Real Madrid: Feltöltődtem, készen állok – Zidane

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.12. 07:04
null
Zidane a hétfői sajtótájékoztatón (Fotó: AFP)
Zinédine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának hétfőn kinevezett vezetőedzője úgy nyilatkozott: az elmúlt hónapokban feltöltődött, így örömmel mondott igent Florentino Pérez elnök hívó szavára.

 

„Különleges nap ez mindenki számára, örülök, hogy hazatértem” – mondta a csapat kispadján második ciklusát kezdő francia vezetőedző.

A 46 éves szakember elmondta: szeretné, ha visszatérnének a kemény munkához, mert ennek köszönhették az elmúlt években a sikereiket.

„Azért távoztam tavaly, mert időre volt szükségem azok után, hogy mindent megnyertünk. Kilenc hónap alatt feltöltődtem, készen állok, hogy ismét a Real Madrid edzője legyek” – fogalmazott Zidane. Hozzátette: Pérez kereste meg, ő pedig örömmel mondott igent a hívásra.

„Itt lakom Madridban a családommal, boldog vagyok, hogy megint a klubnál lehetek” – jelentette ki az edző, aki szerint a következő szezonra való építkezés mellett az a legfontosabb, hogy a hátralévő tizenegy bajnoki mérkőzésen a lehető legjobb eredményt érjék el, és jól zárják az idényt.

Zidane – aki 2001-től 2006-os visszavonulásáig játékosa is volt a Realnak – 285 nap után lett újra a klub edzője, és 2022. június 30-áig ír alá.

Először 2016 januárjában vette át a madridi együttes irányítását, Rafael Benítezt váltva, és első vezetőedzői megbízatása alatt egymás után háromszor vezette BL-győzelemre együttesét, miközben a BL 1993-as bevezetése óta még címvédésre sem volt példa. Rajta kívül Bob Paisley és Carlo Ancelotti nyert edzőként háromszor is a legrangosabb európai kupasorozatban, de egyikük sem sorozatban.

A játékosként világ- és Európa-bajnok, aranylabdás francia két és fél év alatt kilenc trófeát hódított el: a három BL-cím mellett kétszer-kétszer az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot, egyszer-egyszer a spanyol bajnokságot és Szuperkupát nyerte meg.

Májusban viszont – öt nappal csapata BL-diadala után – lemondott a posztról.

A régi-új edzőt felesége, Véronique is elkísérte a sajtótájékoztatóra (Fotó: AFP)
A régi-új edzőt felesége, Véronique is elkísérte a sajtótájékoztatóra (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik