Sevilla: panaszt tettek a hibát hibára halmozó bíró ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.10. 19:36
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sevilla hivatalos közleményben tudatta, hogy panaszt tett Teixeira Vitienes játékvezető ellen, aki a Barcelonával szemben elveszített vasárnapi mérkőzésen több ítéletével is az andalúziai klubot sújtotta, többek között megadta Alexis Sánchez lesgólját a katalán csapat javára.

A sevillai klub álláspontja szerint a játékvezető a Kévin Gameiro, a Vitolo, a Carlos Bacca és az Ivan Rakitic elleni szabálytalanságot sem vette észre az első félidőben, ellenben a Barcelona egyenlítő gólja előtt lefújta a Lionel Messi elleni belépőt, holott Nicolás Pareja szabályosan szerelt.

Az andalúziai egylet továbbá kifogásolja, hogy az argentin támadó beívelése után Alexis Sánchez lesről talált a kapuba, míg Alex Song a második félidőben kezezésért nem kapta meg a második sárga lapját, amely a sevillaiak szerint bármely más napon következményekkel járt volna, ezúttal azonban rossz döntést hozott a bíró.

Mint ismert, a mérkőzés a Barcelona 4–1-es sikerével ért véget, így a katalánok jobb gólkülönbségüknek köszönhetően visszaálltak a tabella élére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik