Zaragoza: Pintérék új edzője több játékost is szeretne igazolni

2012.01.01. 23:03
Címkék
Hivatalosan is bemutatták a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Zaragoza új vezetőedzőjét, Manuel Jiménezt.

A 2007 és 2010 között a Sevilla vezetőedzőjeként, majd a legutóbbi szezonban Görögországban, az AEK Athénnál dolgozó szakember elmondta, tisztában van a klub nehéz anyagi helyzetével, de szeretne új játékosokat igazolni a télen, ha lesz módja rá.

„Természetesen kértem új játékosok igazolását. Tisztában vagyok a klub gazdasági terveivel, és a sportszakmaival is. Szűkös a keretünk, és sok a sérült. Tapasztalt, versenyképes játékosokra van szükség, annak ellenére, hogy tetszik az utánpótláscsapat kerete. Szükség van egy cserekapusra, új védőkre – mivel sok gólt kaptunk, jó néhányat rögzített szituációból –, irányítóra és támadóra is. Bízom benne, hogy sikerült megerősíteni a keretet" – mondta Jiménez.

Kérdés, hogy a Zaragoza magyar válogatott játékosa, Pintér Ádám – aki az utóbbi bajnokikon belső védőként kapott szerepet, de korábban védekező középpályásként is játszott – szimpatikus lesz-e az edzőnek, és meg tudja-e tartani a helyét az együttesben.

Legfrissebb hírek

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
12 perce

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

Európa-liga
18 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Londonban játszott döntetlent a Hoffenheim

Európa-liga
31 perce

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
50 perce

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
51 perce

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
52 perce

Női röplabda: két szettig tartotta a lépést a Nyíregyháza az SZBRA ellen

Röplabda
1 órája

Súlyemelő-vb: kettős kínai siker és szakításvilágcsúcs női 77 kilogrammban

Egyéb egyéni
1 órája