Real Madrid: a világbajnok megerősítette, hogy távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.26. 12:16
null
Lehet, hogy Sami Khedira (jobbra) épp a Schalkéban folytatja a pályafutását a nyártól (Fotó: Action Images)
Sami Khedira megerősítette, hogy idén nyáron szerződése lejártával elhagyja a Real Madrid labdarúgócsapatát.

 


Sami Khedira 2010-ben igazolt a Stuttgarttól a Real Madridba, amelyhez 2015 nyaráig köti szerződés. A 27 éves középpályás kevés lehetőséget kap klubjában, Carlo Ancelotti vezetőedző inkább Toni Kroost és Luka Modricot szerepelteti a posztján. Khedira azt még nem tudja, hogy hol folytatja a következő szezontól.

„Nem egyeztem meg még egyik klubbal sem, és azt sem tudom, hogy hol szeretném folytatni – nyilatkozta Khedira a Kickernek. – A döntésem nem a Real Madrid ellen szól. Új kihívást akarok találni, és szeretnék még fejlődni.”

A Schalke nemrég megerősítette, hogy tárgyalt Khedirával, de a Chelsea, az Arsenal és a Bayern München is érdeklődik állítólag iránta.

Khedira szép madridi éveket tudhat maga mögött, a legutóbbi idénye pedig súlyos térdsérülése ellenére különösen eredményes volt, hiszen a Bajnokok Ligája-diadal mellett a válogatottal is csúcsra ért, aranyérmet szerezve a brazíliai világbajnokságon.

„Csodálatos időszak volt ez az életemben egy fantasztikus klubban – méltatta a Realt Khedira. – A következő hetekben is minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a csapat segítségére legyek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik