Real: Mou vagy mi - mondta Casillas és Ramos az elnöknek

Vágólapra másolva!
2013.01.24. 10:14
null
Casillas és Ramos úgy érezte: elérkezett az idő, hogy személyesen beszéljenek az elnökkel Mourinhóról, és az öltöző helyzetről (Fotó: Action Images)
A madridi hírekben naprakész Marca spanyol sportnapilap csütörtöki számában arról számol be, hogy Iker Casillas és Sergio Ramos ultimátumot intézett Florentino Pérez klubelnökhöz, amelynek főszereplője az együttes szakvezetője, José Mourinho. A játékosok határozottan fogalmaztak: Mou vagy mi!

 

A megbeszélésen – amelyen részt vett még José Angel Sánchez ügyvezető is, hiszen az apropót a BL-prémium adta – a csapat kapitánya, Iker Casillas, valamint első számú helyettese, Sergio Ramos saját elmondása szerint nem csupán kettejük, hanem többek véleményét tolmácsolta.

Hogy ez mennyire fedi a valóságot, azt nem tudni, mindenesetre a kapusnak és a védőnek is volt már nézeteltérése a portugál szakemberrel, ami kikerült a nyilvánosság elé is. Mourinho fegyelmezési okokból a szezon során jelölte már a kispadra a két kulcsembert.

A játékosok kész tényként kezelik, hogy Mourinho a következő szezont nem Madridban tölti.

Mint korábban beszámoltunk róla: a Real tegnap biztosította a helyét a Király-kupa elődöntőjében, a valenciai visszavágón az eltiltott Ramos nem játszott, Casillast sérülés miatt a 16. percben le kellett cserélni. A portugál tréner nyíltan felvállalta, hogy a bajnoki cím már elúszott – a listavezető Barcelona előnye tizenöt pont velük szemben –, és állandóan lebegteti szezon végi távozását.

FLORENTINO PÉREZ SZERINT TÁMADÁS ÉRTE A KLUBOT

Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke rendkívüli sajtótájékoztató keretében cáfolta a Marca napilap mai hírét, amely szerint Iker Casillas és Sergio Ramos ultimátumot adott neki: vagy José Mourinho vezetőedző távozik a nyáron vagy ők.

„Abszolút valótlan, hogy a kapitányokkal közös ebéden bármilyen ultimátumról szó lett volna, sőt semmi ehhez hasonló nem történt. A ma történtek súlyossága miatt megtöröm a szokásomat, hogy nem nyilatkozom ilyen ügyekben" – mondta Florentino Pérez a sajtótájékoztatón.

„A megbeszélés nagyszerű hangulatban zajlott. Nem igaz, amiről a hírek szólnak, sem a tartalom, sem az összegeket tekintve. Elfogadom a kritikát, bár igazságtalannak tartom őket. Azt hiszem, vannak olyan etikai határok, amelyeket tiszteletben kell tartani még azoknak is, akik nem vesz részt a mi projektünkben. Nem tartom etikusnak, hogy hazugsághoz fordultak. Ez már több alkalommal megtörtént, ez volt a legutóbbi eset. Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy a szurkolóink és az egyesületi tagok egysége az, amely a világ legjobb klubjává tett minket."

„Azért jöttem, hogy cáfoljak egy olyan hírt, amelynek a célja a világ legnagyobb presztízsű egyesületének destabilizálása volt" – tette hozzá a klubelnök, aki elmondta, nem beszélt Mourinhóval.

A Marca a sajtótájékoztatón elhangzottakra azzal reagált, hogy a maga részéről fenntartja állítását, és leszögezte: az ultimátumról szóló információját „három különböző forrása" is megerősítette. Egyúttal visszautasította azt a vádat, hogy a lap „destabilizálni akarja" a Real Madridot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik