Capello feltámasztotta a római birodalmat

Vágólapra másolva!
2010.06.17. 11:15
null
Fabio Capello (jobbra) Rómában is sikeres volt (Fotó: Action Images, jobbra)
Egy évvel a Lazio elsősége után sem került vissza az olasz bajnoki cím a nagy észak-itáliai klubokhoz: minden idők egyik legkiegyensúlyozottabb bajnoksága és legizgalmasabb befutója végén 2001-ben a „farkasok" szakították át elsőként a célszalagot – az AS Roma megnyerte története harmadik scudettóját, azaz 1942 és 1983 után ismét az Örök Város bordó-sárga fele ünnepelhetett.

A Milan és a Juventus által fémjelzett kilencvenes évek lezárásaként tíz esztendővel ezelőtt a Lazio nyerte meg a Serie A küzdelmeit a Juve előtt. Egy évvel később, 2001-ben is harcban állt e két csapat a scudettóért, ám az igazi favorit a záró forduló előtt a listavezető AS Roma volt, amely az előző kiírásban még csak a hatodik helyig jutott. Ezúttal viszont két pont előnnyel várhatta a befejező kört.

A „farkasok" ellenfele a negyedikként végző Parma volt, amely roppant csalódottan érkezett a mérkőzésre, ugyanis néhány nappal korábban az Olasz Kupa döntőjében hiába vezetett Firenzében, a Fiorentina egyenlített (1–1), és 2–1-es összesítéssel elhódította a trófeát – noha a rendkívül mérges Renzo Ulivieri mester szerint „a két összecsapás száznyolcvan perce alapján fölényesen kellett volna nyerniük".

A bajnokin már valódi tét nélkül fellépő vendégcsapat ráadásul rendkívül tartalékosan állt ki, hiszen mások mellett Appiah, Sergio Conceicao és Torrisi sem szerepelt – az utóbbi játékjogát éppen két nappal előtte függesztették fel pozitív doppingtesztje miatt. A Roma ugyanakkor ezekben a napokban tovább erősödött, mivel Candela eltiltását mérsékelte a fegyelmi bizottság, így a franciák világbajnoka is újra rendelkezésre állt. Az edzőként pályafutása hatodik bajnoki címére készülő Fabio Capello mester tehát az összes játékosát bevethette, azaz a legnagyobb ászokat, Batistutát, Tottit, Montellát, Cafút és Aldairt is.

Az alaphelyzet a következő volt: ha a házigazda győz, akkor bajnok, ha viszont csak döntetlenezik, miközben a Juventus nyer, akkor döntőre (spareggióra) kerül sor, mivel Olaszországban pontazonosság esetén nem a gólkülönbség vagy az egymás elleni eredmény számít(ott), hanem az ilyenkor használatos szétlövés. Hangyányi esélye a bronzvárományos Laziónak is maradt az aranyra – az egycsoportos bajnokság bevezetése (1929) óta egyébként elég ritkán esett meg, hogy az utolsó forduló előtt még három gárda reménykedhetett. Az előző két kiírásban szintén a befejező játéknap döntött, ennek tehát immár „hagyományai" voltak.

A Romát a némileg motiválatlan Parma elleni végső csatában 80 ezer néző segítette, akik elképesztő hangulatot varázsoltak a Stadio Olimpicóba. A csapat pedig nem is bukta el a legutolsó, egyben legfontosabb vizsgát, három gólzsákja, Totti, Montella és Batistuta találatával simán hozta a meccset. A találkozót amúgy a szurkolók inváziója miatt a 85. percben, kevéssel Di Vaio szépítését követően negyedórára fel kellett függeszteni, ám végül be lehetett fejezni, így jogilag sem volt kétségbe vonható az eredmény (3–1), s ezáltal a helyiek diadala.

A fővárosi alakulat teljesen megérdemelten nyerte meg a 2000–01-es bajnokságot, hiszen gyakorlatilag végig vezetett, olykor már akkora előnnyel, hogy akár le is lehetett volna fújni a küzdelmet. Capellónak az első kör óta megvolt a kialakult együttese, amelyen csak kényszerűségből változtatott nagy néha. A szakvezetőnek ez volt karrierje tizedik bajnoki elsősége: négyet nyert játékosként és másik négyet edzőként a Milannal, egyet pedig a Real Madrid élén.

