Valdano nem vesz csatárt Mourinhónak

2010.08.24. 13:36
null
Mourinhónak a rendelkezésére álló csatárokkal kell nekivágnia a szezonnak (Fotó: Action Images)
Hiába kért csatárt José Mourinho, a Real Madrid általános igazgatója, Jorge Valdano kijelentette, nem érkezik több játékos a nyáron, és a vezető azt javasolta, hogy Mesut Özilt vagy Cristiano Ronaldót vesse be a portugál tréner, ha úgy hozza a szükség.

José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője tegnap úgy nyilatkozott, aggódik amiatt, hogy Karim Benzema és Gonzalo Higuaín sérülése esetén csatár nélkül marad, és most a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában elmondta, nem lát esélyt arra, hogy csapata átigazolja Didier Drogbát vagy Emmanuel Adebayort.

RAMOS VAGY KHEDIRA A KAPUBAN?

José Mourinho alaposan meglepte a spanyol újságírókat nyilatkozatával: a portugál szakember kijelentette, ha Iker Casillas és Jerzy Dudek is megsérül, akkor Sergio Ramost vagy Sami Khedirát állítja be a kapuba.

 

„Tudjuk, hogy ki lesz a kapus, ha mindketten kidőlnek. Sergio Ramos vagy Khedira. Már kipróbáltuk őket az edzésen, és erre jutottunk. Már két alkalommal előfordult velem korábban, hogy mezőnyjátékost kellett beállítani a kapuba, és újra előfordulhat. Mostantól Ramos és Khedira minden héten kapusedzésen is részt vesz" – mondta Mourinho.

„Nem hiszem, hogy lenne esély Adebayor megszerzésére. A Real Madrid és a Manchester City múltja összehasonlíthatatlan, de a két klub gazdasági helyzete már közelebb áll egymáshoz. Drogba átigazolására sem látok esélyt" – mondta Mourinho, aki a Manchester City gazdasági erőfölényét is kiemelt.

„Nagyon nehéz versenyezni a Cityvel, ha az angol klub is ugyanazt a játékost akarja megszerezni. Ha azt mondják, hogy át akarnak igazolni valakit, akkor sikerül is nekik. Szerettem volna megszerezni Kolarovot, amikor ide jöttem, de a City által ajánlott összeggel nem lehetett versenyezni" – jelentette ki a portugál szakember.

Jorge Valdano, a blancók általános igazgatója kijelentette, nem teljesíti Mourinho kérését: a klub nem igazol több játékost. A vezetőnek megoldása is van a sérülések esetére: Mesut Özilt vagy Cristiano Ronaldót vetné be ezen a poszton.

„A Barcelona egy nagy álmot él meg, de amikor felébred az álmából, akkor ott lesz a Real Madrid. Nehéz lesz legyőzni a katalánokat, mivel emlékezetből játszanak. Náluk szerepel a világ két legjobb futballistája, Xavi és Messi" – mondta Valdano.

„Nem lesz több igazolás, nem érkezik új támadó. Nem leszünk gondban a csatárposzton, mivel láttam Özilt a Werderben elöl játszani, és Cristiano Ronaldo is képes támadóként futballozni" – tette hozzá az általános igazgató.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2 órája

Az első 100-szorosok, 8. rész: Andoni Zubizarreta; Jerevánban jobb, mint a Wembley-ben

Képes Sport
2026.03.10. 11:56

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Lamine Yamal remek góljával nyert a Barcelona a Bilbao otthonában

Spanyol labdarúgás
2026.03.07. 22:55

A hajrában szerzett két góllal mentett pontot az Osasuna a Mallorca ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.07. 16:13

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Álvaro Arbeloa: Most kiderül, ki méltó a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2026.03.06. 10:22

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59
Ezek is érdekelhetik