Sevillában is hatot hintett a Real Madrid

Vágólapra másolva!
2011.05.08. 00:05
null
Cristiano Ronaldo mesteri négyessel vezette sikerre csapatát (Fotó: Reuters)
Címkék
A Real Madrid a négy gólt szerző Cristiano Ronaldo vezérletével 6–2-re győzött a Sevilla vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A portugál támadó így megelőzte a barcelonai Lionel Messit a gólkirályi címért zajló versenyfutásban.

 

A szombat késő este kezdődő mérkőzés a Sevilla számára minden bizonnyal fontosabb volt – lévén, hogy közvetlen riválisa, az Atlético Madrid hazai pályán vereséget szenvedett a Málagától, egy győzelemmel pedig előzhetett volna az andalúziai klub…

Igen ám, de egy Real Madrid szintű csapatnak nem szokása félvállról venni egy mérkőzést, nyolcpontos hátrány ide vagy oda – pláne, ha matematikai esélye még továbbra is van a bajnoki címre. A királyi gárda pedig már az első félidőben jelezte: ebben az idényben negyedszer is győzni akar a Sevilla ellen.

Karim Benzema előtt adódott az első nagy lehetőség, a francia támadó azonban öt méterről a kapu mellé fejelt. Csapattársa, Sergio Ramos a 21. percben pontosabban célzott, és Mesut Özil szögletére kiváló ütemben érkezve bólintott egykori klubjának kapujába, amely után természetesen nem ünnepelt látványosan. 0–1

Tíz percet sem kellett várni az újabb Real-gólra: Pepe készítette le fejjel a labdát Cristiano Ronaldónak a tizenhatoson belül, aki egy átvétel után higgadtan bombázott a sevillai hálóba megszerezve ezzel harmincadik gólját a mostani bajnokságban. 0–2

Nem volt még vége az első félidőnek, C. Ronaldo és Xabi Alonso is megdolgoztatta Javi Varas kapust, a 41. percben azonban már ő sem tudott mit tenni: Kaká egy elegáns csavarással állította be a félidei 0–3-at.

A statisztikusok a második félidő elején, az 53. percben jegyezhették fel az első sevillai kapura lövést, sőt Álvaro Negredo szépített is, miután három blokkolni igyekvő védő között megtalálta az utat a kapu bal alsó sarkába. 1–3

Néhány perccel később azonban már negatív szerepkörben tetszelgett a sevillai, miután a saját tizenhatosa előtt keresztbe lőve a labdát szó szerint gólpasszt adott Ronaldónak, aki egy csel után a kapu közepébe bombázott. 1–4

Ronaldo ezzel a találattal fogta be Messit a góllövőlista élén, és továbbra is érezhetően motiváltan játszott, aminek meg is lett az eredménye: a 70. percben előbb a bal oldalon ugrott ki, és nem okozott gondot számára a ziccer gólra váltása (1–5), majd hat perccel később Benzema keresztpassza után már negyedik gólját szerezte. 1–6


Álvaro Negredo ugyan még egyszer betalált fejjel a mérkőzés hajrájában, ám ez szinte még szépségtapasznak sem volt elég: két héttel azután, hogy a Real Madrid 6–3-ra nyert a Valencia vendégeként, Sevillában is hat gólt szerezve nyert (2–6), így öt pont a hátránya a Barcelonával szemben.

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 34 28 4 2 89–19 +70 88
2. Real Madrid 35 26 5 4 87–31 +56 83
3. Valencia 35 20 6 9 60–42 +18 66
4. Villarreal 34 18 6 10 53–40 +13 60
5. Athletic Bilbao 35 17 3 15 55–49 +6 54
6. Sevilla 35 15 7 13 54–55 –1 52
7. Atlético Madrid 35 15 7 13 55–47 +8 52
8. Espanyol 34 15 3 16 42–47 –5 48
9. Levante 35 12 7 16 37–49 –12 43
10. Santander 35 11 10 14 37–51 –14 43
11. Sporting Gijón 35 10 12 13 32–39 –7 42
12. Málaga 35 12 6 17 50–64 –14 42
13. Mallorca 34 12 6 16 35–47 –12 42
14. Real Sociedad 35 13 2 20 45–61 –16 41
15. Deportivo 35 10 11 14 29–43 –14 41
16. Getafe 35 11 7 17 46–55 –9 40
17. Zaragoza 34 10 9 15 35–47 –12 39
18. Osasuna 34 10 8 16 38–41 –3 38
19. Hércules 35 9 6 20 33–56 –23 33
20. Almería 35 5 11 19 32–61 –29 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik