BAKOS GÉZA 2010.08.26 08:16 Frissítve: 2015.01.08 02:03

Fergie rosszul kezelte a repülő hollandit

Korunk egyik edzőfejedelme, Sir Alex Ferguson nem sok hibát követett el pályája során, de amikor 2001 nyarának végén, már idény közben (állítólag a könyve miatt) hirtelen kirúgta harcedzett középhátvédjét, Jaap Stamot, olyasmit tett, amit később maga is szakmai melléfogásnak ismert el. Hát még a megbántott hollandus, aki – az MU sok hívével egyetemben, csak azoknál sokkal direktebben fogalmazva – mindig is baklövésként kezelte a Laziónak való eladását. Volt aztán később másik holland nagymenő is Manchesterben, akit a mester nagy ívben röppályára állított...

 

Stamnak (jobbra) mennie kellett az MU-tól (Fotó: Action Images – archív)

A futballpályákon rendkívül sikeres Manchester Unitednek egy időben igencsak meggyűlt a baja egy másik üzleti ágazattal, a könyvkiadással. Nem közvetlenül persze, hanem sztárjátékosain keresztül.

Amikor a kilencvenes évekbeli nagycsapat egyik kulcsfigurája, Roy Keane ellen az angol szövetség vizsgálatot indított az önéletrajzi művében elmeséltek miatt (az ír arról írt, hogy az előző idényben a City elleni derbin szándékosan követte el brutális szabálytalanságát Alf-Inge Haaland ellen, és a „szemet szemért elvet" vallva cseppet sem bánta meg bosszú jellegű tettét), majd újra meg is büntette (pénzre és eltiltással) a vétkes középpályást, a klub igazgatója kifakadt. David Gill úgy fogalmazott, valahogy korlátozni kellene futballistáik ilyen irányú alkotói tevékenységét, mert ezzel már csapatuknak is ártanak.

Volt ám ennek előzménye, és itt térünk rá szorosan vett témánkra. Az MU nagy 1999-es triplájában (bajnokság, FA-kupa, BL) fontos szerepet játszó Jaap Stam is okozott kényelmetlen perceket kiegészítő pénzkereseti projektjével – leginkább saját magának. A védelemnek – nemcsak félelmetes külseje révén – stabilitást adó holland 2001 nyarán ragadott tollat (pontosabban diktafont, amelyből aztán a tényleges szerző, egy „írástudó" dolgozott), de ebből elsőre messze nem lett akkora botrány, mint a vehemens Keane radikális nézeteiből.

A bomba augusztus 25-én robbant: a játékost kizárták a „vörös ördögök" keretéből. Másnap a Premier League harmadik körében az együttes az Aston Villa otthonában játszott 1–1-et, de a németalföldi óriás ezen már nem vett részt – róla az derült ki, hogy a Lazio élénk érdeklődést mutat iránta. Sőt Sir Alex Ferguson 26-án be is jelentette, hogy Stam Olaszországban folytatja, és hozzátette: rövid időn belül megfelelő emberrel pótolja a távozó futballistát.

Ugyanezen a napon több ezer kilométerrel délebbre a Lazio a Piacenzát fogadta (1–1) a Serie A nyitányán, és bár a világoskék-fehérek nem játszottak rosszul, hátul érződött a sérült Paolo Negro és Szinisa Mihajlovics hiánya. Nem véletlen, hogy Sergio Cragnottti klubelnök már reggel közölte: azonnal léptek a nagy védőhiány miatt, és Alessandro Nesta mellé leigazolták Angliából a hollandot, aki négyéves szerződést írt alá a rómaiakkal.

Hétfőn aztán az itáliai fővárosban bemutatták az újságíróknak és a Lazio szurkolóinak Jaap Stamot, a legújabb szerzeményt. A hátvéd a sajtótájékoztatón kinyitotta a száját, és nem leplezte érzelmeit a PL-bajnok Manchester Unitedet illetően, amelynek keretéből a menedzser egész egyszerűen kizárta őt, és azonnal elfogadta érte a rómaiak 16.5 millió fontos ajánlatát.

