Real: „Igen, b.zi vagyok. De egy nagyon gazdag, te, f.szfej” – CR

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.21. 11:25
null
Cristiano Ronaldo azért többnyire inkább a játékkal foglalkozott a madridi derbin (Fotó: Action Images)
Mint ismert, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi rangadóján a Real Madrid Cristiano Ronaldo triplájával 3–0-ra nyert az Atlético Madrid vendégeként.

A portugál aranylabdás a korábbi 12 madridi bajnoki derbin nem kapott sárga lapot, a mostanin viszont megkapta az első figyelmeztetését, amiért összeakaszkodott kicsit Kokéval.

A spanyol Cope rádió megosztotta a két játékos szóváltását az esettel kapcsolatban. A Cope állítása szerint Ronaldo a meccs után az öltözőben mondta el a történteket a csapattársaknak.

„Koke b.zinak nevezett – mondta Cristiano Ronaldo, majd egyik csapattársa visszakérdésére folytatta. – Azt mondta nekem, hogy b.zi vagyok. Azt mondtam, hogy ha találkozunk Madridban, majd meglátod, mit csinálok majd.”

S hogy mégis mit? „Semmit. Mit kellene tennem?” – felelte, majd bejött egy másik csapattársa is az öltözőbe, aki megkérdezte tőle, ki szólt be neki.

„Koke. B.zinak nevezett. Azt mondtam, »igen, b.zi. De egy nagyon gazdag, te, f.szfej«” – mondta Ronaldo.

A kisebb összeakaszkodás



SPANYOL LA LIGA – EMLÉKEZTETŐÜL
12. FORDULÓ

Atlético Madrid–Real Madrid 0–3 (C. Ronaldo 23., 71., 77. – a másodikat 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 12 9 3 34–10 +24 30
2. Barcelona 12 8 2 2 32–13 +19 26
3. Sevilla 12 7 3 2 22–17 +5 24
4. Villarreal 12 6 4 2 19–8 +11 22
5. Real Sociedad 12 7 1 4 21–13 +8 22
6. Atlético Madrid 12 6 3 3 25–11 +14 21
7. Athletic Bilbao 12 6 2 4 16–13 +3 20
8. Eibar 12 5 3 4 17–15 +2 18
9. Celta Vigo 12 5 2 5 18–22 –4 17
10. Las Palmas 12 4 4 4 21–20 +1 16
11. Málaga 12 4 4 4 17–16 +1 16
12. Espanyol 12 3 6 3 14–17 –3 15
13. Betis 12 4 2 6 13–22 –9 14
14. Alavés 12 3 4 5 11–16 –5 13
15. Valencia 12 3 2 7 16–22 –6 11
16. Deportivo La Coruna 12 2 4 6 10–19 –9 10
17. Leganés 11 3 1 7 9–22 –13 10
18. Sporting Gijón 12 2 3 7 11–25 –14 9
19. Osasuna 11 1 4 6 12–21 –9 7
20. Granada 12 5 7 10–26 –16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik