Suárez az Aranycipővel hangol az el Clásicóra

HEGYI DÁNIEL JELENTI BARCELONÁBÓLHEGYI DÁNIEL JELENTI BARCELONÁBÓL
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 19:28
null
Az uruguayi csatárt Kenny Dalglish jutalmazta (Fotó: MTI)
Még pályára sem lépett a Barcelona mezében, máris díjat vehetett át a katalán fővárosban Luis Suárez, a gránátvörös-kékek nyári szerzeménye. Az uruguayi támadó megkapta az Aranycipőt a Liverpool játékosaként a 2013–2014-es idényben nyújtott teljesítményéért, és a „vörösök” legendája, Kenny Dalglish adta át neki az elismerést, korábbi csapattársa, Steven Gerrard pedig videoüzenetben gratulált.

Lassan véget ér Luis Suárez – megérdemelt – kálváriája. A brazíliai világbajnokságon az olasz Giorgio Chiellinit megharapó csatár eltiltása nem járt le, arra még néhány napot várni kell, de szerdán már mosolyogva állt a barcelonai szurkolók és újságírók elé.

NÉVJEGY
LUIS ALBERTO SUÁREZ DÍAZ
Nemzetisége: uruguayi
Született: 1987. január 24., Salto
Posztja: csatár
Klubjai: Nacional (2003–2006), Groningen (2006–2007), Ajax (2007–2011), Liverpool (2011–2014), Barcelona (2014–)
Sikerei: Copa América-győztes (2011), angol Ligakupa-győztes (2012), holland bajnok (2011), Holland Kupa-győztes (2010), uruguayi bajnok (2006), a Copa América legjobb játékosa (2011), európai Aranycipő-nyertes (2014), angol gólkirály (2014), az angol bajnoki idény játékosa (2014), a holland bajnoki idény játékosa (2010), holland gólkirály (2010)
Válogatottság/gól: 81/43

Az uruguayi támadó ugyanis megkapta az Aranycipőt, amelyet a 2013–2014-es idényben elért 31 bajnoki góljával érdemelt ki a szintén ennyiszer eredményes Cristiano Ronaldóval egyetemben, aki csak november elején kapja meg a trófeát Madridban.

A díjátadó ceremóniát a barcelonai Estrella Damm sörgyár gyönyörű épületében rendezték meg, ugyanott, ahol egy évvel ezelőtt Lionel Messi is megkapta a European Sports Media sajtószervezet – amelynek a Nemzeti Sport is tagja – által szervezett szavazás díját.

Most is rengeteg helyi szurkoló és újságíró volt kíváncsi az eseményre, de az idei Aranycipőhöz vajmi kevés közük van a gránátvörös-kékeknek, Suárez a Liverpool játékosaként dolgozott meg az elismerésért: 31-szer volt eredményes a világ legerősebb bajnokságának tartott Premier League-ben, és akkor még az idény legjobbjának járó különböző díjakról nem is beszéltünk (Suárez többek között a futballistáknál és a szakíróknál is az angol élvonal játékosa volt). Suárez gratulációt is kapott egy extárstól is: Steven Gerrard, a Pool csapatkapitánya videoüzenetben rótta le tiszteletét előtte.

Az így nem is okozott meglepetést, hogy nem egy korábbi Barca-sztár, hanem a liverpooli legenda, az uruguayi csatárt az Ajaxtól a „vörösökhöz” átigazoló Kenny Dalglish adta át a díjat a gólvágónak. Jövő héten viszont már „sajátjukként” üdvözölhetik Suárezt a Barca-drukkerek, a hírek szerint ugyanis minden bizonnyal szerepet kap a jövő szombati el Clásicón (október 25., 18.00, Tv: Sport2 – élőben az NSO-n).

A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN INTERJÚT OLVASHATNAK LUIS SUÁREZZEL, AKI ÚJSÁGÍRÓNK KÉRDÉSEIRE IS VÁLASZOLT.

AZ ELŐZŐ TÍZ IDÉNY ARANYCIPŐSEI
Szezon Nyertes(ek) Gólok száma
2004–2005 Diego Forlán, Thierry Henry 25
2005–2006 Luca Toni 31
2006–2007 Francesco Totti 26
2007–2008 Cristiano Ronaldo 31
2008–2009 Diego Forlán 32
2009–2010 Lionel Messi 34
2010–2011 Cristiano Ronaldo 40
2011–2012 Lionel Messi 50
2012–2013 Lionel Messi 46
2013–2014 Cristiano Ronaldo, Luis Suárez 31
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik