B. G. 2011.03.06 09:57 Frissítve: 2014.01.04 02:03

Juhász Rolandék a Ribéry-féle focisuliban

A belga bajnoki elsőségért szokás szerint most is harcban álló Anderlecht a minap 5–0-s összesítéssel búcsúzott az Európa-ligától az Ajaxszal szemben. A BL-ben legutóbb döntős Bayern a fináléban őt elverő Inter 1–0-s idegenbeli legyőzésével ezúttal nagyon jó helyzetbe hozta magát a 16 közt a visszavágó előtt. E két tény összemixelése alapján ma „értelemszerűen" egy olyan UEFA-kupa-párharcra emlékszünk, amelyen a müncheniek 5–0-ra lemosták Brüsszelben Juhász Roland csapatát – egy akkoriban igencsak villogó klasszis, Franck Ribéry vezérletével. A bajorokra annál inkább ráfér a nosztalgia, mert odahaza jelenleg épp gödörben vannak, zsinórban három fontos tétmeccset buktak el...

Hamit Altintop szerezte a vezető gólt a Bayernnek (Fotó: Action Images – archív)

 

„Eljött az ideje, hogy végre itt is nyerjünk" – mondta három éve a Schalke–Bayern München mérkőzés előtt Ottmar Hitzfeld, a vendégek vezetőedzője. Ekkor már nyoma sem volt annak a szolidaritásnak, amelyet a tréner előző nap fogalmazott meg kollégájával, Mirko Slomkával kapcsolatban, akit állása megtartása érdekében 5. helyen szerénykedő csapata élén győzelemre (majd a következő héten BL-továbbjutásra) „ítéltek".

Az empatikus szép szavak után a március 1-jei meccsnapon már a bajnoki cím, továbbá a becsület volt a tét, elvégre a 2005-től szponzori okokból tíz évig Veltins Arena névre hallgató, a „hétköznapokon" Arena AufSchalkénak hívott létesítményben e jeles napig még sosem győzött a Bayern, sőt Gelsenkirchenből 1998 októbere óta egyszer sem tudott három ponttal gazdagabban távozni.

Csakhogy a köztes évtizedben nem játszott náluk Franck Ribéry, aki a 2007–2008-as idényben egyértelműen a különbséget jelentette a Bayern és a mezőny között. Néhány nappal korábban az 1860 München elleni kupanegyeddöntőben csereként beszállva döntött (még ha csak tizenegyesből is, de a játéka önmagáért beszélt), ezúttal pedig kezdőként alakított nagyot.

Bár az, hogy kiválóan futballozik, nem volt újdonság, hiszen a Bundesligában addig csak egyszer nyújtott katasztrofálisat (az ősszel a Hamburg ellen 5-öst kapott a produkciójára), míg a Kicker osztályozókönyvében a világklasszis (illetve azt megközelítő) teljesítményért járó 1-es, 1.5-es vagy 2-es kalkulust közben nyolcszor is kiérdemelte. Tizennyolc nekifutásból...

A Schalke elleni győztes gólt eredményező akcióban is közreműködött: a 14. percben Bastian Schweinsteigerrel kiválóan kényszerítőzött, lerohant az alapvonalig, beadásával pedig Miroslav Klosének semmit sem kellett tennie, a melléről simán a kapuba pattant a labda.

Az utóbbi játékos 98 nap után volt ismét eredményes a Bundesligában – az első müncheni idényét futó csatár ezzel jutott el a tizedik góljáig a szezonban, és azzal büszkélkedhetett, hogy amikor betalált, nem kapott ki a csapata (amely egyébként továbbra is őrizte négypontos előnyét a tabellán a Werder Bremennel szemben).

Az 1–0 pedig azt is jelentette, hogy folytatódott a fantasztikus sorozat: a listavezető bajorok két kapusa, Oliver Kahn (9 kapott gól nélküli mérkőzés), illetve Michael Rensing (4) átlagosan csak minden második bajnokin kapitulált, és az ekkor dédelgetett 0.5-ös meccsenkénti kapottgól-átlagnak nem volt párja a Bundesliga egész történetében! (Más kérdés, hogy az idény végére, hiszen az számít az összevetésben, „sikerült" 0.62-re lerontani az adatot – ám még ezzel is az örökrangsor élére ugrott az együttes!)

Az érezhetően felettébb magabiztos müncheniek az előző évadbeli mélyrepülésük, a dobogóról való leszorulásuk után most még mindhárom fronton versenyben voltak, és néhány nappal a Schalke felülmúlását követően, 2008. március 6-án az UEFA-kupában – amellyel abban a kiírásban be kellett érniük – a nyolcaddöntő első felvonásán Juhász Roland alakulatánál, az Anderlechtnél vendégeskedtek.

Hitzfeld mester több meglepő húzással is készült a mérkőzésre, hiszen például a három hónapos bajnoki gólcsendjét megtörő Klose helyett Lukas Podolskit küldte pályára, és csak a cserepadra ültette a csapat eszének tartott Ribéryt is.

A meccs első lehetősége a hazaiak előtt adódott, de a Kahnt helyettesítő Rensing biztosan fogta a megpattanó lövést. A 10. percben aztán a túloldalon tört meg a jég: a hazai védők által körülfogott Hamit Altintop csaknem 30 méterről hatalmas gólt zúdított a belga kapu jobb oldalába.

A hátrány nem törte meg a hazaiakat, de a félidő végén is a több elképzeléssel játszó Bayern szerzett gólt. A 43. percben Marcin Wasilewski kiállításával emberhátrányba került az Anderlecht, mivel a lengyel védő először Schweinsteigert rúgta le, amiért még csak sárga járt, majd Luca Tonival akaszkodott össze – ezután rögtön villant a piros. Az olasz támadó meg szinte azonnal büntetett, Philipp Lahm bal oldali beadását az ötös jobb csücskéről kapásból lőtte vissza a hosszú sarokba.

A fordulás után már beállt Klose és Ribéry is, azonban egy ideig nem látszott, hogy a hazaiak csak tízen voltak a pályán. Egy kontra után végül megint betalált a Bayern (az egyedül kapura törő Podolski már az ötödik gólját szerezte a sorozatban), ettől pedig szétestek a brüsszeliek. A kivégzést Klose kezdte (Ribéry Juhász mellől beadott labdáját továbbította a kapuba), majd a két gólpasszt is jegyző francia középpályás tette fel az i-re a pontot: egy szabadrúgást mesterien csavart a jobb felsőbe.

Az 5–0-s idegenbeli csapást követően (mely a sorozat végső győzelmére egyre esélyesebbnek tartott müncheniek holtversenyben legnagyobb házon kívüli diadala volt, míg 13 év után a legjelentősebb) a találkozót végigjátszó Juhász Roland nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

– Ha van hosszú kilencven perc, akkor ez az volt.
– Hosszú volt és fájdalmas – sóhajtott Juhász Roland, az Anderlecht magyar hátvédje. – Nem hinném, hogy ekkora különbség volna a két csapat között, bár az teljesen nyilvánvaló, a bajorok jobbak nálunk.

– Öt gólt kaptak, és egyes vélemények szerint még többet szerezhettek volna a látogatók. Egyetért?
– Maradjunk annyiban, hogy ezen az estén nekünk szinte semmi sem jött össze, ráadásul az első félidő végén emberhátrányba kerültünk – tizenegy emberrel is nehéz felvenni a harcot a Bayernnel, azaz Wasilewski piros lapja megpecsételte a sorsunkat. Főleg úgy, hogy a kiállítása után azonnal bekaptuk a második gólt. A szünet után jó néhányan rossz felfogásban futballoztak, még nulla háromnál is eszetlenül rohantak előre, pedig nem kellett volna. Tudom, nincs értelme utólag okoskodni, de ha nincs a kiállítás, illetve ha nulla egynél nem a kapufát találjuk el, talán minden másként alakul.

– Olyan lendülettel beszél, mintha most fújták volna le a meccset.
– Persze, mert egy ilyen gyászos eredmény mély nyomokat hagy az emberben, legalábbis bennem mindenképpen. Pláne annak fényében, hogy csaknem hároméves belgiumi pályafutásom során még nem kapott ekkora pofont az Anderlecht. Hátvéd vagyok, és ötször kapituláltunk... Az első és az ötödik gól jól eltalált lövésből született, viszont a másik hármat szerintem elkerülhettük volna, de hát ilyen ez a Bayern: kegyetlenül kihasználja az ellenfél védelmi megingásait.

– Többek között a legutóbbi világbajnokságon arany- (Toni), ezüst- (Sagnol, Ribéry) és bronzérmet (Klose, Podolski, Schweinsteiger, Lahm) szerző labdarúgók ellen kellett játszania. Túl azon, hogy közülük Toni, Ribéry, Klose és Podolski is eredményes volt, mennyivel nőnek a nagy átlag fölé?
– Franck Ribéry sokkal, nagyon sokkal, egy félidő alatt is rendkívül sokat tett hozzá a München játékához, gólja pedig önmagáért beszél. Luca Tonira sem egyszerű odafigyelni. Az minket dicsér, hogy mindössze egyszer került helyzetbe, az viszont egyértelműen őt, hogy abból az egyből gólt lőtt. Ezért világklasszis csatár. De hát köztudomású, a Bayern nemzetközi szinten is nagyszerű gárdának számít.

– A közönség hogyan értékelte az eredményt?
Meglepően pozitívan, a szurkolók még meg is tapsolták a csapatunkat, holott ilyenkor általában füttykoncerttel díjaznak minket. Van még egy visszavágó, és bár a továbbjutási esélyünk nagyjából a nullával egyenlő, mindenképpen szeretnénk bizonyítani: nem olyan rossz csapat az Anderlecht.

Ez végeredményben sikerült is: a házigazdaként történetük legsúlyosabb nemzetközi kupakudarcát elszenvedő belgák másodjára, a müncheni visszavágón 2–1-re nyertek – igaz, ennek semmi jelentősége nem volt, mellesleg amikor a francia sztár játszott (a második félidőben), már nem kaptak gólt a németek.

Akik egyébként utóbb a Getafét is búcsúztatták, de csak nyögvenyelősen – hosszabbítás után több idegenben lőtt góllal –, majd az elődöntőben a későbbi győztes Zenit ellen emlékezetesen nagy verésbe szaladtak bele. Maradt számukra vigasznak a bajnoki cím visszaszerzése és mellé a kupagyőzelem – azért ezt a duplát is ki lehet tenni az ablakba.

A tavalyi BL-döntő meg a Bayern-továbbjutással kecsegtető ígéretes jelenlegi helyzet pedig, különösen az Anderlecht csúfos minapi El-kiesésével összevetve, tisztán jelzi, hogy melyik csapatnak hol a helye a nemzetközi erősorrendben – függetlenül attól, hogy éppen hogyan állnak hazájuk élvonalában.

ANDERLECHT–BAYERN MÜNCHEN 0–5 (2008, UEFA-KUPA)