Real: a hétvégén búcsúzik Keylor Navas a csapattól – sajtóhír

2019.05.13. 19:06
null
Keylor Navas távozik a Real Madridtól? (Fotó: AFP)
Spanyol értesülések szerint Keylor Navas az utolsó mérkőzését játszhatja a Real Madrid színeiben a hétvégi záró fordulóban a Real Betis ellen, mivel a fővárosiak már nem számolnak vele a következő idényben.

 

A Real Madrid minden bizonnyal nem tart igényt Keylor Navasra, így a hétvégén valószínűleg utoljára léphet pályára a Santiago Bernabéuban mint a „királyiak” kapusa – írja az AS.

Navas az idény nagy részét a kispadon töltötte második számú kapusként, a Chelsea-től tavaly nyáron szerződtetett Thibaut Courtois mögött. A Costa Rica-i csupán kilenc spanyol bajnokin volt kezdő, igaz, ebből hat alkalommal már a régi-új edző, Zinédine Zidane irányította a madridi alakulatot.

A 32 éves futballistát már szóba hozták többek között a PSG-vel, a Manchester Uniteddel és a Portóval is, eddig azonban folyamatosan arról lehetett olvasni, hogy maradna Madridban és küzdeni szeretne az első számú kapusposztért Courtois-val.

Navasnak 2020-ig van szerződése a Real Madriddal, így a „királyi gárda” nagy összeget kaphat érte, ha Florentino Pérez valóban úgy dönt, hogy eladja a rutinos játékost.

Legfrissebb hírek

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
19 órája

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Sikeres volt a műtét, Kvarachelia megkezdheti a rehabilitációt

Francia labdarúgás
2026.10.27. 16:08

Man. United: Carrick esélyt kap arra, hogy rendbe tegye a csapatot – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.27. 13:43

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28

Itt a vége? Veszélyben Carrick állása a Bournemouthtól elszenvedett vereséget követően

Angol labdarúgás
2026.10.26. 09:30

Hatalmas védelmi hibák az MU-tól, a Bournemouth simán nyert az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00