„Pályafutásom talán legnehezebb bajnoki címe a mostani, hiszen hiába meneteltünk egészen elképesztő ritmusban, ellenlábasaink, a Juventus és a Lazio egy pillanatra sem adták fel" – hangzott a tréner gyorsértékelése.

A római játékosok valósággal lubickoltak a boldogságban, különösen Batistuta volt elemében. Mint ismeretes, az argentin az előző nyáron azért hagyta el szeretett Fiorentináját, mert úgy érezte, hogy Firenzében sohasem lehet a Serie A aranyérmese, Rómában viszont megvan erre az esélye. Egy szűk esztendő elteltével már biztos is lehetett benne, hogy jól döntött...

A fő riválisok közül a Juventus néhány percig még a bajnoki döntőről is álmodhatott, ugyanis a zebramezesek Trezeguet góljával gyorsan vezetést szereztek az Atalanta ellen, így negyedórán keresztül holtversenyben álltak a táblázat élén. Aztán ahogy jöttek a bordó-sárgák találatai, a torinóiak számára már nem sok értelme maradt a mérkőzésnek, melyet végül 2–1-re nyertek meg.

Umberto Agnelli, a Juve egyik tiszteletbeli elnöke (a sajtó és a szurkolók állítólagos ellenséges magatartására hivatkozva) bejelentette: Carlo Ancelotti helyett 2001. július 1-jétől a visszatérő Marcello Lippié lett a kispad. A leköszönő – és nemsokára a Milannál felettébb sikeres – edző úriember módjára távozott: „Gyenge bajnoki kezdés után parádés tavaszi idényt zártunk, és nem tehetünk szemrehányást magunknak, hiszen 73 pont az elmúlt években csaknem mindig elég volt a végső elsőséghez. Az eltávolításom híre kicsit váratlanul ért, de el kell fogadnom, ilyen a futball."

A Juventus tehát ismét második lett (és majd Lippivel jutott fel a csúcsra egy, illetve két évvel később is), míg a napnak csak halvány reményekkel nekivágó Lazio számára már az első félidő végére kiderült, hogy szinte bizonyosan nem mozdulhat feljebb a harmadik pozícióból, aztán a megtáltosodó Lecce fordított is Dino Zoff címvédő alakulata ellen (2–1), azaz a vetélytárs zebramezeseknek még a vereség is belefért volna...

Az Örök Városban és környékén másnapra virradó éjszaka becslések szerint több mint egymillió ember köszöntötte a Roma történetének harmadik bajnoki diadalát. A hatalmas örömünnep szerencsére viszonylag békésen zajlott le, csak néhányan szenvedtek kisebb sérüléseket. Az épen maradt többség pedig napokig folytathatta a dáridót, amely a következő hét végén a hivatalos éremátadással zárult.

A meccset közvetlenül követő hétfő a vigadalom mellett az első értékeléseké és az ajánlásoké is volt. Fabio Capello, a sikertréner (aki napjainkban épp az angol válogatottat dirigálja a dél-afrikai vb-n) duplán is ünnepelt, ugyanis erre a napra esett az 55. születésnapja. „A feleségemmel csinálok majd valamit" – nyilatkozta kicsit sután a szakember, aki a futballról szólva kiemelte, hogy új olasz bajnoki rekordot állítottak fel a már említett 73 ponttal.

Végszó gyanánt pedig szerepeljen itt a tavalyelőtt elhunyt Franco Sensi klubelnök összegzésként előadott sajátos matematikai képlete élete legnagyobb sikerének hátteréről: „Ezt a győzelmet kilencven százalékban Capellónak köszönhetjük, aki kiváló munkát végzett, és másik kilencven százalékban a játékosoknak, akik nagyszerűen ültették át a gyakorlatba az edzőjüktől tanultakat." 

