Real Madrid: megszólalt az iraki mészárlás egyik túlélője

Vágólapra másolva!
2016.05.18. 09:39
A spanyol As napilap interjút közölt Maher Abdelkarimmal, aki ott volt abban az iraki kávézóban, ahol értesülések szerint az Iszlám Államhoz köthető fegyveresek támadták meg a Real Madrid szurkolói klubjának mintegy 50 tagját. Az eset 14 halálos áldozatot követelt, többen lőtt sebekkel kerültek kórházba.

A 250 ezer lakost számláló Balad városában a helyi Real Madrid-szurkolók egy kávézóban gyűltek össze rendszeresen, hogy megvitassák a klub aktuális mérkőzéseit, a játékosokat és a híreket. Egy ilyen csütörtöki napon történt a futball iránti gyűlöletüket hirdető terroristák támadása.

„Több felfegyverkezett férfi rontott be a kávézóba, majd tüzet nyitottak. Néhányan életüket vesztették, többen megsérültek. A szomszédom is kapott egy golyót a jobb karjába, szerencsére időben beértek a kórházba, így nem lett nagyobb a baj. Sajnos nem mindenki volt ilyen szerencsés...” – emlékezett vissza a 23 éves férfi a hátborzongató percekre.

(Fotó: As)
(Fotó: As)

„Este hat óra környékén érkeztünk a helyre. Azért járunk a gyűlésekre, mert itt magunk mögött tudjuk hagyni a hétköznapi élet problémáit. Nem nagyon van könnyű nap Irakban” – mondta.

„A szurkolói klubot három évvel ezelőtt hozták létre. Itt tudjuk nézni a mérkőzéseket, megbeszéljük a látottakat és a taktikát. Gyerekkorom óta rajongok a Real Madridért, a szurkolói klub látogatása óta ez csak erősödött” – mesélte Maher Abdelkarim, akit meghatott, hogy a spanyol csapat játékosai fekete karszalaggal emlékeztek meg a kávézóban elhunyt rajongókról.

„Ők legalább tettek valamit, nem úgy, mint a kormányunk, amely csendben maradt” – tette hozzá az iraki túlélő.

Legfrissebb hírek

Katar és Szaúd-Arábia is kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:44

Ázsiai vb-selejtező: Indonézia lemarad a világbajnokságról, de Omán még reménykedhet

Foci vb 2026
2025.10.11. 23:36

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Egygólos előnyt szerzett az Atlético elleni párharc első felvonásán a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 23:00

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09
Ezek is érdekelhetik