Real: a korszakos kapus fia bekerült a meccskeretbe

MTI (Közzétette: P. K.)MTI (Közzétette: P. K.)
Vágólapra másolva!
2020.10.17. 08:35
Lucas Canizares, a 46-szoros spanyol válogatott Santiago Canizares fia először került be a Real Madrid felnőtt-labdarúgócsapatának meccskeretébe.


Zinédine Zidane, a madridiak vezetőedzője húsz játékost jelölt a Cádiz elleni, szombati bajnoki találkozóra, köztük három kapust: a kezdő Thibaut Courtois mellett Andrij Lunyint és a 18 éves Lucas Canizarest.
Zinédine Zidane, a madridiak vezetőedzője húsz játékost jelölt a Cádiz elleni, szombati bajnoki találkozóra, köztük három kapust: a kezdő Thibaut Courtois mellett Andrij Lunyint és a 18 éves Lucas Canizarest.

Santiago Canizares legidősebb fia 2013-ban a Valenciától került a Real Madrid korosztályos együttesébe, jelenleg az U19-es keret tagja, amely Raúl vezetésével az idén megnyerte az UEFA Ifjúsági Ligát. Az 50 éves édesapa a Real Madrid utánpótlásában nevelkedett, 1994 és 1998 között játszott az első csapatban, amellyel két bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája-trófeát nyert. A Realból a Valenciához került, amelynél 2008-as visszavonulásáig szerepelt, és újabb két bajnoki aranyéremmel gazdagodott.

A közelmúltban a Schmeichel (Peter és Kasper), a Reina (Miguel és Pepe) és a Cudicini (Fabio és Carlo) családban fordult elő, hogy apa és fia is jelentős karriert futott be a labdarúgásban kapusként.

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ, SZOMBATI PROGRAM
13.00:
Granada–Sevilla (Tv: Spíler2)
16.00: Celta Vigo–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
18.30: Real Madrid–Cádiz (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00:Getafe–Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik