Real Madrid: Illarramendit bemutatták, a 24-es mezt kapta

Vágólapra másolva!
2013.07.13. 13:52
null
Illarramendi nagy kihívás előtt (Fotó: realmadrid.com)
A Real Madrid ma hivatalosan is bemutatta új játékosát, Asier Illarramendit, aki ma írta alá a szerződését a királyiakkal. A sajtótájékoztatón kiderült, a középpályás a 24-es számú mezt viseli majd.

„Néhány napja még el sem tudtam képzelni, hogy a királyi gárda szerelését fogom hordani. Hatalmas klubba kerültem, mindent meg fogok tenni a csapatért. A döntést nem volt egyszerű meghozni, óriási kihívás elé nézek azzal, hogy ennek a klubnak a része lettem. Remélem, hogy tele lesz sikerekkel" – mondta Illarramendi

Mint ismert, a Real Madrid tegnap jelentette be Illarramendi szerződtetését. A Real Sociedad utánpótlás-válogatott középpályása hat évre ír alá a királyiakhoz. A fővárosiak 32 millió eurós kivásárlási árat, plusz az „áfát" fizetik ki a baszkoknak, így összességében 39 milliót utalnak át a futballistáért.

A 23 esztendős játékos tagja volt az izraeli U21-es Európa-bajnokságot megnyerő spanyol nemzeti csapatnak. Illarramendi ráadásul az egész viadal legjobban passzoló játékosaként zárt, 412 átadásából 392 ment a társakhoz – persze ebben a statisztikában csak a legalább 100 passzkísérletet felmutató labdarúgókat rangsorolták.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik