Real Madrid: karanténban a klub futballistái és kosarasai!

H. T., K. ZS.H. T., K. ZS.
Vágólapra másolva!
2020.03.12. 12:13
null
Amikor még edzhettek (Fotó: AFP)
A spanyol Marca internetes kiadása a csütörtök déli órákban vezető hírben számolt be arról, hogy a Real Madrid labdarúgó- és kosárlabdacsapata karanténba került. A klub nem sokkal később megerősítette az információt hivatalos honlapján.

 

A Marca spanyol sportnapilap először a LaSexta információjára hivatkozva számolt be arról, hogy a Real Madrid kosárlabdacsapatának egyik tagja pozitív koronavírustesztet produkált, ezért a kosarasok és az ugyanabban a komplexumban edző futballcsapat tagjaira az ilyenkor szokásos protokoll, azaz karantén vár.

A sajtó szerint a szóban forgó kosaras az amerikai Trey Thompkins, aki 2015 óta a Real Madrid játékosa.

Zinédine Zidane már meg sem tartotta a futballisták 11 órára kiírt edzését. A kosarasok és a futballisták is elhagyták a valdebebasi Real Madrid Sportvárost, amelyet vesztegzár alá helyeztek.

A klub a hivatalos honlapján és közösségi csatornáin megerősítette a hírt: karanténba kerülnek a két csapat játékosai, következő mérkőzéseik elmaradnak.


 

Legfrissebb hírek

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
23 órája

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:09

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58

La Liga: gyenge meccsen ikszelt az Elche és a Bilbao

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 16:06

Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 12:36

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Hiába a korai vezetés, a Mallorca tíz perc alatt lerendezte a Barca-verő Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 16:29
Ezek is érdekelhetik