M. D. 2019.07.19 07:43 Frissítve: 2019.07.19 09:03

Real Madrid: bevásárolták magukat a női futballba, megvan az első sztárigazolás

Bevásárolta magát a női labdarúgásba a Real Madrid, amely 400-500 ezer euró körüli összeg fejében megállapodott a spanyol első osztályba idén feljutó, szintén fővárosi székhelyű CD Tacónnal arról, hogy a klub a 2020–2021-es idénytől a Real Madrid nevén szerepel a különböző versenysorozatokban.

 

Fejtsük ki kicsit bővebben és érhetőbben a fentebb leírtakat: a 2014-ben alapított CD Tacón a másodosztályban eltöltött három év után a legutóbbi idény végén kiharcolta a feljutást a spanyol élvonalba. Ekkor a vezetőség és a játékosok még nem is sejtették, hogy a nyártól minden szempontból új korszak kezdődik a klub életében, ugyanis a női labdarúgástól eddig távolmaradó Real Madrid félmillió euró körüli összegért tulajdonképpen felvásárolta az együttest.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a CD Tacón a következő évadban már a királyi klub valdebebasi edzőközpontjában játssza a hazai meccseit, a 2020–2021-es szezontól pedig Real Madrid néven folytatja szereplését – írja az As sportnapilap.

A Tacón minden bizonnyal már az előttünk álló idényben is jelentős anyagi támogatást kap a Real Madridtól, különben aligha engedhette volna meg magának a svéd válogatott olimpiai ezüst- és világbajnoki bronzérmes kiválósága, Kosovare Asllani szerződtetését, aki csütörtökön a közösségi felületein jelentette be, hogy a spanyol élvonal újoncához igazol.

A 30. életévét július végén betöltő Asllanit hazájában a „női Ibrahimovicként” emlegetik, a nemzeti csapatban a 130. fellépéséhez közelít, és játszott korábban a Paris Saint-Germainben, valamint a Manchester Cityben is. Madridba hazájából, a Linköpings FC-től érkezik.

„Álomszerű lesz a következő idénytől a világ leggyönyörűbb mezét viselni” – írta Asllani a közösségi médiában.

A spanyol női bajnokság új idénye szeptember elején kezdődik.

CD TACON on Twitter

¡@KosovareAsllani es nueva jugadora del @CD_TACON! #BienvenidaAsllani | #GoTACON https://t.co/RqBIhMoYWX



2020.05.25 10:50:16

Spanyol labdarúgás GALAMBOS DÁNIEL (KÉPES SPORT)

A Képes Sport összegyűjtötte a katalánok újkori történetének legjobb tízeseit.

2020.05.20 22:13:11

Spanyol labdarúgás VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A futballmúlt rendíthetetlen és megváltoztathatatlan.

2020.05.01 16:20:42

Spanyol labdarúgás SMAHULYA ÁDÁM, SZÖLLŐSI GYÖRGY

Terjedelmes írással tiszteleg Puskás Ferenc emléke előtt a spanyol konzervatív napilap, az ABC.

2020.04.16 10:34:39

Spanyol labdarúgás FARKAS MÁTÉ

A Real sztárjai is játszottak. Az F1-es közvetítés tapasztalatairól Wéber Gábort kérdeztük.

2020.04.16 10:56:50

Spanyol labdarúgás BABJÁK BENCE

A korábbi újpesti légiós beszélt a valenciai hétköznapokról és a sekélyes emberi kapcsolatokról.