Semmi sem dőlt el, de lépéselőnyben a Barcelona

2013.01.30. 20:55
null
Lionel Messit Xabi Alonso kezelgette a rangadón, itt éppen a hüvelykujj-szabályt magyarázta (Fotó: Action Images)
A spanyol Király-kupa elődöntőjének első felvonásában a Real Madrid otthonában döntetlent játszott a Barcelonával. A visszavágót február 27-én rendezik.

Az elmúlt években tucatnyi El Clásicót láttunk, de hát ki tudná megunni a Real Madrid és a Barcelona összecsapását? Ezúttal a spanyol, azaz Király-kupa elődöntőjében akadt össze a két gigász. A hazaiaknak akadt inkább elszámolnivalójuk gyengébb bajnoki szereplésük miatt (nemcsak a Barcával, hanem szurkolóikkal szemben is...), és jobban is kezdett a Real, amelynek kezdőjében a frissen igazolt Diego López mellett Raphaël Varane, Ricardo Carvalho, Michael Essien és José Callejón is helyet kapott. A Barcelona Király-kupában illetékes kapuvédője, José Manuel Pinto azonban kétszer is kitessékelte a labdát a léc alól, majd Jordi Alba az ötösről eltört lövése után átvette az uralmat a középpályán a Barca.

Xavi egy szabadrúgásból eljutott a lécig, majd Ricardo Carvalho hatalmas bakija után a gólvonalig (utóbbi esetben Raphaël Varane mentett nagyot), és ettől felébredt a madridi csapat: az első igazán pontos támadás végén Karim Benzema lőtt nem sokkal a jobb felső mellé, majd következett José Callejón magánszáma: gólhelyzetben ballal maga elé tette a labdát, de jobbal felszabadított saját maga elől.

A fordulás után a Real egy szép, de picit pontatlan Karim Benzema-lövéssel nyitott, majd Callejón eladott labdáját Lionel Messi zseniálisan tette Cesc Fabregas elé, aki a kapussal szemben állva nem hibázott: 0–1. Hamar jöhetett volna a válasz, ha Ronaldo egy lépésről nem a kapu mellé fejeli Essien beadását...

José Mourinho gyorsan beküldte Luka Modricot és Gonzalo Higuaínt is, de ez sem segített csapatán, miközben a másik oldalon Fabregas és Pedro ziccert hibázott. A hajrára fordulva mégis egyenlített a Real Madrid: a csapat legjobbja, Raphaël Varane fejelt pompás mozdulattal a kapuba Mesut Özil beadása után. 1–1.

A legutolsó helyzet a vendégeké volt, de Jordi Alba lövését kiütötte a nemrégiben igazolt Iker Casillas-helyettes López: semmi sem dőlt el, de lépéselőnyben a Barcelona.

KIRÁLY-KUPA
KIRÁLY-KUPA, ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
REAL MADRID–BARCELONA 1–1
Madrid, Bernabéu. V: Clos Gómez
Real Madrid: Diego López Essien, Carvalho, Varane, Arbeloa Xabi Alonso, Khedira Callejón (Modric, 58.), Özil, C. Ronado Benzema (Higuaín, 63.). Vezetőedző: José Mourinho
A kispadon: Adán, Raúl Albiol, Marcelo, Kaká, Morata
Barcelona: J. Pinto D. Alves, Piqué, Puyol, Jordi Alba Busquets, Xavi, Cesc Fabregas (Thiago Alcántara, 86.) Pedro ( A. Sánchez, 76.), Messi, Iniesta.Megbízott vezetőedző: Jordi Roura
A kispadon: Valdés, Adriano, A. Song, Mascherano, Villa
Gólszerző: Varane (81.), ill. Fabregas (50.)
A visszavágót február 27-én rendezik.
Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
18 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55