B. G. 2010.12.02 10:21 Frissítve: 2014.04.18 01:39

Borkai itt, Borkai ott, Borkai mindenütt

Nincs két hete, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztjára 2012-ig, ellenjelölt nélkül Borkai Zsoltot, lólengésben ötkarikás bajnok egykori klasszisunkat választották meg. Ettől aztán mindjárt érdekesebbé válik, miként élt és hogyan gondolkodott a magyar sport új első embere azokban az időkben, amikor már és még nem volt annyira reflektorfényben, mint 1988-as szöuli nagy győzelmekor, illetve manapság, hogy átvette a MOB-vezetői tisztséget nagyon hosszú időn át betöltő Schmitt Pál köztársasági elnök „elárvult" helyét. Az alábbiakban az NS tizenöt évvel ezelőtti riportját olvashatják az akkor 30 esztendős korábbi tornásszal.

Borkai Zsolt sportolóként nagy sikereket ért el

– Zsolt, Zsolt! – kiáltott Király Sándor, a magyar junior tornászválogatott egyik mestere –, kifogyott a zia, hozzál már egy kicsit, légy szíves!

És Zsolt már ugrott is, ami azt eredményezte, hogy pillanatok alatt megtelt fehér porral a karcsú lábon álló zia-, azaz bocsánat, magnéziatartó. A bemelegítés folytatódott, Borkai Zsolt visszatért megfigyelőállásába, a tornacsarnok sarkába, ahonnan minden pontosan és tisztán látható.

A Győrújbaráton megrendezett utánpótlásverseny középdöntőjében a magyar csapat jól szerepelt. Az esemény rendben lezajlott, a szervezők boldogan könyvelhették el, hogy hazánk szerzett egy jó pontot a nemzetközi szövetségnél.

Borkai Zsolt, olimpiai bajnokunk, a győri szövetség tagja, a viadalt követően Magyar Zoltánnal együtt válaszolt az alkalmi műsorvezető kérdéseire, aztán még tett-vett a teremben.

– Csak tíz perc...
– Persze, persze... Most ráérek – mondja, és hellyel kínál a csarnok zsúfolt büféjében. Érthetően a tornáról kezdünk beszélgetni, néhány perc múlva már a Borkai-tornászsuliról mesél. – Egészen kicsi gyerekekkel foglalkozom, az alapokkal ismertetem meg őket, aztán a legügyesebbeket kiválasztom és elküldöm őket oda, ahol már a valódi tornával ismerkedhetnek meg.

– Ön nem vinné tovább a kiválasztott gyerekeket?
– Nem vállalnám. Nagyon hálátlan munka... Jó így nekem.

– Miért?
– A tornászsuli mellett több dologgal foglalkozom. Tanítok egy gimnáziumban, valamint a vállalkozásomat próbálom egyre sikeresebbé tenni, ami nem könnyű feladat – magyarázza döntésének okát. Aztán az ellenérveket is felsorakoztatja, noha azok nem olyan súlyúak. Öt esztendővel ezelőtt Németországba szerződött, ami azért volt számára nagyon fontos, mert annyi pénzt keresett, hogy hazajövetele után el tudott indulni az életben. És persze azért is hasznos volt, mert tökéletesen megtanult németül. Ezekben az években tudatosult benne, hogy milyen érdekes feladat gyerekekkel foglalkozni, ekkor döntötte el , hogy egy kis hidat mindenképpen meghagy a torna és a saját élete között.

– A tornásziskola pont azt nyújtja számomra, amire szükségem van – folytatja. – Ha edző lennék, egész nap a tornacsarnokban kellene lennem és olyan keveset keresnék, hogy abból képtelen lennék megélni. A pénztelenség egyébként nemcsak az alacsony bérekben mutatkozik meg, hanem a feltételek minőségében is. A csarnokok romosak, a szerek régiek, elavultak.

– Budapesten nem jobb a helyzet?
– Tudom, mire gondol – mondja talányosan –, pedzegették, hogy kapok állást, de végül nem lett belőle semmi. Visszajöttem Győrbe, végül is ide köt minden.

– Miután befejezte a pályafutását, Németországba szerződött. A fényből az árnyékba került. Nem zavarta?
– Nagyon furcsa volt, de aztán a németországi évek segítettek az átállásban. Ott kint én voltam „Az Olimpiai Bajnok", tehát miközben egyre jobban a háttérbe szorultam, vendéglátóim változatlan tisztelettel és szeretettel vettek körül. Amikor hazajöttem, már tudtam, hogy hol a helyem, megszoktam, hogy elmúltak azok a bizonyos évek. Új célokat tűztem ki magam elé.

– Milyeneket?
– Nem kell nagy, világmegváltó tervekre gondolni – folytatja mosolyogva. – Az a vágyam, hogy azt az életszínvonalat, amelyet megteremtettem magam körül, megtartsam. Fel szeretném nevelni a két gyerekemet... Egyszerűen helyt szeretnék állni az életben...

– Semmi álom? Semmi titkos terv?
– Néhány évvel ezelőtt megpályáztam a városi sportigazgatói állást, ám nem nyertem el. Akkor fájt, de most már túl vagyok rajta.

– Elkeseredett?
– Dehogyis. Jól érzem magam a bőrömben – vallja be, és ismét egy mosollyal nyomatékosítja mondandóját, majd a múltról kezd el beszélni. Arról, hogy abban az időben, amikor róluk szólt a világ, még egész más elbírálás alá esett a sport, arról, hogy ők, az akkori válogatottak biztonságban érezhették magukat. Azóta nagyon sok minden megváltozott...

– ...Egyesületek szűnnek meg, sok-sok edző elhagyja a pályát, és a nemzetközi szövetségben nem tudjuk pótolni Urvári Sándort. Aztán sokan nem tudták újrakezdeni, a fiatal trénerek pedig az eddigi gyakorlattól eltérően egyre gyakrabban külföldön kezdenek el dolgozni és nem itthon – adja meg a hazai torna jelenének vázlatát. – Ezeket a dolgokat nem szabad figyelmen kívül hagyni, mégis azt mondom , nincs nagy baj....Látta ezeket a fiúkat tornászni? Igazán jól szerepeltek, ami biztató... És az is reményekre jogosít, hogy vannak még olyan fanatikus edzők, akik semmi áron nem tántoríthatóak el attól az elképzeléstől, hogy jó tornászokat neveljenek – magyarázza lelkesen.

Aztán felpattan, elnézést kér, de, mint mondja, ott kell lennie a verseny utáni banketten. És már el is tűnik, csak a hangját hallani:

– Megyek már, megyek!....

Eddig az 1995. december 2-án „Borkai itt, Borkai ott, Borkai mindenütt" címmel megjelent cikk a Nemzeti Sportból. Anélkül, hogy részletesen felsorolnánk az írás „hősének" Szöulon kívüli összes sportsikerét (többek között vb-n, Eb-n és Universiadén is nyert aranyat), pályafutásának utolsó esztendeit és a búcsúja történetét, különböző iskoláit, díjait és sportvezetői tisztségeit, valamint munkahelyeit és közéleti megbízásait (a legismertebb tény, hogy négy évvel ezelőtt parlamenti képviselő és Győr polgármestere lett), aligha lehet megkérdőjelezni: sport iránti elkötelezettsége mélyről fakad és főszerepek nélkül is kiállta az idők próbáját.

Feladat és felvirágoztatnivaló pedig most is akad bőven, sőt.

BORKAI ZSOLT ARANYÉRME SZÖULBAN