Spanyolország: Xavi többé nem szerepel a válogatottban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.05. 12:25
null
Xavi bejelentette visszavonulását a válogatottól, Barcelonából azonban nem távozik (Fotó: Reuters)
A spanyol Primera Divisiónban szereplő Barcelona labdarúgója, Xavi befejezi pályafutását a válogatottban.

A középpályás sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 133 mérkőzés, két Európa-bajnoki és egy világbajnoki győzelem után többé nem lép pályára nemzeti színekben.

Del Bosque: Xavi volt a siker kulcsa
„Szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet egy fantasztikus játékosnak. Különleges futballistát veszített el a nemzeti csapat, akihez nehéz hasonlót találni. Ő volt a kulcsa annak a játékstílusnak, amely annyi sikert hozott nekünk. A pályán és azon kívül egyaránt hiányozni fog nekünk” – reagált Xavi bejelentésére Del Bosque.

„Úgy döntöttem, felhagyok a futballal a válogatottban – mondta Xavi. – Nagyon hálás vagyok az elmúlt évekért, fantasztikus időszak volt.”

Bár korábban úgy tűnt, a Barcelonától is távozik, Xavi megerősítette, hogy marad a „gránátvörös-kékeknél”.

„Nem volt szép az előző szezon vége, nem éreztem magam eléggé hasznosnak, amikor a padon ültem. Ezért akkor úgy döntöttem, hogy valami újba kezdek bele. Ezt a döntést azonban túl gyorsan hoztam meg, és miután beszéltem Andoni Zubizarretával és Luis Enriquével, meggondoltam magam.”

„Luis Enrique volt a kulcs az egész történetben. Őszintén beszélgettünk egymással, és megállapodtunk, hogy a nulláról indulok, ugyanolyan esélyekkel, mint bárki más. Nem igaz, hogy minden csak a pénzről szól, a futball a lényeg. Már nem vagyok húszéves, de még mindig olyan motivált vagyok, mint egy gyerek. Úgy érzem, még hasznára lehetek a csapatnak.”

A középpályás a csapatkapitányi karszalagról (ami Carles Puyol visszavonulásával vált szabaddá), és Luis Suárezről is beszélt.

„Hogy kapitány leszek-e? Megtiszteltetés lenne Puyolt helyettesíteni. Ma reggel szavaztunk, meglátjuk, mit hoz az eredmény. Suárez szenzációs igazolás. A világ egyik legjobb csatára, aki elképesztő szezont futott a Liverpoolnál. Jól ismerem őt, remek srác.”

 

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
23 órája

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
Tegnap, 9:24

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00