Valencia: tizenöt év után távozik a csapatkapitány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.11. 15:29
David Albelda, a Valencia 35 esztendős csapatkapitánya nem hosszabbítja meg június végén lejáró szerződését. A korábbi spanyol válogatott labdarúgó összesen 18 éven át erősítette a „denevéreket”, ám egy szezon erejéig a B-csapatnál szerepelt, míg két idényen át a Villarrealban futballozott kölcsönben, így a Valencia első együttesében eltöltött éveinek száma tizenöt.

A klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a rutinos középpályás több mint 15 évet követően távozik a spanyol élvonalbeli gárdától. A két fél azután döntött a búcsú mellett, hogy Albelda hétfőn egyeztetett Amadeo Salvo elnökkel, valamint Miroslav Djukiccsal, a frissen kinevezett szerb vezetőedzővel.

„David tizenöt briliáns évet követően búcsúzik, nyert két bajnoki címet, UEFA-kupát, Európai Szuperkupát, Király-kupát és Spanyol Szuperkupát is, ezzel kétségtelenül a klub történetének egyik legfontosabb játékosa. Igazi legenda” – írja hivatalos közleményében a Valencia.

Albelda két, kölcsönben a Villarrealnál eltöltött szezont leszámítva csak a Valenciában futballozott eddigi pályafutása során. 2000-ben és 2001-ben is BL-döntős volt.

Az 51-szeres válogatott labdarúgó három világeseményen, a 2002-es és a 2006-os világbajnokságon, valamint a 2004-es Európa-bajnokságon is pályára lépett.

Legfrissebb hírek

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
2025.12.26. 10:44

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
2025.12.26. 09:13

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Kellettek Courtois bravúrjai, a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 22:58

Csak egyenlíteni tudott, nyerni nem a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.19. 23:08

Zsarolták, megfenyegették, megalázták – Kitálalt a Real Madrid korábbi táplálkozási szakértője

Spanyol labdarúgás
2025.12.19. 13:53

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22

Olekszandr Piscsurért ajánlatot tett a Girona – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 13:14
Ezek is érdekelhetik