Real Madrid: nagy veszteség – két bordája eltört Pepének

MTI MTIMTI MTI
2017.04.08. 21:23
Két bordája eltört Pepének, a Real Madrid labdarúgójának, aki gólt szerzett az Atlético Madrid elleni szombati városi derbin (1–1).

A portugál válogatott védő az 52. percben juttatta vezetéshez csapatát, majd a 65.-ben kénytelen volt elhagyni a pályát. Mint utóbb kiderült, a bal oldali hetedik és nyolcadik bordája sérült meg, amikor tisztázni akart és ütközött csapattársával, Toni Kroosszal.

A Real Madrid nem közölte, hogy Pepének mennyi időt kell kihagynia, de az AS című lap úgy véli, ebben a szezonban már nem állhat csapata rendelkezésére.

Pepe kiválása nagy veszteség Zinédine Zidane vezetőedző számára, aki a következő hetekben nem számíthat Raphaël Varane-ra sem. A sérüléséből felépülve múlt vasárnap visszatérő francia védőt 11 perc elteltével le kellett cserélni, mert megint megsérült a bal combja, ugyanúgy, mint februárban, amikor hetekre kidőlt. Zidane így csak Sergio Ramosszal és Nachóval számolhat a Bayern München ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, illetve a bajnokságban a többi között a Barcelonával vívandó rangadón.

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41