Real Madrid: Bale sérülés miatt kihagyja a BL-elődöntőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.25. 13:42
null
Gareth Bale három-négy hétig nem játszhat (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli Real Madrid hivatalos közleményben jelezte, Gareth Bale vádlisérülést szenvedett az FC Barcelona elleni rangadón (2–3). A walesi szélső a spanyol sajtó szerint három-négy hetet lesz kénytelen kihagyni.

 

 

Mint ismert, Gareth Bale vádlisérülés miatt kihagyta a királyi gárda Sporting Gijón és Bayern München elleni mérkőzéseit, ám a Barcelona elleni el Clásicón a kezdőcsapatban kapott helyett.

A vasárnapi mérkőzésen nem sokkal az első félidő vége előtt le kellett cserélni. A Real Madrid közleményéből kiderül, kiújult Bale vádlisérülése.

Az AS és a Marca azt írja, a 27 esztendős támadó várhatóan három-négy hétig lesz harcképtelen, így szinte biztos, hogy nem léphet pályára a Bajnokok Ligája elődöntőjében az Atlético Madrid elleni mérkőzéseken. Sőt, jó eséllyel a bajnokságban a Deportivo La Coruna, a Valencia, a Granada és a Sevilla elleni találkozókon sem számíthat rá Zinédine Zidane vezetőedző.

Ha Bale felépülése jó ütemben halad, akkor a Celta Vigo elleni elhalasztott bajnokin, az utolsó fordulóban esedékes Málaga elleni ligameccsen és a BL-döntőn pályára léphet – utóbbin nyilván csak akkor, ha csapata 2014 és 2016 után ismét bejut a fináléba.

LA LIGA – A BAJNOKESÉLYESEK HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
Barcelona (75) Real Madrid (75)
34. forduló Osasuna (20., o.) Deportivo (16., i.)
35. forduló Espanyol (9., i.) Valencia (12., o.)
36. forduló Villarreal (5., o.) Granada (19., i.)
37. forduló Las Palmas (13., i.) Sevilla (4., o.)
38. forduló Eibar (8., o.) Málaga (15., i.)
elhalasztott meccs Celta Vigo (10., i.)

 



 

Legfrissebb hírek

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 23:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 10:49

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26
Ezek is érdekelhetik