Real: Ancelotti mérges a támadóira, nem védekeztek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.05. 14:01
null
Bale térden, a Real kikapott Valenciában (Fotó: Reuters)
Carlo Ancelotti nem a Real 2–1-es a valenciai veresége, a megszakadt győzelmi szériája miatt dühös, hanem amiatt, hogy madridi támadótrió tagjai nem segítettek be eleget a védekezésbe. Ezt támasztja alá az a statisztikai adat is, hogy az együttesnek ebben a szezonban most volt a legkevesebb megtett kilométere.

 

Az olasz szakember nem gondolta, hogy mostantól kezdve már soha nem fognak kikapni, azt viszont láthatóan rosszul viselte, hogy néhány játékosának nem volt megfelelő a hozzáállása. Mérkőzés utáni értékelésében különösen a támadótriót emelte ki. Elöl ezúttal Cristiano Ronaldo, Karim Benzema és Gareth Bale kapott szerepet – a walesi légióst a 71. percben kapták le a pályáról, a francia centert a 80. percben, de addigra már kialakult a végeredmény –, a Valencia pedig azzal kerekedett föléjük, hogy a védősorból megindított akcióit nem a kellő intenzitással zavarták meg a madridi támadók. Nem rendelték magukat alá a csapatérdeknek. Így viszont a Real középpályája sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe. Ancelotti úgy látta: emiatt szenvedtek vereséget. Retorzióra, büntetésre, kispadra mellőzött meghatározó játékosokra azonban senki nem számít.

Hogy ebben mennyi a motiválatlanság szerepe, vagy éppen mennyire játszott közre a szilveszteri haknimeccs – december 30-án Dubaiban kaptak ki a Milantól 4–1-re –, azt nehéz lenne eldönteni. Válasz helyett viszont következzen egy tényszerű megállapítás: a most zajló bajnoki szezonban ennél kevesebbet még egyszer sem futottak a Real Madrid játékosai. Amit persze szintén lehet magyarázni úgy a motiváció hiányával, mint a fáradtsággal.

A madridi játékosok kilométer mutatója 98.54-nél állt meg lefújáskor – összehasonlításképpen a győztes Valencia ugyanakkor 107.74 km-t tett meg –, ami a legalacsonyabb a bajnoki szezonban. Sőt, száz alatt ezt megelőzően egyszer produkáltak (99.7), miközben többször is megközelítették a 110 km-t. A Barcelona elleni el Clásicón is sikerült 105.66 km-rel zárniuk.

Pedig pihenésre és feltöltődésre most nincs idő, a szakmai stáb feladata mégis megoldani ezt a problémát. Szerdán az Atléticóhoz látogatnak kupameccsre, rá egy hétre fogadják a városi riválist a nyolcaddöntő visszavágóján. A kettő között otthon játszanak az Espanyollal, majd a Getafénál és a Córdobánál vendégeskednek, míg február elsején a Barcelonát éppen most elkapó Real Sociedadot látják vendégül. A Király-kupában való továbbjutás esetén a negyeddöntő két mérkőzését is januárban (21-én majd 28-án) kell lejátszaniuk. Mindez számosítva 25 nap alatt akár nyolc mérkőzést is jelenthet. De legalább nem kell sokat utazniuk. Dubaiba semmiképpen...

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott az édesanyjától

Foci vb 2026
Tegnap, 10:11

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:20

Videó: Cristiano Ronaldo nem állt meg az újságíróknak, de röviden reagált a Kolumbia elleni döntetlenre

Foci vb 2026
2026.06.28. 11:20

Videó: hol van Ronaldo? – kérdezik az éneklő kolumbiai szurkolók

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:31

Statisztikák: Cristiano Ronaldo utolérte Lothar Matthäust; Afrika tovább zakatol

Foci vb 2026
2026.06.28. 04:58

Portugáliában légióskodó játékosok jelenthetik a veszélyt Ronaldóékra nézve

Foci vb 2026
2026.06.27. 15:18

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21
Ezek is érdekelhetik