BAKOS GÉZA/BJ 2012.01.28 08:50 Frissítve: 2015.03.06 01:32

Jari Litmanen: hokiország futballprófétája

Tudják, ki az Aranylabda-választásokon legrégebben dobogóra kerülő játékos a ma is aktív labdarúgók közül, más szóval ki a leghosszabb ideje színen lévő topfutballista, aki még mindig „alkot"? Persze, hogy tudják, hiszen a cím és a fotó is elárulja, ha valakinek netán nem ugrott volna be rögtön. Jari Litmanen 1995-ben lett harmadik (George Weah és Jürgen Klinsmann mögött) a France Football szavazásán, s ezzel jócskán maga mögött hagyja e speciális összevetésben az utána következő triót, az egyelőre szintén profiként dolgozó 1999-es legjobbakat (Rivaldo, David Beckham, Andrij Sevcsenko). A főleg az előző évezredben villogó finn klasszis tehát már akkor is jócskán „élő emlékmű" volt, amikor hét éve ilyenkor váratlanul a Bundesligába szerződött – hát még most...

 

 

Jari Litmanen Rostockban nem tudott csodát tenni – sok más helyen viszont igen...

 

„Vérbeli klasszisra csapott le a bajban lévő Hansa. Jari Litmanen megmentheti a rostockiakat a kieséstől" – írta a Bild című nagy példányszámú német lap 2005. január 28-án, miután az előző napon, azaz röviddel az átigazolási határidő lejárta előtt az északi sztár másfél éves szerződést kötött a bennmaradásért küzdő Rostockkal.

„Hetek óta nyílt titok volt, hogy még az év elején kirukkolunk egy nagyágyúval, egy igazi vezéregyéniséggel. Jari edzésben van, kitűnő az erőnléte, tehát hogy eloszlassuk a kételyeket: nem levezetni jött hozzánk. Továbbra is futballozni akar a válogatottban, nekünk pedig kész segíteni" – beszélt a Hansa történetének legnagyobb fogásáról, leghíresebb (és egyben első finn) játékosáról Herbert Maronn klubmenedzser.

Ő volt az, aki a megelőző négy hétben minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy nyélbe üsse a szerződést – állítólag nem kis munkájába került, hogy meggyőzze Manfred Wimmer elnököt az átigazolás szükségességéről.

Na de kit is vártak ilyen nagy lelkesedéssel a Balti-tenger-parti városban? Nézzük az elejéről, mert már a hossza révén is egyedülálló karrierről beszélhetünk. Jari Olavi Litmanen futballistaszülők gyermekeként szülővárosa csapatában, a Reipas Lahtiban kezdte a pályáját, ahol tizenhárom évet húzott le – ebből az utolsó négyet már a felnőttek között.

Nagyon korán, 16 esztendősen mutatkozott be az élvonalban, pedig akkoriban még nem is tudott dönteni két kedvenc sportága, a jégkorong és a futball között, hisz a kettőt párhuzamosan űzte. Aztán hamarosan választott, és mint utóbb kiderült, remekül: a 86 bajnokin szerzett 28 gólja jó ajánlólevél volt az ország egyik élklubjába, a HJK-ba, amelyet egy évad (27/16) után hagyott ott a MyPa kedvéért (18/7). Utóbbinál azonban már csak fél szezonon át szerepelt, mert 1992 nyarán elfogadta az Ajax hívását.

Előzőleg a Dinamo Bucuresti-hez is lehetősége lett volna átigazolni, de a románoknak végül nem kellett... Bezzeg a nagynevű Barcelona, Leeds és PSV egyaránt érdeklődött iránta, ám ő végül az amszterdamiaknak mondott igent, akik gyorsan lecsaptak rá.

David Endt, aki akkoriban a friss UEFA-kupa-győztes holland gárda egyik vezetője volt, majdnem két évtizeddel később így fogalmazott az első benyomásaira visszaemlékezve:

„A sajtótájékoztató véget ért, Jari pedig jött az ajtón. Néztem az arcát, a szemeit, és megláttam bennük valamit. Arra gondoltam, ebben a fiúban hatalmas akaraterő lakozik. Nem volt félénk, csak szerény. Nem olyan ember, aki felemeli a hangját vagy veri az asztalt, azt harsogva: »Így fogjuk csinálni!« Ennél ő diplomatikusabb – nem vezér akart lenni, hanem az is volt... Mindent tudni akart a futballról, a játék összes eleme érdekelte, ezért kapta a becenevét – a csapaton belül úgy hívtuk, »Professzor«, mert bármit kérdezhettünk tőle a labdarúgásról, tudta rá a választ."

Litmanen egyetlen Finn Kupa-győzelemmel a tarsolyában érkezett a Németalföldre, ahol igazi klasszissá érett, és egy emlékezetesen remek, legendás generáció élén fantasztikus éremgyűjtésbe kezdett: négyszeres bajnok (1994, 1995, 1996, 1998), háromszoros kupagyőztes (1993, 1998, 1999), valamint háromszoros Szuperkupa-győztes (1993, 1994, 1995) lett, miközben 1992 és 1999 között 159 bajnokin 91 találatot jegyzett.

A nemzetközi porondon 1995 volt az Ajax éve, és a finn csillag meghatározó szerepet töltött be a Bajnokok Ligáját, majd európai Szuperkupát és Interkontinentális kupát is nyerő együttesben. Egy évvel a BL-siker előtt amúgy az Eredivisie, eggyel utána pedig a BL gólkirálya volt, illetve még 1993-ban Hollandiában az Év futballistájának választották a pályán feltűnően jól látó és jól lövő, mindig okos megoldásokat választó spílert. Nem volt éppen egy cselkirály, de az előbbiek miatt a rajongók Merlinnek nevezték a varázslatai láttán.

EGY FANTASZTIKUSAN FINESZES FINN

 


 

Ezt követően a Barcelonához igazolt, ahol ismét korábbi amszterdami edzőjével, Louis van Gaallal dolgozhatott együtt, de már kevésbé sikerült a korábbi szintjét tartania, főleg, hogy a második idényében a sérülései partvonalon kívülre kényszerítették.

Másfél év alatt a katalánoknál 21 találkozón szerepelhetett (s három gólt szerzett), majd a trénerváltás után, 2001 januárjában gyerekkori kedvenc klubjához igazolt, ahol Gérard Houllier menedzser „az egyik legizgalmasabb szerzeménynek nevezte a Liverpool történetében".

Új állomáshelyén Litmanen egy-egy UEFA-kupa-, FA-kupa- és Ligakupa-győzelmet csatolhatott a sikerlistájához, a Mersey partján azonban már túl járt a csúcson, játéka egyáltalán nem volt olyan kulcsfontosságú, mint egykor Hollandiában – igaz, ebben a sérülései is bőven szerepet játszottak. Egyetlen példa erre: a három említett sorozat diadalmas döntői közül egyiken sem játszhatott, ahogy a bónuszként megnyert hazai, illetve európai Szuperkupa-meccsen ugyancsak nem...

Amikor 2002-ben újra az Ajaxhoz szerződött, 26/5-ös angliai PL-mutatót hagyott hátra. Régi klubjánál hősként fogadták, a nevét énekelték, s a segítségével ismét eljutottak a BL negyeddöntőjéig. Ez 2003-ban volt, de aztán megint felülkerekedtek rajta a testi „nyavalyái", így 2004 tavaszán – a fényes múlt emléke és a fakóbb jelen (20 bajnokin elért 5 gólja) után – elengedték, ám azért a (számára ötödik) bajnoki aranyérem neki is járt.

A már a 34. évét taposó támadó középpályás ekkor „tűnt el" kissé a szemünk elől, tudniillik visszatért Lahtiba. Az immár FC „előnevű" korábbi egyesületével csupán a hetedik pozíciót szerezte meg, majd a zord téli hónapokban ismét az otthoninál sokkal kellemesebb éghajlatú Amszterdamban tréningezett, készülve a májusi finn bajnoki rajtra.

A gyengécske Veikkausliiga lesz számára a záróakkord, gondolta szinte mindenki ebben az időszakban. De tévedtek. Január 27-én – sokakat, talán magát is meglepve – Litmanen merész tettre szánta rá magát: aláírta a nevét a Hansa kínálta szerződésre. „A Bundesliga teljesen új terep számomra, nagy kihívást jelent, hogy együttesemmel bent maradjak az élvonalban" – adta az első „német" nyilatkozatát Litti (e beceneve saját vezetéknevéből, egyúttal a '82-ben vb-ezüstérmes nyugatnémet Pierre Littbarski nyomán keletkezett).

A rostockiak azonban igen nagy bajban voltak, félidőben nyolc ponttal elmaradva a még megkapaszkodást érő 15. helytől. A veterán finn sztárnak nem ez volt élete (fél)szezonja (13/1), és bár hat pontot sikerült hozni a hátrányon, ez messze nem bizonyult elegendőnek a megmeneküléshez.

Litmanen ezután egy újabb országgal ismerkedett meg, a Malmőhöz írt alá, hogy segítse a svédeket a BL-részvétel kiharcolásában. Ebből nem lett semmi, a szokásos okok miatt: a világjáró szerzemény szinte rögtön megsérült. Alig párszor játszott azon az őszön, és a következő esztendőben sem sokkal többet – végül két év után állt tovább, addig pedig összesen 10-szer jutott szóhoz a bajnokságban (3 góllal).

2007 ősze kimaradt számára a bokaproblémái miatt, majd januárban nem máshol bukkant fel megint, mint a Premier League-ben! A kiesés ellen hadakozó Fulhamnál vett részt próbajátékon – nem a tudását vizsgálta Roy Hodgson stábja, hanem az egészségi állapotát... –, majd szerződést is kapott, ám a londoni szurkolóknak már annyi sem jutott, mint a malmőieknek, akik legalább az „ép" napjain láthatták megcsillanni a képességeit. Különböző panaszai miatt az angoloknál az első csapat egyetlen meccsén sem léphetett pályára...

Ideje volt végre hazaköltözni. Litmanen újra leszerződött a nevelőklubjához, azaz ismét visszatért a „Király", vagyis a „Kuningas", ahogy az anyanyelvén mondják, s ahogy a hazájában őt sokan nevezik. Rögtön az első fellépésén két-két gólt és gólpasszt jegyzett, a szezon végén pedig együtt örülhetett a Lahti szurkolóival a csapat bronzérmének és történetük első nemzetközi kupaszereplésének.

A következő két idényben is ott maradt, és az elsőben meglőtte a 30. európai gólját (a 83. fellépésén), a másodikban pedig, azaz tavalyelőtt egy ollózós találattal is boldogította a gárda híveit az egyik idegenbeli bajnoki győzelem során (a teljes ottani korszakát összegző 40/10-es meccs/gól egyenleg részeként). És még ezzel sem volt vége!

A Lahti kiesett, ő meg  a címvédő HJK-hoz igazolt – 1991-re (és az akkor rúgott 16 góljára) tekintettel a fővárosiaknál sem számított idegennek –, mivel régi vágya volt, hogy végre finn bajnok lehessen. Rendszeresen játszott a meccseken, méghozzá 10-30 perceket, mint a hajrában bevethető egyszemélyes „taktikai fegyver".

Múlt ősszel a Finn Kupa döntőjének hosszabbításában az ő kapásgólja törte meg a jeget, majd 2–1-re nyertek is KuPS ellen – ezzel a jó öreg Jari, aki már 40 felett járt, 19 évvel a MyPa színeiben elhódított hasonló siker után megszerezte a második hazai trófeáját. Néhány nappal később pedig meglett az áhított ligabeli aranyérem is – addig a napig egyébként a helsinkiek mind a 18 összecsapásukon nyertek, amikor ő is pályára lépett (ez később megszakadt)!

Az előző szezont 18/1-es élvonalbeli mérleggel fejezte be, és talán az is felér a duplázással, hogy ő lett minden idők legidősebb aranyérmese a hazájában. „Ebben az évben is ugyanúgy dolgoztam, ahogyan korábban, de nagyon boldog vagyok, hogy most bajnoki címet ünnepelhetek Finnországban" – nyilatkozta az első helyet bebiztosító győzelem után.

A jövőt egyelőre nem tudni, de a visszavonulását még mindig nem jelentette be. Később megműtötték, így nem készülhet(ett) a klubtársaival, ám a szurkolók bíztak benne, hogy a tavasszal újra játszhat majd. Az már anélkül is biztos volt, hogy négy különböző évtizedben is futballozott profiként, amit nagyon kevesen mondhatnak el magukról – azt pedig senki más rajta kívül, hogy négy különböző évtizedben is szerepelt a válogatottban!

Finnország valaha volt legjobb labdarúgója, az 1990 és 2000 között összesen kilencszer hazája legjobbjának (sőt 1995-ben az összes finn sportoló közül is a legkiválóbbnak) megválasztott Litmanen már 18 évesen bemutatkozott a nemzeti csapatban, amelynek 137 alkalommal volt tagja 1989-től 2010-ig (32 gólt vágva). Az nem is kérdés, hogy mind a válogatottságok, mind az ott elért gólok tekintetében ő otthon a rekorder...

Egyébként még másfél éve szeptemberben, a magyarokkal közös Eb-selejtezőcsoportban is bevetették, amivel beállította Lothar Matthäus fantasztikus eredményét – az egykori (nyugat)német kiválóság után ő is hat Európa-bajnoki kvalifikációs sorozatban szerepelt immár (a különbség az NSZK-s és közte, hogy kontinensbajnoki döntőben egyszer sem vehetett részt, nem úgy, mint korábbi kapitányunk, aki négy efféle tornán is játszott, míg a '92-es és a '96-os esetében csak az odavezető úton lépett pályára).

Litmanen ellenünk is szóhoz jutott – szerencsére a meccs kimenetelét nem tudta befolyásolni –, aztán novemberben, a San Marino ellen 8–0-ra megnyert mérkőzésen még egy csúcsot elfoglalt az elnyűhetetlen középpályás: ő lett ugyanis a legidősebb, Eb-selejtezőn gólt szerző játékos. Csereként állt be a tétmeccsen valaha volt legnagyobb különbségű győzelmét arató finn gárdába, s a hatodik gólt szerezte tizenegyesből, méghozzá 39 évesen és 270 naposan, amivel átadta a múltnak az ír John Aldridge 1995-ben felállított rekordját (37 év és 23 nap).

NEGYVEN FÖLÖTT IS TUD...

 


 

Tulajdonképpen mindent elmondtunk már a Finn- és Svédországon kívül az angol, spanyol és német topbajnokságban is megforduló, de a legnagyobbat Hollandiában alakító futballmatuzsálemről.

„Természetesen" az Ajax európai kupatörténetének legeredményesebb játékosát – akit pályája befejezése után amúgy szeretettel várnak vissza Amszterdamba – a pályán már nem fogjuk látni, hiszen 2012 elején visszavonult, ő ellenben egy nem túl szokványos módon is szembesülhet olykor „saját magával".

2010.10.10-én ugyanis a saját szobrának avatásán vett részt Lahtiban, a szülővárosában – az első, csapatsportágat űző sportoló az északi országban, akit ilyen megtiszteltetés ért. A mű leleplezésének és átadásának dátuma sem volt véletlen – a legkiválóbb támadó középpályások, a játékmesterek kedvenc mezszámára (10) utalt.

Kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy már életükben, ráadásul viszonylag fiatalon fémbe öntve láthatják önnön nagyságukat. A futballban előzőleg nem igazán jegyzett hazájának hírét több mint méltó módon világgá vivő Jari Litmanen azonban kiérdemelte ezt.

SIKEREI

Finn bajnok (201), Finn Kupa-győztes (1992, 2011), holland bajnok (1994, 1995, 1996, 1998), Holland Kupa-győztes (1993, 1998, 1999), holland Szuperkupa-győztes (1993, 1994, 1995), BL-győztes (1995), európai Szuperkupa-győztes (1995, 2001), Világkupa-győztes (1995), UEFA-kupa-győztes (2001), FA-kupa-győztes (2001), angol Ligakupa-győztes (2001), az év játékosa Finnországban (1990, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 1998, 2000), az év játékosa a holland bajnokságban (1993), holland gólkirály (1994), bronzlabdás (1995), az év csapatának tagja az ESM szerint (1995, 1996), BL-gólkirály (1996), finn válogatottsági gól- és szereplési rekorder