Real Madrid: kölcsönadja 18 éves japán támadóját a klub

Vágólapra másolva!
2019.08.22. 16:53
null
Kubo (jobbra) kölcsönbe megy
A következő idényt a Real Mallorcánál tölti kölcsönben a Real Madrid 18 éves japán tehetsége, Kubo Takefusza, akit idén augusztusban öt évre szóló szerződéssel kötött magához a királyi gárda.

 

Kubo Takefusza szerződtetését idén júniusban jelentette be a Real Madrid: az FC Tokiótól érkező 18 éves tehetség öt évre szóló szerződést kötött. A bejelentés óta eltelt két hónapban aztán kiderült, Kubót kölcsönadja a Real a szintén a spanyol élvonalban szereplő Real Mallorcának, mégpedig a teljes idényre.

Az El Mundo szerdai számában még arról számolt be, hogy a 18 éves japán a Valladolidhoz igazolhat, ám csütörtökön már arról írt a lap, hogy Kubo az újoncot választja.

Nem Kubo az első ifjonc, akit a Real Madrid éppen Mallorcára kölcsönöz ki: 19 éve, bizonyos Samuel Eto'ót adott kölcsön a Baleár-szigeteki klubnak. További párhuzam Eto'o és Kubo között, hogy mindketten voltak pályafutásuk során a Barcelona és a Real Madrid játékosai. Kubo 2011-től 2015-ig volt a katalánok játékosa, ám miután kiderült, hogy a klub szabálytalanul igazolt kiskorúakat, haza kellett térnie a 15 éves japánnak – aki egyébként első idényében 30 mérkőzésen 74 gólt szerzett a katalánoknál.

Kubo így az FC Tokiónál pallérozódott tovább, s innen igazolt idén nyáron a Real Madridhoz. A „japán Messinek” becézett támadó középpályás már bemutatkozott a felnőtt válogatottban is: az idei Copa Américát megelőző, Salvador elleni felkészülési mérkőzésen szerepelt a japán válogatottban, s játszott mindhárom Copa-csoportmeccsen is.

Legfrissebb hírek

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
12 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
13 órája

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:17

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27
Ezek is érdekelhetik