Real: „Bale még a lassabb spanyol ligában sem bírja 90 percig”

Vágólapra másolva!
2013.09.11. 12:21
A walesi szövetségi kapitány, Chris Coleman úgy hiszi, veszélyes lenne, ha a Real Madrid 90 percen keresztül szerepeltetné Gareth Bale-t a Villarreal elleni szombati mérkőzésen.
A Tottenhamből a spanyol fővárosba szerződő szélső 32 percet játszott a szerbek ellen 3–0-s vereséggel záruló világbajnoki selejtezőn, miután a mérkőzés előtt a játéka is kérdéses volt ágyékproblémái miatt.A 24 éves futballista visszatért Spanyolországba, és várhatóan a hétvégén bemutatkozik új csapatában is, de Coleman szerint Bale még nincs megfelelő erőnléti állapotban a sérülését követően.„Megfigyeltük őt ebben a tíz napban, és még csak közelében sincs annak, hogy kilencven percet végig bírjon, még ha a spanyol futball lassabb is – mondta Chris Coleman walesi kapitány. – Talán kezdhet, de nem fogja végigbírni a meccset. Talán kap egy félidőt, nem tudom, de a mostani fél óra után jobban fogja érezni magát. Ugyanakkor csak négy edzése volt az elmúlt két hónapban, ami veszélyes.”

„Most harminc percet játszott, ám már tizenöt után fáradtnak tűnt – ez azonban négy edzés után nem meglepő. A beállása ugyanakkor lendületet adott nekünk, a szurkolók izgatottá váltak, ez pedig segített rajtunk, bár a találkozó ekkor már eldőlt. Meccsben kellett volna még lennünk, amikor beállt. Vesztettünk, de a szurkolók örültek, hogy látták őt a pályán.”

„Nagyszerű, hogy végre visszatértem a pályára, az eredmény ugyanakkor csalódást keltő. Alig várom, hogy Madridba érjek holnap. Hajrá Madrid” – osztotta meg Bale a Twitterén.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik