Újabb könnyed Real-siker; CR beérte Puskást

Vágólapra másolva!
2011.05.11. 00:05
null
Cristiano Ronaldo ismét megszórta magát (Fotó: Reuters)
Címkék
A Real Madrid hazai pályán 4–0-ra legyőzte a Getafét a spanyol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának kedd esti mérkőzésén. Cristiano Ronaldo újabb mesterhármassal lépett nagyot előre a gólkirályi címért. A Barcelona előnye így öt pont a blancókkal szemben, de szerdán bajnok lehet.

Bár már a Real Madridnál is lemondtak a bajnoki címről, így is volt azért motivációja a blancóknak a Getafe elleni bajnoki mérkőzés előtt. Egyrészt az elmúlt hetek mutatói alapján meggyőződésünk, hogy Cristiano Ronaldo minden csapattársának felajánlott legalább egy láda üdítőt minden egyes gólpasszért, másrészt mégiscsak kellemetlen lenne úgy elveszíteni a bajnokságot, hogy pályára sem lép az ellenfél.

Igaz, ettől azért nem kellett tartania a madridiaknak, hiszen a kiesés ellen küzdő Getafe egyértelműen az egy pontért látogatott a Santiago Bernabéu Stadionba, így gyakorlatilag az első találatig tartott a találkozó, legalábbis az érdemi, három pontról szóló része. Azaz 23 percig.

A Real az első percektől fogva fölényben volt, de amolyan levezető jellege volt a mérkőzésnek, ami persze azért nem szűkölködött látványos akciókban. A 23. percben Mesut Özil jobb lábbal, külsővel tekert be jobbról, C. Ronaldo bámulatos súlypontemelkedéssel két védőt „ugrott át”, és a jobb alsó sarokba fejelte a labdát. 1–0

A Getafe vajmi kevés ellenállást fejtett ki, így a második félidőben csak a különbség volt kérdéses. Az 57. percben Özil újabb gólpasszt adott C. Ronaldónak, a portugál ezt rögvest meg is köszönte, nem véletlenül, hiszen üres kapura kellett begurítania a labdát. 2–0

Ráadásul José Mourinho (miközben később Adán kapust Mejíasra cserélte) beküldte Karim Benzemát és Emmanuel Adebayort is, akik szintén nem tűntek motiválatlannak. Előbbi Xabi Alonso szenzációs kiugratása után be is talált közelről, fölényessé téve a különbséget. 3–0

Ezzel azonban még nem volt vége, C. Ronaldo ugyan kihagyott egy ziccert a hajrában (nem kicsit volt mérges miatta…), „cserébe” viszont rúghatott egy büntetőt a hosszabbításban, amit a labdának lazán alányúlva nem is hibázott el. A Real Madrid 4–0-ra nyert.

REAL MADRID–GETAFE 4–0

Cristiano Ronaldo 36 gólos a bajnokságban, öttel megelőzve Lionel Messit. A portugál 49 találatnál jár összesen a szezonban, ez klubcsúcsbeállítás a Real Madridnál: Puskás Ferenc az 1959–1960-as idényben jutott eddig (igaz, ő csak 38 találkozón szerzett ennyit).

PRIMERA DIVISIÓN
36. FORDULÓ
Real Madrid–Getafe 4–0 (C. Ronaldo 23., 57., 91. – a harmadikat 11-esből, Benzema 76.)
KORÁBBAN
Málaga–Gijón 2–0 (J. Baptista 9., Eliseu 67.)
Racing Santander–Atlético Madrid 2–1 (Kennedy 37., Rosenberg 47., ill. Mario Suárez 10.)
Deportivo–Athletic Bilbao 2–1 (Adrián 22., Castilla 71. – öngól, ill. Toquero 3.)
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 35 29 4 2 91–19 +72 91
2. Real Madrid 36 27 5 4 91–31 +60 86
3. Valencia 35 20 6 9 60–42 +18 66
4. Villarreal 35 18 7 10 53–40 +13 61
5. Athletic Bilbao 36 17 3 16 56–53 +3 54
6. Sevilla 35 15 7 13 54–55 –1 52
7. Atlético Madrid 36 15 7 14 56–49 +7 52
8. Espanyol 35 15 3 17 42–49 –7 48
9. Santander 36 12 10 14 39–52 –13 46
10. Málaga 36 13 6 17 52–64 –12 45
11. Sporting Gijón 36 10 13 13 33–41 –8 43
12. Mallorca 35 12 7 16 35–47 –12 43
13. Levante 35 12 7 16 39–49 –10 43
14. Deportivo 36 10 12 14 31–45 –14 42
15. Osasuna 35 11 8 16 41–42 –1 41
16. Real Sociedad 35 13 2 20 45–61 –16 41
17. Getafe 36 11 7 18 46–59 –13 40
18. Zaragoza 35 10 9 16 36–50 –14 39
19. Hércules 35 9 6 20 33–56 –23 33
20. Almería 35 5 11 19 32–61 –29 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik