az én hibám, hogy így alakult, de hála Istennek idejében rájöttem: jóval többet kell nyújtanom. Ma már azt mondom, ez a fajta felismerés rengeteget segített a külföldi karrierem során, a mentalitásomnak is köszönhető, hogy Görögországban, Franciaországban és Kínában is rendszeresen játszottam, a legritkább esetben ültettek le a padra.

– Ha már itt tartunk: Tisza Tibor maradt, Rajczi Péter visszatérhet, s nyilván a finn Paulus Roihát sem azért fizetik majd, hogy a lelátóról nézze a meccseket. Eszébe jutott már, hogy a cserepadra szorulhat?
– Elárulom, próbálnak felkészíteni rá, hogy nem lépek minden mérkőzésen pályára. Urbányi István rendkívül korrekt volt, elmondta, hogy harmincnégy évesen nem mindig velem kezdődik, azaz végződik majd az összeállítás, ettől függetlenül ugyanúgy számít rám, ahogy eddig. S hozzátette azt is, hogy az Újpestben én örök kezdő vagyok. Bevallom, ez nagyon jólesett. Számomra mindig a klub érdeke lesz az első, ezért a jövőben is mindent megteszek, hogy az együttes vezéregyénisége maradjak. Ha a helyzet úgy hozza, a pályán kívül is.

– Ez a legjobb Újpest, amelynek tagja lehet?
– Most azt mondom, kétezer-háromban és kétezer-négyben erősebbek voltunk, de nincs kizárva, hogy a télen már azt vallom, ez a legerősebb. Még össze kell szoknunk. Az biztos, hogy ezzel a csapattal ugyanúgy nyerhetünk, ahogy a korábbiakkal nem nyertünk semmit...

– Három esztendeje, illetve tavaly is az utolsó fordulóban szorultak le az első helyről. Melyik kudarcot volt nehezebb megemészteni?
– Három éve csak az őszt töltöttem a Megyeri úton, tavasszal Kínában voltam. Az időeltolódás miatt éppen aludtam, amikor az MTK-val játszottunk. Felkeltem, bekapcsoltam a telefonomat, és érkezett az SMS: csak egy egy lett a vége. Nagyon rossz napom volt... De az semmi a két évvel később történtekhez képest. A gyönyörű Puskás Ferenc Stadionban fogadtuk a Fehérvárt, rengeteg Újpest-szurkoló jött ki a meccsre, mi meg a vezetésünk után három egyre kikaptunk, s a biztosnak hitt arany megint kicsúszott a kezünkből... Szörnyű érzés volt, életem legborzasztóbb pillanata. Ez sokáig bennem maradt, sőt tartok tőle, amíg élek, kísért majd. Erre csak a bajnoki cím lehet a gyógyír – szerencsére az idén minden adva van hozzá, hogy feledtessük kétezer-hatot. Úgy látom, erősödtünk a külföldiekkel, ezt azonban csupán az edzéseken tapasztaltak mondatják velem. Kíváncsian várom, tétmeccsen mire lesznek képesek. Mert egy magyar csapatban jól játszani, az egy dolog, jól játszani az Újpestben pedig egy másik. Itt nehezebb megfelelni az elvárásoknak, ráadásul mindenki ellenünk akarja megmutatni, hogy mit tud. Ha valamiben, hát ebben hasonlítunk a Ferencvároshoz.

AZ UTOLSÓ, JUBILEUMI GÓL LILA-FEHÉRBEN

 


 

 

– Ha még a rajt előtt kifogná az aranyhalat, mi lenne a három kívánsága?
– Akkor sorolnám is. Az első: szerezzek legalább nyolc gólt, mert azzal bekerülnék az Újpest történetének legjobb tíz góllövője közé. A másodikat szerintem kitalálja: legyünk bajnokok. A harmadik pedig így szól: amikor egy év múlva lejár a szerződésem, tegyenek elém egy újat, amelyen nincs lejárati dátum.

– Jól hangzik.
– Jól, ugye? Már csak egy horgászbot kellene...

A fentiekkel szemben a „kegyetlen" valóság az, hogy bár Kovács Zoli 28 találkozón, azaz majdnem mindig szóhoz jutott, immár csak nem egészen a meccsek harmadán volt kezdő, és a rendelkezésére álló 1747 játékperc során elakadt hat gólnál. A csapat sem járt jobban: a nagy várakozások ellenére ismét be kellett érnie a negyedik hellyel, azaz még a dobogóról is lecsúszott. Mindezek tetejébe a klub a szezon végétől nem számított tovább a szolgálataira...

Kokó ezért fogta magát, és nagy reményekkel Győrbe igazolt – ahol azonban néhány hónappal később, a 2008–2009-es idény felénél felbontották a szerződését. Ekkor – miután a légióskodással együtt összesen 428 bajnokin lépett pályára, s 145 gólt szerzett, míg a válogatottban húsz meccsen kétszer volt eredményes – visszavonult a profi labdarúgástól, és karácsony táján a következőket mondta az NS-nek:

– Az volt a tervem, hogy Újpest-játékosként fejezem be, ám erre sajnos nincs lehetőségem, így tehát mindegy, hogy hol és mikor hagyom abba. Tudtam volna segíteni a Megyeri úton még két-három évig, de ezt csak én gondoltam így.

– Háromszor volt légiós, nyert magyar bajnokságot, szerepelt a válogatottban is; van valami miatt hiányérzete?
– Két újpesti gól még jól jött volna. Ha összesen százkétszer lettem volna eredményes lila-fehérben, akkor bekerültem volna a tíz legjobb Megyeri úti góllövő közé. Panaszra persze nincs okom, mert így is én vagyok az utóbbi három évtized legeredményesebb újpesti játékosa, és óriási egyéniségeket előztem meg: még korábbi edzőm, Nagy László, valamint a fantasztikus Törőcsik András is mögöttem van. Csodás éveket töltöttem Újpesten, a szurkolók még dalt is írtak rólam, nekem. Kínában bajnok lettem a Sencsennel, míg Görögországban az egyik legnépszerűbb ottani csapatban, a PAOK-ban játszottam. S ha már a hiányérzet: az mondjuk kicsit bánt, hogy a francia Chateauroux-val nem jutottunk fel. Húsz meccsen szerepeltem a válogatottban is, szóval lényegében minden megadatott, amire egy magyar futballista vágyhat.

Aztán a játékosbúcsúja után fél évvel Kovács Zoltán visszatért a lila-fehérekhez mint utánpótlás-igazgató, sőt azóta sportigazgatóvá lépett elő. És igaz, hogy a közelmúltban az élet új kihívások elé állította (többek között a klubnál, ahol nemrég új főnöke lett), de az tény, hogy száz gólig csak kevesen jutnak el egy (rangos) élvonalbeli csapatban, ráadásul egy másik pályán elindulva újra fontos szerepet kapott Újpesten. A két fenti interjú óta tehát, bárhogy is alakul a folytatás, mondhatjuk: a jövő(je) elkezdődött.

Egy tanulság viszont mindenképpen van: aranyhalakra nem érdemes építeni…