Real: „Florentino Pérez nem szereti a fekete játékosokat”

Vágólapra másolva!
2015.07.19. 19:05
null
Így vagy úgy, Makélélét elengedni nagy hiba volt… (Fotó: AFP)
Santos Márquez játékosügynök (aki többek között Iker Casillas ügyeit is intézi) szerint Florentino Pérez nem szereti a fekete játékosokat, ezért engedte el korábban Claude Makélélét és Samuel Eto’ót is.

„Makélélének a tisztelet hiánya miatt kellett távoznia. Florentino nem szereti a fekete játékosokat – mondta Márquez az As-nek. – Nem rasszista, csak nem szereti őket. Eto’o esetében ugyanez volt a helyzet. Samuel legalább annyira galaktikus volt, mint Figo, de a bőrszíne miatt mennie kellett.”

Hogy ez valóban így van-e, arra nem vennénk mérget, de az biztos, hogy Makélélé és Eto’o eladása sem volt jó döntés. Előbbi távozása után a Real évekig nem talált olyan kiváló szűrőt, mint a francia, utóbbi pedig a Barcelonával ért el sikereket.

„A csapat és az edző is tudja, milyen Pérez. Ancelottival egy vitája volt, méghozzá Bale miatt. Ő úgy gondolja, Bale a világ legjobb labdarúgója, közben elfelejti, hogy az aranylabdás a csapatában van, mégis a walesi kap majd szabad kezet a pályán.”

„Nem is beszélve Gonzalo Higuaínról, Ángel Di Maríáról és Vicente del Bosquéról. Az ő elengedésük is hiba volt. Del Bosque mindent megnyert a csapatával, aztán idehozott egy »szépfiút« (Carlos Queirozt – a szerk.), aki majdnem mindent tönkretett.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik