Spanyolország: a volt Vidi-tréner lett a feljutásra vágyó csapat edzője

R. B.R. B.
2020.07.28. 09:24
null
José Gomes az Almería új vezetőedzője (Fotó: AFP)
A spanyol másodosztályú Almería a hivatalos honlapján bejelentette, a korábban a Videotont is irányító portugál José Gomes lett a rájátszásra készülő együttes vezetőedzője.

 

Igaznak bizonyult a sajtóhír, valóban a hamarosan ötvenedik életévét betöltő portugál szakember veszi át az Almería irányítását. José Gomes – aki hazáján kívül megfordult Angliában, Szaúd-Arábiában, az Arab Emírségekben és Magyarországon – a következő idény végéig szóló megállapodást kötött új csapatával. A székesfehérváriaknál 2013 és 2014 között dolgozó tréner november óta a Marítimo szakvezetője volt.

Az Almería a bajnokságban a negyedik helyen végzett, így esélye nyílt a feljutásra. A playoff elődöntőjében a Gironával csap össze, ám egyelőre nem tudni, mikor rendezik meg a párharcokat Spanyolországban.

A szaúdi tulajdonossal rendelkező Almeríának Gomes az ötödik vezetőedzője az idényben Óscar Fernández, Pedro Emanuel, José María Gutérrez (Guti) és Mário Silva után.

Az andalúziai gárda legutóbb a 2014–2015-ös évadban szerepelt a legmagasabb osztályban.


Legfrissebb hírek

Vb 2026: ki nyeri a tornát? A ranglistán Messiék, a keretértékben a franciák állnak az élen, a bukiknál a spanyolok a favoritok

Foci vb 2026
14 órája

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
17 órája

Spanyolország Európa után a világ trónjára is felül? – az NS vb-erősorrendje, 3. rész

Foci vb 2026
19 órája

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
2026.06.09. 15:47

Norvégia az élmezőnyben, a címvédő Argentína csak 8. – a világbajnokság tíz legértékesebb kerete

Foci vb 2026
2026.06.08. 21:36

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.08. 11:40

Felépülhet a spanyolok nyitó meccsére Lamine Yamal

Foci vb 2026
2026.06.08. 09:25

Vb 2026: semmi sem szól a favorit Spanyolország ellen – bemutatjuk a H-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.07. 15:28
Ezek is érdekelhetik