„Örülök, hogy itt lehetek, de egyáltalán nem vagyok elégedett az átigazolásom körülményeivel. Nem egyszerű úgy elkezdeni a szezont, hogy az első forduló után bejelentik, nincs szükség tovább a szolgálataidra. Ami a Laziót illeti, ugyanolyan sikeres lehet, mint az MU, a jövőben kiderül, melyik gárda kerekedik a másik fölé. Másik angol csapathoz semmiképp sem igazolnék, mert a »vörös ördögök« a legnagyobbak" – nyilatkozta az MU-tól kiebrudalt légiós.

Elég nyilvánvaló volt, hogy Sir Alex a tapasztalt labdarúgót a nemrég megjelent önéletrajzában leírtak miatt bocsátotta el, bár szemtől szembe nem ez hangzott el. „Ferguson egészen egyszerűen kirúgott a csapatából, de nem látok olyan, a pályán történt okot, amely miatt ezt megtehette. Három éven át voltam a védelem tengelyében, és ezalatt mindent megnyertünk, amit lehetett. A könyvemmel kapcsolatban szerettem volna leülni vele, de teljesen másról kezdett el beszélni. Azt mondta, más típusú játékos kell neki a védelem tengelyébe, és szeretné, ha elfogadnám, hogy az idényt a kispadon töltöm. Nem hittem el, amit mond, s egyet válaszolhattam: nem!

Ekkor azt mondta, hogy egy klub már meg is kereste, és ő elfogadta az ajánlatot. Kristálytiszta volt a kép. Kitúrtak onnan, ahol be akartam fejezni a pályafutásomat" – fejezte be Stam, akinek a helyére Fergie az általa már régóta kinézett világ- és Európa-bajnok Laurent Blanc-t igazolta le az olasz Interből, bár a francia eddigre már 36 éves lett...

Na de miért is volt gond a holland könyvével? Ezeket a műveket valahogy el kell adni, ezért semmitmondóak nem lehetnek. Hősünk például azt mesélte el, hogyan környékezte őt meg annak idején a skót tréner illegális módon, a PSV megkerülésével. Ebből az eindhoveniek ügyet is kreáltak, amikor kiderült. Ezen kívül a játékostársakról is kifejtett ezt-azt a kemény hátvéd, de ebből még nem lett volna baj, hiszen az érintettek nem voltak döntési helyzetben.

Nem úgy Ferguson... Róla azt is megtudhattuk a titkosügynökszerű szerződtetési manővere mellett, hogy igen indulatos tud lenni az öltözőben, és egyszer, amikor a Sheffield Wednesday elleni meccs szünetében szétaprított egy asztalt, Stam majdnem meg is sérült, állítólag.

A következő esztendőkben a holland nem egy interjúban visszatért az őt mélyen megalázó elküldésére. Az illendőség és a tisztelet teljes hiányát rótta fel volt klubjának, és későbbi információi szerint a bánásmód mögött ott húzódott, hogy már előzőleg eldöntötték az eladását, csak valahogy őt is „rá kellett beszélni" erre.

„Mindenki azt mondja, hogy a játékosok milyen kiváltságos helyzetben vannak. Hát nem. Játékosként semmi más nem vagy, mint valami hús, mint valami vásári marha. Beszéltem Roy Keane-nel, és ő is egyetértett. Azt mondta nekem: »Úgy adtak el téged, mint egy tehenet.« A tény az, hogy a hátam mögött döntöttek, semmiről sem tudtam. Ferguson azért vált meg tőlem, mert a saját hírnevét próbálta óvni. Azt kiabálta nekem: »Mit fognak gondolni az emberek, ha ilyeneket írsz rólam, hogy asztalokat török az öltözőben?« Nem értettem az érvelését, hiszen csupán az igazat állítottam. És különben is: ő ugyancsak megírta a saját könyvét, amelyben hasonló sztorikat mesélt Gordon Strachanről és Brian Kiddről..."

Aztán ahogy lenni szokott, az idő lassan feloldja a haragot. Sir Alex tavaly hibának nevezte Stam eladását: „Az egyik legnagyobb tévedésem volt. Remélhetőleg nem sok ilyen akadt, de ez kétségkívül az volt. Kaptam egy előnyös ajánlatot a Laziótól, és azt mondtam magamban: »Ezt egyszerűen nem utasíthatom vissza, hiszen már harmincéves lesz, és a 16.5 millió jó pénz egy középhátvédért, aki az Achiles-ín-sérülése után még nem az igazi.« Úgy kalkuláltam, hogy jön Blanc, és egy-két évig ő jó lesz a pótlására, közben meg megerősödnek a fiataljaink. Sajnos a dolog visszafelé sült el. Jaappal egyébként jól kijövünk, legutóbb Hollandiában az Ajax tornáján találkoztunk és hosszasan beszélgettünk."

Amikor a fenti önkritika megjelent, Stam úgy reagált rá a sajtóban, hogy egyrészt ő mindig tudta, hiba volt az eladása, másfelől becsülendő, ha egy nagy edző képes beismerni a melléfogásait is. Amúgy pedig a Laziónál lehúzott három, a Milannál eltöltött kettő és az Ajaxnál végigfutballozott bő egy év után 2007 őszén (szezon közben) visszavonult – háta mögött már nem annyira fényes és eredményes, de azért néhány kupagyőzelemmel fűszerezve tisztességesen sikerült idényekkel –, majd egy esztendő múlva úgy bukkant fel, mint az MU (elsősorban Dél-Amerikában illetékes) játékos-megfigyelője. Az MU szimpatizánsai a régi kedvencnek kijáró szeretettel üdvözölték, hogy a holland félig-meddig visszatért a klub kebelébe.

Ami meg a csapata védelmi megingásaival Stam távozása után kénytelen-kelletlenül együtt élő Fergusont illeti, éppen 2001-ben vitte Manchesterbe – szintén a PSV-től – Ruud van Nistelrooyt. Utóbbi jó időszakot élt át az MU-nál, ám az utolsó idényében (2005–2006) kikerült a skót edző kegyeiből – köztük lévő fesztültségről is szárnyra keltek hírek –, így a mester az évad végén kapva kapott a Real Madrid érdeklődésén, és a gólgyárosból is „repülő hollandit" csinált. Úgy látszik, ha egy „narancsos játékosa" közeledik a 30. életévéhez, Sir Alex valamiért automatikusan így reagál...  

 

1931-ben az NS e napi híre szerint szipkázás miatt megbüntették Herbert Chapmant, az Arsenal legendás menedzserét. Az történt, hogy a londoniak szakvezetője szerződést íratott alá Cameronnal, a Port Vale skót centerével, holott a játékost a Portsmouth „már előbb átvette" a stoke-i klubtól. Az angol szövetség (FA) ezért megtárgyalta az ügyet, és az „ágyúsok" híres mesterét megdorgálta. A magyar szaklap kommentárja: Angliában is csak úgy szabad (futballistát valamely riválistól el)szipkázni, hogy – észre ne vegyék...

1951-ben e napon egy megható sportvonatkozású emberi történet jelent meg a Népsportban. A kispályás (vagyis mai értelemben már: normál) kézilabda-bajnokság országos elődöntői során Szolnokon szerepelt a Törökszentmiklósi Vasas női csapata is, amely zömmel fiatalokból állt, ezért jóval tapasztaltabb riválisaival szemben csak mérsékelt teljesítményt nyújtott. A torna második napján a Kinizsi Sörgyár volt az ellenfél, ám Kosik Verát, a szentmiklósiak egyik játékosát pontatlanul értesítették a vonat indulásáról, így lekéste a társait a meccsre szállító délelőtti szerelvényt. Tudta azonban, hogy a következő járat csupán délután indul, és azt is, hogy az együttes nélküle csak hat emberrel tud kiállni, ami ezen a szinten már behozhatatlan hátrányt jelent a fővárosiakkal szemben. Kosik Vera ezért nem sokat gondolkodott, és mivel alkalmas járművet nem talált, egy másik „versenyszámnak" vágott neki: elindult, hogy a saját lábán jusson el a mérkőzés helyszínére. Ez pedig 20 kilométeres gyaloglást jelentett, mivel Törökszentmiklós és Szolnok között ekkora a távolság. Sajnos mindössze a találkozó végére tudott odaérni, de az NS tudósítója mindenképpen érdemesnek tartotta megemlékezni az önfeláldozó tettről, mégpedig anélkül, hogy a kis cikkecskébe – a korban jellemző fordulattal – beleszőtte volna a „szocialista embertípus" és más magasztos eszmék kötelező dicsőítését. 

1971-ben e napon a Vasas labdarúgócsapata tornát nyert Spanyolországban. A piros-kékek a Standard Liege ellen hátrányba kerültek, de Vidáts a 87. percben egyenlített, majd a hosszabbításban Müller is betalált a belgák kapujába. Az angyalföldiek olyan jól játszottak a 2–1-re megnyert döntőben, hogy az 50 ezer semleges baszk néző szinte szűnni nem akaró ünneplésben részesítette őket a lefújás után – a futballistáknak az elnyert hatalmas kupával tiszteletkört kellett tenniük a bilbaói stadionban. A magyar élgárdáknak (akkor még...) igen jól ment Spanyolországban, mert három másik együttesünk is derekasan helytállt ott néhány nappal korábban: az itthoni élvonalban bronzérmes Vasason kívül a bajnok Újpest és az ezüstérmes Ferencváros is tornagyőztes lett, míg az NB I negyedikjeként túrázó Honvéd „csak" harmadik, de a kispestiek sem kaptak ki, sőt legyőzték a világhírű Bayern Münchent! Visszatérve a lilákra és a zöldekre: a Dózsa – amely Huelvából díjként Kolumbusz vezérhajójának, a Santa Mariának ezüstből készített kicsinyített mását hozhatta haza – a második meccsén úgy verte el 3–1-re a CSZKA Moszkvát, hogy a szünetben még gól nélkül állt, majd Fazekas kétszer és Bene is eredményes volt (az oroszok csupán a lefújás előtt tudtak szépíteni). A Fradi pedig egy másik viadalon kitömte a Puskás-féle BEK-döntős Panathinaikoszt (Németh Miklós egymaga négy gólt lőtt), majd az Elchét Albert találatával 1–0-ra múlta felül. Az ő trófeájuk egy ezüstlabda lett, aranypálmával.

1981-ben e napon újabb fordulattal folytatódott az atlétika történetének egyik leghíresebb párbaja. A két főszereplő, az egyaránt brit – de egymástól egyéniségében eltérő – Sebastian Coe és Steve Ovett közül ezúttal az utóbbié volt a szó. Egy héttel korábban Coe 2:1-re alakította köztük az állást a két éve tartó vetélkedésben az egy mérföldön elért világcsúcsokat tekintve, azzal. hogy Zürichben 3:48.53-at futott. Ovett Koblenzben direkt azért kérte a szervezőktől a táv megváltoztatását az eredetileg műsorba vett, valamivel rövidebb 1500 méterről, hogy reagáljon a kihívásra (a vetélytársak közül a többség nem örült a hirtelen módosításnak, sőt magát a pontos távolságot is ki kellett mérni, mert Németországban nem a mérföldes beosztásra vannak berendezkedve...). A moszkvai olimpia 800-as bajnokát 22 ezer néző előtt ketten segítették tervében: 800-ig barátja és állandó „munkatársa", Bob Benn diktálta a tempót, majd 1100-ig az amerikai James Robinson. 1200 méternél már látszott, hogy összejön a vállalkozás, és mivel Ovett nem fáradt, 3:48.40-nel újra visszavette a rekordot – pályája során e távon utoljára. Ráadásul nem sokáig örülhetett, mivel két nappal később Coe Brüsszelben visszavágott és további hét századot faragott a világ legjobb idejéből...  

1991-ben e napon a tokiói atlétikai vb-n meglepetés született gerelyhajításban. No nem a finn siker számított váratlannak, hiszen az északiak mindig is kiválóak voltak ebben a dobószámban. Hanem az, hogy Seppo Räty elbukott. Tudniillik a három nagy favorit közül a későbbi háromszoros ötkarikás aranyérmes cseh(szlovák) Jan Zelezny, illetve az Európa-bajnok (sőt az Eb-t utóbb még háromszor megnyerő) brit Steve Backley már kiesett a selejtezőben, így a címvédő „egyedül maradt" az aranyéremre. Erre jön honfitársa, Kimmo Kinnunen – nem más, mint az 1968-as mexikóvárosi olimpián ezüstérmes Jorma fia –, és elsőre 90 méter felett hajít (90.82), hatalmasat javítva addigi legjobbján (85.86). Räty dermedte nézte... Öt sorozatra volt szüksége, hogy összeszedje magát, de akkor már késő volt. Csak 88.12-ig jutott. Kinnunen karrierjének pedig messze ez lett a csúcspontja – két év múlva (hat méterrel kisebbet dobva) másodikként zárt, míg az olimpiákon még dobogóra sem tudott kerülni.