A Real Madrid 11 perc után 2-0-ra vezetett, majd 4-2-re kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.31. 20:57
null
Inigo Martínez góljával indult a Sociedad bravúros fordítása (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 2. fordulójában a Real Madrid kétgólos előnyről 4–2-re kikapott a Real Sociedad vendégeként.

Nyolc különböző nemzetiség képviselte magát a Real Madrid kezőjében a Real Sociedad otthonában. A királyiak sérülés miatt többek között Cristiano Ronaldóra sem számíthattak, ám ez az előző idényben sem okozott gondot Carlo Ancelottiéknak. Akkor CR nélkül 4–0-ra nyert a Madrid az Anoetában.

Az első percek alapján pedig nagyon úgy tűnt, ezúttal is kiütéses vendégsiker lesz a vége, de ehhez a héten az Európa-ligából kiesett Sociedadnak is volt egy-két szava…

Már az ötödik percben zörrent a hazaiak hálója, amikor Sergio Ramos fejjel megszerezte pályafutása 39. gólját a spanyol élvonalban. Hat minutummal később pedig Gareth Bale rettentő pimasz kötény után helyezett a bal alsó sarokba. 0–2

A folytatásban Ramos még a lécet is telibe találta, Toni Kroos pedig közel járt ahhoz, hogy megszerezze első gólját új együttesében. A Sociedad mintha az öltözúben ragadt volna, de aztán az első félidő végéhez közeledve magára talált, s kiegyenlített!

Előbb Inigo Martínez talált be közelről egy begyakorolt szögletvariácó végén a 35. percben, majd a 41.-ben David Zurutuza volt eredményes fejjel. 2–2

Szemmel láthatóan megfogta a Madridot a Sociedad feltámadása. Ez a második félidőben meglátszott, a hazaiak jóval több támadást vezettek, mint az ötlettelennek tűnő madridiak. A Sociedad pedig véghez vitte, amit korábban elkezdett.

A 65. percben Zurutuza gólra váltotta Xabi Prieto centerezését, majd tíz perccel később a csereként beállt Carlos Vela levette a labdát egy szögletnél az ötösön, s a léc alá bombázott – hiába reklamáltak kezezést a hazaiak a mexikói labdalevételénél. 4–2

Ancelotti nem tudott támadót beküldeni a padról, többnyire a védekezésért felelől játékosok ültek a kispadon. A vendégek nem tudtak mit kezdeni, nagy helyzete csak Karim Benzemának volt, de a francia lövése kívülről súrolta a kapufát.

A Real Madrid remek kezdés után végül kikapott az első harminc percet leszámítva jól játszó Real Sociedadtól. A fővárosi csapat bajnokin legutóbb 2006-ban a Sevilla ellen (3–4) kapott ki úgy, hogy két góllal vezetett.

Három hónappal ezelőtt a királyi gárda Bajnokok Ligáját nyert, azóta távozott – többek között – Ángel Di María és Xabi Alonso is, két roppant fontos láncszem Ancelotti együtteséből…

PRIMERA DIVISIÓN
2. FORDULÓ

Real Sociedad–Real Madrid 4–2 (I. Martínez 35., Zurutuza 41., 65., Vela 75., ill. S. Ramos 5., Bale 11.)
Deportivo–Rayo Vallecano 2–2 (José Rodríguez 7., Cuenca 95., ill. Bueno 40., 73.)
KORÁBBAN
Villarreal–Barcelona 0–1 (S. Ramírez 82.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Barcelona 2 2 4–0 +4 6
2. Valencia 2 1 1 4–1 +3 4
3. Celta Vigo 2 1 1 4–2 +2 4
4. Sevilla 2 1 1 3–2 +1 4
5. Atlético Madrid 2 1 1 2–1 +1 4
6. Athletic Bilbao 2 1 1 3–1 +2 3
7. Real Sociedad 2 1 1 4–3 +1 3
8. Villarreal 2 1 1 2–1 +1 3
8. Granada 1 1 2–1 +1 3
10. Real Madrid 2 1 1 4–4 0 3
11. Eibar 2 1 1 2–2 0 3
12. Getafe 2 1 1 2–3 –1 3
13. Málaga 2 1 1 1–3 –2 3
14. Rayo Vallecano 2 2 2–2 0 2
15. Deportivo La Coruna 2 1 1 3–4 –1 1
16. Espanyol 2 1 1 2–3 –1 1
17. Almería 2 1 1 1–2 –1 1
18. Córdoba 2 1 1 1–3 –2 1
19. Elche 1 1 0–3 –3 0
20. Levante 2 2 0–5 –5 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik