Détári Lajos a görög élvonal rekordere lett

 

Détári Lajos volt a magyar futball zászlóvivője a nyolcvanas évek második felében, az Olympiakosznál viszont kissé eltűnt a szurkolók látóköréből, legalábbis Bundesliga-múltjához mérten. A pályán azonban még 1990-ben is sokszor varázsolt, napra pontosan húsz évvel ezelőtt például mesterhármassal jelezte, gólhelyzetben nem viccel. Romárióval sem tréfáltak az orvosai: a PSV tehetsége néhány héttel korábban eltörte a lábát, és április 1-jére derült ki, hogy rosszul forrt össze a csont, ezért újra el kellett törni. Az olaszországi vb-n így csak statisztaszerep jutott a brazilnak – négy évet kellett várnia arra, hogy (kamatostul) kárpótolja őt az élet.

A görög bajnokságot húsz évvel ezelőtt is ugyanazok a csapatok uralták, mint manapság. Hét fordulóval az idény vége előtt a Panathinaikosz két ponttal vezetett az Olympiakosz előtt, ami ebben a körben sem változott, ugyanis mindkét gárda 4–1-es győzelmet aratott. Détári Lajosék helyi derbin léptek pályára, a kiesés elől kétségbeesetten menekülni próbáló, ugyancsak pireuszi Ethnikoszt fogadták. Karlovics révén a vendégek szerezték meg a vezetést, azonban Döme vezérletével az Olympiakosz fordítani tudott, és a végeredményen már a két fél közötti valós különbség tükröződött.

A triplázólégiós ezzel a remekléssel a görög bajnokság történetének első játékosa lett, aki egy idényen belül háromszor is eljutott a mesterhármasig! Sőt a magyar válogatott karmestere ekkor még abban is reménykedhetett, hogy a szezon végéig behozza Mavroszt a góllövőlista élén, hiszen négy gólra megközelítette az akkor 21 találatnál járó Panioniosz-csatárt. Beérni végül nem tudta, és később a dobogó is elúszott, de azért az Olaszországba távozó Détári az évad végén Görög Kupa-elsőséggel búcsúzhatott Hellásztól.

Jól ment egyébként egy másik magyarnak is az április eleji játéknapon, hiszen Katzenbach Imre együttese, az Apollon Athén 4–0-ra legázolta a krétai OFI-t. Az egykori MTK-futballista is ekkoriban járt a csúcson – a minap ellenben már egy adócsalási és pénzmosási ügy érintettjeként, mint körözött gyanúsított került be a rendőrségi hírekbe...

Visszatérve 1990-hez: Brazília éppen nagy lelkesedéssel várta a nyári labdarúgó-vb-t, amelyre – mint mindig – az (egyik) esélyesként készült. Régóta gyülemlett már a frusztráció a selecao szurkolóiban, hiszen az előző húsz évben még csak döntőbe sem került a válogatottjuk. 1986-ban is a várakozás alatt szerepelt, ám két évvel később, a szöuli olimpián felbukkant néhány új sztárjelölt a fináléig menetelő brazil együttesben (például Taffarel, Jorginho, Bebeto), és közülük a gólkirály Romário tűnt a legnagyobb ígéretnek.

Az ötkarikás játékok után ugyanúgy az eindhoveni PSV-ben kezdte az európai karrierjét, ahogyan később egy másik R-betűs brazil csillag, Ronaldo. A holland élvonal azonban nemcsak kiváló ugródeszkának bizonyult („utódjához" hasonlóan majd a Barcelona felé), hanem kőkemény kiképzőhelynek is: márciusban az egyik bajnokin eltört a lába. Április 1-jén vették le a gipszet az orvosok, akik aztán kénytelenek voltak ismét eltörni a sérült testrészt, hiszen kiderült, hogy rosszul forrt össze a csont. Az újabb egy hónapos időveszteség és a lassú gyógyulás miatt aztán a 24 éves támadó csak 66 perc játéklehetőséget kapott a vb-n. Lehet, hogy ha ő teljesen egészségesen utazik az olaszországi tornára, a 16 között kieső braziloknak nem kellett volna még négy évet várniuk, hogy – éppen Romário vezérletével – ismét felülhessenek a futballvilág trónjára?

1930-ban e napon a Nemzeti Sport riportere edzést látogatott a Fradinál. Április 1-jéhez illően csak úgy zengett a tréning a jókedvtől és a kacagástól, de a tudósítónak különösen az FTC amatőrkeretéhez tartozó ifjú Sárosi Gyurka (a későbbi dr.) tűnt fel, aki ekkoriban még csak az érettségijére készült. Izsák segédedző rá is szólt a 17 éves tehetségre: „Tessék hazamenni tanulni! Hallom, tegnap meg vízipólóztál. Hát sohase pihensz már?" „Ugyan, bedobtam három gólt, s ezzel kész volt a meccs. Nem árt az nekem..." Mire a tréner az újságírónak: „Ha egyszer majd átadjuk a Ferencvárosnak, nem adok neki fél évet, s már a nagyválogatottban szerepel." És lőn, a következő szezon végén Sárosi be is mutatkozott nemzeti mezben, amelyben végül 61 találkozón 42 találatig, gólrekordig (a csehszlovák Planickának hetet vágott egy 8:3-as meccsen), és nem utolsósorban csapatkapitányként vb-ezüstig jutott.

1950-ben e napon, a szocialista állam építésének hőskorában a lap arról számolt be, hogy míg egy évvel korábban még csak a sportfelelős próbázott a Közért Zöldségüzem nagyvásártelepi kirendeltségéből, addig ekkor már a dolgozók 40 százaléka jelentkezett az MHK (Munkára, Harcra Kész-mozgalom) az évi erőpróbáira. Ugyancsak a kitüntető 2. oldalról tudhatta meg az olvasó, hogy a baráti Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban is nagy gondot fordítanak a testnevelés és sport fejlesztésére, nem különben a szintén a kommunizmus útját járó Albániában, ahol már 23 ezren sportolnak.

1960-ban e napon jelent meg a (kis terjedelmű, eldugott) hír, hogy a futballtörténelem első aranylabdása, Sir Stanley Matthews végérvényesen bejelentette: visszavonhatatlanul szögre akasztja a labdarúgócipőit, és nem kíván többé pályára lépni. Az ez idő tájt 45 éves klasszisról el is lehetett hinni a „nyugdíjba" vonulást, más kérdés, hogy a valóságban végül még egy idényt lehúzott a Blackpoolban, majd további négyet nevelőklubjában, a Stoke-ban (amelyben még arra is volt ereje, hogy az élvonalba való visszajutás szezonjában, 1963-ban ismét az év játékosának válasszák)...

1980-ban e napon Portisch Lajos megkezdte sakkvilágbajnok-jelölti páros mérkőzését a szovjet (ám ekkoriban már francia színekben versenyző) exvilágbajnok (1969–72) Borisz Szpasszkijjal, akit a nyitó partiban bravúrosan, sötéttel múlt felül 38 lépésben. A mexikóvárosi negyeddöntő utóbb „hosszabbításba" torkollott, de 14 mérkőzést követően végül a csapatban olimpia bajnok magyar nagymester jutott a legjobb négy közé, pályafutása során immár másodszor. Ez volt egyébként karrierjének legjobb éve ÉLŐ-pontok szempontjából is (2655-ig jutott).

2000-ben e napon a PNB. 23. fordulójában a 4. helyen álló Ferencváros a középmezőnybeli Nyíregyházához látogatott, és a Nyírség fővárosában bizony megadták a módját a mérkőzés felvezetésének: amit már napok óta rebesgettek, azt Torgyán József, a zöld-fehér klub akkori elnöke a meccs alkalmából jelentette be: a Nyírség-Spartacus és az FTC két évre együttműködési megállapodást kötött, amelynek célja az volt, hogy előbbit az első tíz közé segítse, a Fradit pedig bajnoki cím(ek)hez. Természetesen a két klub közötti játékosáramlást is tervbe vették. Végül az ünnepi délután a házigazdáknak sikerült örömtelibbre: már a szünet előtt berámoltak három gólt, és ezzel 3–0-ra verték meg Stanko Poklepovic csapatát.