Real: a „De Gea-hadművelet” elindult, Cech az alternatíva

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.03. 12:31
null
De Gea az As szerint szívesen lenne a Real kapusa (Fotó: Reuters)
A spanyol As nevű lap klub közeli információkból úgy értesült, a Real Madrid labdarúgócsapata elkezdte előkészíteni David de Gea, a Manchester United kapusának átigazolását. Az oldal azt is tudni véli, hogy már a B-terv is megvan, ha az első számú elképzelés nem sikerül, Petr Cech érkezhet.

Ismerős a helyzet Madridban – tavaly nyáron ugyanez volt a történet. Miközben az volt a kérdés, hogy Iker Casillas vagy Diego López lesz az első számú kapus, a klub szerződtette Keylor Navast, Lópezt pedig eladta. Most ismét két, csaknem egyforma képességű kapusa van a Realnak, mégis már egy harmadik szerződtetésén dolgoznak.

Az As információja szerint a királyiak elindították a „De Gea-hadműveletet”. A Manchester United labdarúgójának Madridba kerüléséről már hetek óta cikkez a nemzetközi sajtó, ráadásul a kapus barátnőjének megszólalása is arra utalt, hogy mindketten boldogabbak lennének a spanyol fővárosban…

De Gea szerződése 2016-ig érvényes az MU-val, de még nem újította meg megállapodását jelenlegi klubjával, és ha továbbra sem teszi meg, a nyáron értékesítheti még pénzért a Manchester United.

A 24 éves kapus a hírek szerint örül a Real érdeklődésének, de csak akkor költözne Spanyolországba, ha új klubjánál biztosítanák, hogy első számú kapus lesz. Az ügyben szerepet játszhat az is, hogy az MU bejut-e a Bajnokok Ligájába.

Ha a madridiaknak bármilyen oknál fogva nem sikerül elcsábítaniuk De Geát, a B-terv Petr Cech lesz. Esetében könnyebb feladat előtt áll a Real, hiszen a cseh kapus csak elvétve kap lehetőséget a Chelsea-nél Thibaut Courtois mellett, szerződése neki is 2016-ban jár le jelenlegi klubjával.

Legfrissebb hírek

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30

Cristiano Ronaldo mesterhármasával nyert az Al-Naszr, 15 gólra az álomhatár – videó

Minden más foci
2026.10.29. 22:26

„A labdarúgás a szurkolóké” – C. Ronaldo üzent, miután minden idők legjobb aranylabdásának választották

Minden más foci
2026.10.29. 16:15

A gólgyártástól az üzletbirodalomig – a kétmilliárd dolláros CR7-modell

Minden más foci
2026.10.29. 11:48

Így van jól – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2026.10.28. 23:48

Cristiano Ronaldót választották meg minden idők legjobb aranylabdásának

Minden más foci
2026.10.28. 21:02

Man. United: Carrick esélyt kap arra, hogy rendbe tegye a csapatot – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.27. 13:43