 

1951-ben e napon nívós vízilabda-kupameccsre („serlegmérkőzésre") került sor, amely tulajdonképpen afféle visszavágója volt az előző napi egymás elleni bajnoki rangadónak. Az Újpesten 2500 néző előtt megrendezett Dózsa–Vasas élvonalbeli mérkőzésen a címvédő és leendő aranyérmes házigazdák (Vízvári, Gyarmati, Lemhényi, stb.) már 3:1-re vezettek, de az angyalföldieknek (Jeney, Markovits, Szívós, stb.) sikerült egyenlíteniük, így lett 3:3 – egy nem túl szép, de annál nagyobb küzdelmet hozó meccsen. Közben a Bp. Kinizsi (vagyis a Fradi, többek között Kárpátival, Szittyával, Fábiánnal) 6:4-re győzött Szolnokon. Egy évvel később pedig Helsinkiben a zárójelben említettek valamennyien olimpiai bajnokok lettek! Visszatérve a margitszigeti kupaösszecsapásra: ez már jobb játékot hozott, az Újpest pedig 2:0-s félidő után 4:3-ra felülmúlta a Vasast.

1961-ben e napon Firenzében Olaszország–Argentína válogatott labdarúgó-mérkőzést rendeztek, amelyen a házigazdák 4:1-re legyőzték a dél-amerikaiakat. Az olaszok már az első félidőben eldöntötték a meccs kimenetelét, amikor három góllal elhúztak – legfőképpen az épp Argentínából honosított, 1961-ben aranylabdás Omar Sivori két találata révén... A szünetben a vendégek négy helyen is cseréltek, és ez jót tett nekik, mert a második játékrészt már döntetlenre hozták.

1971-ben e napon bejelentette visszavonulását Francisco „Paco" Gento, a Real Madrid labdarúgócsapatának immár 38 éves legendája, aki 1953-tól összesen 761 mérkőzésen szerepelt a blancók színeiben, és ezeken 253 gólt ért el. Negyvenháromszor volt válogatott, és miközben 88 BEK-találkozón lépett pályára a „királyi gárda" játékosaként, hatszor is (1956–60, 1966) megnyerte a csapattal Európa első számú kupasorozatát! A Real vezetői egyébként rögtön jelezték, hogy Gento a továbbiakban is az egyesületnél marad (először a klub különböző korosztályos gárdáinál, illetve más kiscsapatainál edzősködött, később pedig a klub nagykövete lett).

1981-ben e napon számolt be arról az NS, hogy „különleges labdarúgó-csemegét" élvezhettek a spliti nézők: a jugoszláv nemzeti csapat a külföldi együttesekben szereplő honfitársak alkalmi együttesével, az idegenlégiósok legjobbjaival mérkőzött meg. Bár az „igazi" válogatott igen jó erőkből állt össze – szerepelt benne Zlatko és Zoran Vujovic, Surjak, Sesztics, Petrovics, Halilhodzic és Pantelics kapus is (egy évvel később mind ott voltak a spanyolországi világbajnokságon!) –, a légiósok remek játékkal megsemmisítő, 5–1-es vereséget mért a „hazaiakra", akik egyedül egy büntetőből tudtak szépíteni... Az eredmény egyrészt jelzi, hogy a délszláv szövetségi államból már akkoriban is minőségi volt a futballistaexport, másrészt részben megmagyarázza az egyoldalú küzdelmet, hogy az otthon szereplők a gálameccs előtti napokban még bajnokin léptek pályára Jugoszláviában, így fáradtabbak voltak.

1991-ben e napon Tel-Avivban bronzérmet nyert a magyar válogatott a női kosárlabda Európa-bajnokságon. A mieink, akik a harmadik helyért Bulgáriát múlták felül 65–61-re (ekkor játszottak egymással harmadszor három héten belül, s mindig ugyanaz lett a kimenetel...), 1987, azaz négy év után állhattak fel ismét kontinenstornán a dobogó harmadik fokára (ezúttal a győztes Szovjetunió, illetve az ezüstérmes Jugoszlávia mellé). Az utolsó meccsen Pálinkás József együttesének két legeredményesebb tagja a nyolcvanas évek sikercsapatát még mindig képviselő Balogh Judit (22 pont) és Németh Ágnes (17) volt. Azóta sem ért el ilyen jó eredményt válogatottunk...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik