Víctor Valdés nem hosszabbítja meg szerződését a Barcával

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 22:37
null
Valdés szerződése 2014 nyarán jár le: vajon kitölti? (Fotó: Action Images)
Víctor Valdés menedzsere ma délután arról tájékoztatta a spanyol élvonalbeli Barcelona labdarúgócsapatának klubvezetőségét, hogy a kapus nem újítja meg 2014 nyarán lejáró szerződését.

 

Amint arról korábban már beszámoltunk: a január elején ebben a témában már nyilatkozó Valdés nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy vált, nemcsak csapatot, hanem országot is. A 31 éves hálóőr akkor célzott arra is, hogy az elmúlt évek kihívásaiban pszichésen picit megfáradt, új kihívásokra, motivációkra vágyik.

A saját nevelésű Valdés számára a 2002–2003-as szezon hozta meg az igazi áttörést: akkor lépett előre a rangsorban, és lett a tartalékok után a felnőttcsapatban első számú kapus. Alig 21 évesen. Valdés azóta is kirobbanthatatlan a katalánok kezdőcsapatából, bár többen megkérdőjelezték, hogy megfelelő színvonalat képvisel-e.

A kezdeti bizonytalanságokon azonban sikerült túltennie magát, és többnyire megbízható hátsó emberré vált. Sokszor vészkapusként szerepelt az időközben tökéletes gépezetté összeálló Barcelona védelmében. Nem egy mérkőzésen többször kellett lábbal játékba avatkoznia, mint kézzel. A Barca-taktika új dimenzióba helyezte a kapusposztot. Valdés pedig megfelelt ennek a kihívásnak.

Iker Casillas mögött – a szintén Barca-nevelés Pepe Reinával együtt – évek óta kispadozik a nemzeti együttesben, tízszeres válogatottnak, de ugyanúgy vb- és Eb-győztesnek vallhatja magát, mint a 143-szoros válogatott madridi kollégája. A katalánokkal tizenkilenc trófeát gyűjtött – köztük három BL-sikert és öt bajnoki aranyérmet –, ötször bizonyult a bajnokság legjobb kapusának (Zamora-díj).

Az, hogy már most bejelentette, másfél év után távozik, felveti annak a kérdését, hogy Valdés egyáltalán kitölti-e a szerződését, vagy esetleg a hátralévő három átigazolási szezon valamelyikében távozik – ha így történik, a legvalószínűbb a nyári lesz, így elég idő áll rendelkezésre a pótláshoz –, hiszen így még a Barca is kereshet rajta. Értékét a transfermarkt.de 15 millió euróra teszi.

Érdekes, cseréjének, a 37 éves José Manuel Pintónak is éppen 2014 nyarán jár le a szerződése. A Barcelona egy ideje már aktívan nézelődik az átigazolási piacon kapusok után, de eddig mindenki azt hihette, hogy Pinto helyére, Valdés mögé keresnek fiatalabb cserekapust. Nos, most egyszerre két kapust is kell keresniük a katalánoknak, nem is akármilyen színvonalon teljesítőket.

Korábban szóba kerültek az Arsenal lengyel légiósai, Wojciech Szczesny és Lukasz Fabianski, valamint a Manchester Unitednél eddig a képességei igazolásával adós spanyol David de Gea, akit hazájában kimondva Casillas utódjának tartanak. Rajtuk kívül képbe került még Maarten Stekelenburg, a Roma holland légiósa is. A sport.es felvetette a Man. City kapusának, Joe Hartnak a megszerzését, valamint egy cserét a Chelsea-vel, így Petr Cech érkezhetne Barcelonába.

Egy biztos: klasszis kapus lesz a katalánok egyese, és érdeklődőben, önjelöltben aligha lesz hiány. Mindeközben a lap internetes kiadása Valdés új állomáshelyeként a PSG-t (!) és az Anzsit említette meg.

Legfrissebb hírek

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
10 órája

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
14 órája

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
16 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44
Ezek is érdekelhetik