Sevilla: eddig tartott a türelem, menesztették Montellát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.28. 20:30
null
Ennyi volt, a Sevilla elküldte Vincenzo Montellát (Fotó: AFP)
A La Ligában szereplő Sevilla a hivatalos honlapján tudatta, hogy megvált Vincenzo Montella vezetőedzőtől.

 

„A klub vezetősége az elmúlt időszak »szegényes« eredményei után hozta meg a döntést” – olvasható a Sevilla honlapján a közlemény.

Az andalúz együttes legutóbb március 13-án, még a Manchester United ellen győzött, Montella gárdája azóta viszont mindössze négy pontot szerzett nyolc mérkőzésen.

Vincenzo Montella 2017 decemberében nagy meglepetésre lett a Sevilla vezetőedzője – előtte a Milannál zárt gyászos időszakot, a siralmas eredmények miatt a piros-feketéktől is elküldték.

A csapatot 2000 és 2005 között egyszer már irányító Joaquín Caparrós látja majd el a vezetőedzői feladatokat a spanyol klubnál, az ő megbízatása a jelenlegi szezon végéig szól.

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik