Real: Bale a jövőben szívesen játszana az MLS-ben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.02. 21:27
null
Gareth Bale a jövőben szívesen játszana az MLS-ben (Fotó: AFP)
Gareth Bale-t határozottan érdekli a lehetőség, hogy egy napon az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szerepeljen.

 

A walesi támadót 2022-ig köti szerződése a Real Madridhoz, és bár már tavaly nyáron kis híján elhagyta a királyi gárdát, végül a Kínába szerződése elmaradt.

„Kifejezetten kedvelem az MLS-t. Rendkívül sokat erősödött az évek során. Amikor az előszezonban ide jövünk játszani, a mérkőzések mindig nehezek, a színvonal egyre magasabb”– fogalmazott Bale.

A 31. születésnapját július 16-án ünneplő Bale szerint az amerikai csapatok, lehetőségek és stadionok egyaránt javultak.

„Ez egy felfelé ívelő bajnokság, úgy vélem, számos játékos szeretne most Amerikába szerződni és ott játszani. Engem is határozottan érdekel”– fejtette ki.

A spanyol fővárosba 2013-ban igazolt Bale a klubbal a többi között négy Bajnokok Ligáját, egy bajnoki címet és egy Király Kupát nyert. Utóbbiban emlékezetes győztes gólt szerzett az FC Barcelona elleni fináléban úgy, hogy saját térfeléről indulva az oldalvonalon is kifutva kerülte meg az ellenfél védőjét, Marc Bartrát. A legrangosabb európai kupasorozatban két győztes döntőben is betalált: 2014-ben az Atlético Madrid ellen a hosszabbításban szerzett gólt, míg 2018-ban kétszer is bevette a Liverpool kapuját.

Az elmúlt időszakban azonban többször is híre ment, hogy megválna tőle a klub, spanyol médiaértesülések szerint a következő átigazolási idényben elsősorban az ő értékesítésétől vár nagy pénzt a Real Madrid. Bale sérülésekkel teletűzdelt csonka szezonon van túl, Zidane vezetőedző többször is kihagyta a keretből, a La Ligában 14 fellépése alkalmával csupán kétszer talált be.

Legfrissebb hírek

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

MLS: a New York Red Bullshoz igazolt Ethan Horvath – hivatalos

Minden más foci
2026.01.30. 09:44

Timo Werner az MLS-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
2026.01.29. 18:14

Pintér Dániel profi szerződést kapott az Inter Miamitól – hivatalos

Légiósok
2026.01.22. 09:19

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Amerika: új szerződést kaphat az Inter Miamitől Pintér Dániel

Minden más foci
2026.01.15. 19:05

Lionel Messi: K.rva fura vagyok

Minden más foci
2026.01.07. 19:32

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03
Ezek is érdekelhetik