Nemzetisport.hu 2012.06.16 08:34 Frissítve: 2014.06.03 01:25

Gólözön a torna gálameccsén. 55 mp-es álom

Ami a magyar labdarúgásnak Irapuato (1986-ban 0–6 a szovjetek ellen), az a „néhai" Szerbia-Montenegró válogatottjának Gelsenkirchen, hiszen ők a 2006-os vb csoportkörének 2. fordulójában voltak kénytelenek fél tucat gólt „lenyelni". A hajdan legendás jugoszláv futballiskola kapott egy mélyütést, ellenben a gálázó argentinok csillaga fényesen ragyogott – sokan máris világbajnoknak kiáltották ki José Pekerman csapatát. Ebben tévedtek, mivel az albiceleste veretlenül ugyan, de a negyeddöntőben tizenegyesekkel elbúcsúzott a házigazda Németország ellen, viszont ránk hagyott emlékbe egy fantasztikus produkcióval megnyert mérkőzést, amely mellesleg kiválóan passzol a remek gólátlagú idei Eb-hez.

 

Mesteri futball, csodagólok, nem véletlen, hogy Maxi Rodríquez (18) eksztázisban ünnepelt (Fotó: Reuters)

 

Argentína győzelemmel, Szerbia-Montenegró vereséggel kezdte a csoportküzdelmeket Németországban, így nem lehetett kérdéses, melyikük számára létkérdés a három pont megszerzése 2006. június 16-án, a második erőpróbán. Az eredménykényszer ellenére szerb oldalon mindenki tisztában volt azzal, hogy a világbajnoki cím elnyerésére is esélyesnek tartott dél-amerikai együttessel szemben bravúrral érne fel a győzelem.

Persze annak a válogatottnak, amely a selejtezők során az ellenfeleitől összesen csupán egyetlen gólt kapott, elvben aligha kellett volna tartania bárkitől is, ám a hollandok elleni 0–1 során kiderült: Ilija Petkovics csapatának támadójátéka megközelítőleg sem olyan hatékony, mint amilyen masszívnak tűnt a védekezése.

Mármint korábban, hiszen a térdszalagsérülést szenvedő Nemanja Vidics az utolsó pillanatban kidőlt a hátsó alakzat közepéről, és hát pont a Manchester United bekkje köré volt szervezve a komplett négyes...

Hamar bebizonyosodott, hogy a pályán lévő szerb védelem nem azonos azzal, amely a kvalifikációs sorozatban szinte áthatolhatatlan falat vont a kapuja elé. Cseppet sem meglepő módon az argentin válogatott bal oldala – csakúgy, mint az Elefántcsontpart ellen 2–1-re megnyert első összecsapáson – egymás után vezette a támadásokat, és mert Maxi Rodríguez a rivális védelmének rossz tolódása miatt teljesen tisztán jutott lövőhelyzetig, már a 6. percben hátrányba került az európai tizenegy.

A következő percek nem sok izgalmat hoztak, Gabriel Heinzéék előnyük birtokában még jobban megbecsülték a labdát, mint korábban, míg Szerbia-Montenegró legjobbjaiban nem volt annyi erő, hogy akár csak egy helyzetet is kialakítottak volna.

Fél óra elteltével Argentína ismét ritmust váltott, és az „iskolafutball" eredménye újabb gól lett – ráadásul mesés találata révén Esteban Cambiasso elfoglalta a helyét az ország labdarúgó-történelemkönyvének egyik fényes oldalán.

Egy óra volt még ekkor hátra a találkozóból, azonban a szerbek enervált, minden ötletességet nélkülöző játékát látva aligha akadt ember, aki ne úgy vélekedett volna: eldőlt a három pont sorsa (pláne, miután Maxi a szünet előtt újra rúgott egyet).

A világbajnokság kezdete előtt „halálcsoportnak" titulálták a C jelű kvartettet, azzal a felkiáltással, hogy bármelyik gárda a következő körbe kerülhet, azonban a délszláv válogatott az általa addig játszott három félidő alatt bebizonyította, nincs keresnivalója a világ legjobb tizenhat csapata között.

Messi olyan, mint az áramütés

A meccs legjobbjának megválasztott Juan Román Riquelme, a Villarreal 27 éves középpályása volt a „gauchók" karmestere – a hat gól közül négyből is kivette a részét! –, akivel a Buenos Aires-i Clarín a mérkőzés után készített interjút.

– Hat gólt rúgtak a szerbeknek – ezt hogyan kommentálja?
– Nagyon tömören megfogalmazhatom a lényeget: azoknak a szerbeknek rúgtunk hatot, akik összesen egyetlen gólt kaptak a tíz világbajnoki selejtezőjükön. Ezt így kell nézni! Annál jobban már nem lehet futballozni, mint ahogyan mi a szerbek ellen tettük. Vagy mégis? Mindenesetre megpróbáljuk.

– Mit szól ahhoz, hogy a FIFA önt választotta a meccs legjobbjának?
– Ennek nincs jelentősége, mert mindannyian remekeltünk. Javier Saviola például úgy futballozott, ahogyan még egyszer sem, amióta távozott a River Plate-től. Mozgékony volt, segített nekem a játékszervezésben, nem tudták tartani, gólpasszokat adott, csak az a kár, hogy ő maga nem tudott a hálóba találni.

– Hogyan élte meg benn a pályán Lionel Messi káprázatos tizenhat percét?
– Lionel Messi csodát tesz velünk a játékával. Attól kezdve, hogy a hetvennegyedik percben pályára lépett, minden megváltozott. Igaz, már három nullára vezettünk, de mintha megelégedtünk volna a biztos győzelemmel. Na, ez az, ami Lionel Messi jelenlétében lehetetlen. A kényelmeskedés, a megelégedettség. Mintha magas feszültségű áramot vezettek volna a tagjainkba...

– Ez a fiatal, tizenkilenc esztendős labdarúgó ekkora hatással van a csapat játékára?
– Az ő játékkedve, életszeretete mindig átragad ránk, valahányszor csak pályára lép.

A fordulást követően aktívabbá vált Ilija Petkovics alakulata, de ebből messzemenő következtetést aligha lehetett levonni, ugyanis az albiceleste már Elefántcsontpart ellen is jelezte, a biztos vezetés birtokában nem strapálja magát, hogy tovább növelje az előnyét. A jubiláló, századszor válogatott Szavo Milosevics ugyan szépíthetett volna, azonban Mateja Kezsman fegyelmezetlensége és 65. percbeli kiállítása végképp tisztázta a fontos kérdéseket.

Az volt az ember érzése, hogy a pályán tíz argentin futballista cicázik kilenc szerb-montenegróival, és ennek az önfeledt passzolgatásnak nem a mindenáron való gólszerzés a célja, hanem hogy a lehető legkevesebb ideig legyen az ellenfélnél a labda. Az eredmény lehetőséget nyújtott José Pekerman kapitánynak arra, hogy negyedórányi játéklehetőséget adjon a sokáig sérüléssel bajlódó szupertehetségnek, Lionel Messinek, ő pedig góllal és (a Hernán Crespónak adott) gólpasszal hálálta meg a bizalmat.

Mi több, a másik két csereember is feliratkozott, hiszen a hajrában Carlos Tévez szintúgy betalált, míg a Lucho González helyére még az elején beálló Cambiassót már említettük. Nincs mit szépíteni, Argentína kivégezte széteső ellenfelét...

Két gyors vélemény. Tévez azt mondta, „amikor ennyire együtt van a csapat, mint ma, akkor könnyű remek eredményt elérni. Nagy megtiszteltetés, hogy ennyi fantasztikus futballistával játszhatok együtt", míg a tornába belebukó szerb szakvezető, Ilija Petkovics elismerte: „Ellenfelünk a játék minden elemében fölénk kerekedett, jobb volt nálunk, csak gratulálni tudok az argentinoknak. Fájó számunkra, hogy erről a meccsről még nagyon sokat fognak majd beszélni..."

Valóban, máig sokan fel tudják idézni mint a németországi vb egyik pompás epizódját, de térjünk vissza azokra az órákra, amikor még frissnek számított az élmény. Roberto Rosetti már egy órája véget vetett a mindkét fél számára örökké emlékezetes találkozónak, ám a dél-amerikai együttesért szorítók még mindig a helyükön voltak.

Azaz dehogy voltak a helyükön: jobbra-balra, föl-le ugrálva istenítették a győztes csapatot, még Oscar Ustarit, a harmadik számú kapust is a mennybe emelték (tény: rendesen viselkedett a kispadon, a gólörömből pedig éppúgy kivette a részét, mint a pályán lévők). Ha ezzel nem sértenénk meg az argentinokat, akár azt is írhatnánk: a hangulat a riói karnevált idézte...

Svájc korábbi, Anglia jelenlegi szövetségi kapitányának, az akkor a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megbízásából az egyes mérkőzések legjobbjait megválasztó Roy Hodgsonnak nem kis fejtörést okozott, hogy kire adja le a voksát – utólag elismerte, hogy a torna során ezúttal volt a legnehezebb dolga.

„Végül Juan Román Riquelme lett a befutó, mégpedig azért, mert az argentinok szenzációs támadójátékát ő vezényelte. Amikor csak tehette, kérte a labdát, és kilencvenkilenc százalékban jól is oldotta meg a helyzetet" – dicsérte a szakember az argentinok 10-es dresszben futballozó ászát.

A Hodgson társaságában dolgozó, a meccset a FIFA kérésére elemző Mezey György sem elégedett meg az átlagos analízissel. „Kimagaslóan jó teljesítményt láthattunk egy kimagaslóan jó csapattól, amelyet kimagaslóan jó futballisták alkotnak" – értékelte a 6–0-s találkozót a Mexikó óta e téren (is) tapasztalt magyar „vb-résztvevő", aki aztán a vesztes félre tért ki, mondván, Szerbia-Montenegró igyekezett tudása legjavát nyújtani, ám ez ezúttal kevés volt, még a tisztes helytálláshoz is.

A számok amúgy sokszor mindennél jobban árulkodnak. A hat rúgott gól (nem meglepő módon egytől egyig lábbal érték el találataikat az argentinok) sem semmi, de akkor mit írjunk arról az 55 másodpercről, amely a szerbek számára örökkévalóságnak tűnhetett?

Az alázás (mert az a szituáció tényleg annak minősült) a 30. percben Javier Mascherano labdaszerzésével kezdődött, hogy aztán öt másodperc híján egy perc teljen el úgy, hogy társai 23 érintéssel eljussanak a vetélytárs kapujáig, majd Crespo sarkalása után Cambiasso a léc alá emelje a labdát – Dragoszlav Jevricsnek esélye sem volt a hárításra.

Zárásként idézzük a látványos támadójáték orgiáját hozó meccsen duplázó Maxi Rodríguezt: „Hihetetlen volt ez a mérkőzés, ennél bővebben nem is tudom kommentálni." Hát ha ő sem, akkor mi sem.

ARGENTÍNA–SZERBIA-MONTENEGRÓ '06…