Sem Kaká, sem Ibra nem játszik az el clásicón

Vágólapra másolva!
2010.04.09. 13:50
null
A két csapat őszi meccsét Ibrahimovic gólja döntötte el, a svéd  most biztosan nem játszik (Fotó: Actionn Images)
Címkék
Bár nem marad csillagok nélkül a madridi Santiago Bernabéu Stadion játéktere, bizonyosan sokaknak hiányzik majd az a két meghatározó futballista, aki nem épült fel teljesen a sérüléséből. Kaká, a Real Madrid brazil játékmestere és Zlatan Ibrahimovic, a Barcelona svéd támadója egyaránt kihagyja a két csapat szombat késő esti rangadóját, amelynek eredménye jelentős befolyással lehet a spanyol bajnokság idei végeredményére.

Manuel Pellegrini, a Real Madrid chilei vezetőedzője kockázatosnak érezné Kaká szerepeltetését, ezért nem jelölte 19-es keretébe a játékost. A döntés nem éri váratlanul a madridi szurkolókat, hiszen a brazil több mint három hetet kihagyott, mielőtt április elején ismét edzésbe állhatott.

A Real keretében nincs ott a lábát fájlaló Royston Drenthe sem, ellenben ott található a tizenkilencek között Xabi Alonso, valamint az eddig szintén a „bizonytalanok listáján" helyet foglaló két francia válogatott játékos, Lassana Diarra és Karim Benzema.

Ami a Barcelonát illeti, Zlatan Ibrahimovic gyakorolt ugyan a héten, de nincs olyan állapotban, hogy érdemes lenne pályára küldeni, és ezzel esetleg újabb sérülést kockáztatni. A pénteki edzés jó híre, hogy a jobb combját fájlaló Piqué teljesen rendbe jött, így nincs akadálya a játékának.

 EZT VÁRJÁK A VEZETŐEDZŐK A SZOMBATI RANGADÓTÓL

MANUEL PELLEGRINI (Real Madrid): „A döntetlen számunkra mindig rossz eredmény. Sohasem játszunk ikszre, ez alól természetesen ez a meccs sem kivétel. Nagyon jó csapatnak tartom a Barcelonát, de egyrészt nem szokásom félni, másrészt a jövőre nézvést sohasem tartom feltétlenül mérvadónak a mögöttünk hagyott mérkőzéseket, így az Arsenal elleni 4–1-üket sem. Mindkét csapat részéről nyílt sisakos támadójátékot várok."

PEP GUARDIOLA (Barcelona): „Nem akartam, hogy játékosaim egész héten a Real Madriddal foglalkozzanak, azt szerettem volna, ha élvezik a bejutást a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A Real lenyűgöző csapat, amelyen látszik, hogy a Bajnokok Ligája megnyerésére építették. A tavaly tavaszi 6–2-es madridi győzelmünk? Egyszeri és megismételhetetlen produkció volt, ugyanakkor ügyelni fogunk arra, nehogy rossz irányban módosuljon a rólunk akkor kialakult kép."

 A REAL MADRID 19 FŐS KERETE
Kapusok: Casillas, Dudek
Mezőnyjátékosok: Arbeloa, Sergio Ramos, Raúl Albiol, Garay, Metzelder, Marcelo, Gago, Xabi Alonso, M. Diarra, L. Diarra, Guti, Granero, Van der Vaart, Cristiano Ronaldo, Raúl, Higuaín, Benzema
A BARCELONA 19 FŐS KERETE
Kapusok: Valdés, Pinto
Mezőnyjátékosok: Piqué, Puyol, Dani Alves, G. Milito, Márquez, Maxwell, Csihrinszkij, Y. Touré, S. Keita, Busquets, Xavi, Iniesta, Jeffrén, Messi, Henry, Pedro, Krkic.
Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
10 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
13 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
16 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
22 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
44 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
44 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
44 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik