Real Madrid: Bale már aláírt, 90 millióért érkezik?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 11:24
A FIFA-licences játékosügynök, Francois Gallardo szerint a Real Madrid már mindenben megegyezett a Tottenham Hotspur játékosával, Gareth Bale-lel, sőt, a menedzser a Radio Intereconomiának azt is elmondta, hogy a walesi középpályás 90 millió euróért igazol Madridba.

„Gareth Bale mindenben megegyezett a Real Madrid vezetőségével, és már alá is írta a szerződését, de a klub addig nem akarja nyilvánosságra hozni az igazolást, amíg az új vezetőedzőt nem jelentik be” – mondta a jól értesült Francois Gallardo.

Az angol lapok az elmúlt hetekben még arról cikkeztek, hogy Bale meghosszabbítja szerződését a londoniaknál, és így leghamarabb 2014-ben hagyja el csapatát.

Az ügynök elmondása alapján azonban az Angliában az év játékosának megválasztott középpályás a nyáron biztosan Madridba igazol, méghozzá 90 millió euróért. Az összeg nem elképzelhetetlenül nagy, hiszen egyes hírek szerint a blancók ezt a pénzt már Neymarért is odaadták volna.

Francois Gallardo kapcsán érdemes megemlíteni, hogy évekkel ezelőtt ugyanő biztosra állította, hogy Didier Drogba a Barcelonában, John Terry pedig a Valenciában folytatja. Aztán egyik ügyletből sem lett semmi, ha volt egyáltalán ügylet eleve a színfalak mögött.

Legfrissebb hírek

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
13 órája

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
17 órája

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27

Portugáliába igazolt a Ferencvárossal hírbe hozott védő – hivatalos

Minden más foci
2025.06.30. 09:25

Kerkez Milos minden idők második legdrágább magyar játékosa lett

Légiósok
2025.06.26. 13:08

Az osztrák másodosztályba szerződött a legendás énekes fia

Minden más foci
2025.06.26. 12:10

A Liverpool és a Leverkusen megegyezett Quansah átigazolásáról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.22. 19:09

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00
Ezek is érdekelhetik